Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-11-25 / 48. szám
KERTÉSZ ERZSÉBET ugye? — egyetlenegyszer nem kérdezted meg, nincs-e valamire szüksége. György kényelmetlenül érezte magát sógora beszéde közben. Nemigen tudott mit válaszolni. Kálmán hamarosan búcsúzott. Szilassy még befogatott, s a négylovas hintó, amely nemsokára jövendő gazdája birtokába kerül, bevitte Hugonnait Nogykótára. Onnan már vasúton tette meg az utat Pestre. — Ezentúl én is vasúton fogok járni — mondta Szilassy György, és valóban, életében először, vasúton utazott Pestre, onnan _______________, bérkocsin hajtatott az Ősz utcába. És bér-7f StSAOni kocsin hozta haza Vilmát, amikor az Pestre VILPI/I Az ősz utcai lakás három kicsi szobájába zsúfolta össze Szilassy György a pándi kúria legféltettebb darabjait Nem volt senki, aki segítsen a fájdalmas költözködésben. Vilma nővérei betegségükre való hivatkozással bújtak ki a terhes feladat alól, Fruzsina utolsó percig ígérgette jövetelét, végül kesergő levelet írt, melyben férje zsarnokságára panaszkodott aki nem engedi el Kolozsvárról. Katalint a személyzet miatt nem hívhatta segítségül, pedig az felajánlotta; egyébként sem akarta, hogy az asszony lássa, milyen keservesen válik meg otthonától. Amikor már nagy üggyel-bajjal kiválasztotta a Pestre szállítandó holmikat, megérkezett Nagykanizsáról sógora, Kálmán. György zavartan, mentegetőzve fogadta. Kálmán elmondta; azért jött, hogy segítségére legyen. — Én már átéltem azt, amit te most élsz át. sógor — mondta bátorítóan —, arra kérlek, ne hagyd el magad! Vannak rokonaid, barátaid Pesten, kaphatsz valami állást, s a megmaradt kis tőkéddel együtt megélhetésed biztosítva lesz. Aztán, ha hazajön Vilma, együtt könnyebben boldogultok. — Nem megyek állásba! — Szilassy egykedvűen vállat vont. — Szilasi és pilisi Szilassy György nem mehet sem skriblernek, sem szatócsnak. Nincs senkire és semmire sem szükségem, egy pipa dohónyravalót még megengedhetek magamnak anélkül, hogy más szolgája lennék! A fiamat is tudom taníttatni, majd lassan eladogatom azt, amim van. Úgysem élek már sokáig. Kálmán hiába beszélt, magyarázott, hiába hivatkozott saját magára, aki elégedett munkájával, Szilassy csak legyintett. És amikor megkérdezte, hogy mit szól majd mindehhez Vilma, sógora gúnyosan elmosolyodott. — Azt hiszem, neki van a legkevesebb joga ahhoz, hogy felelősségre vonjon — jegyezte meg. — Mindez nem történik meg, ha nem hagy itt De sohasem törődött velem, önzőén mindig csak a saját örömére, saját szórakozására gondolt! Kálmán arca lángba borult, hirtelen haragjában majdnem nekiment Szilassynak. De aztán megtorpant. Bármit tesz, bármit mond, nem tudja megváltoztatni ennek a korlátolt embernek a véleményét Milyen kényelmes, hogy a saját hibáját feleségének rója fel. s Vilmát úgy tünteti fel, mint aki szórakozást és élvezetet keresni ment Zürichbe! Egy darabig hallgatott, aztán csak enynyit moncfott: — Ha így várod Vilmát, tele szemrehányással, hamis vádakkal, talán a legjobb lenne, ha nem is térne vissza hozzád. Mert sejtheted, hogy sem vele, sem velem nem tudod elhitetni, hogy miatta úszott el a birtokod. És azt is jól tudod, hogy hat és fél év alatt, mialatt te itthon kényelemben, semmittevésben éltél, ö milyen körülmények között tanult és dolgozott Zürichben. Én jártam nála, láttam a szerény penziószobáját, végignéztem nemegyszer az étkezését, s tudom, hogyan takarékoskodott, hogy teljék tandíjra. Mert tandíjmentességet nem kapott szilasi és pilisi Szilassy Györgyné, akinek hat és fél év alatt egyetlen fillért sem küldtél, akitől -Vilma igyekezett elpalástolni megdöbbenését az ősz utcai sivár bérház s az agyonzsúfolt, sötét szobák láttán. Amikor belépett, ösztönös mozdulattal félrehúzta a nehéz plüssfüggönyöket, amelyek eltakartak minden világosságot. A legszívesebben kitárta volna az ablakokat is, kesernyés füstszag áradt mindenünnen. Vilma hirtelenében nem is tudta, a kályhák füstölögnek-e, vagy férje pipájának átható szagát érzi. De amilyen hirtelen támadt a vágya, olyan hirtelen torpant meg a lendülete. Férje mellette állt. és nyugtalanul, enyhe bűntudattal nézett maga elé. Vilma látta elgyötört, megöregedett arcán a vívódást, s nagy, mélyből jövő sajnálkozást érzett iránta. És bármilyen nehezére esett a hazugság, mégis kimondta: — Nagyon kedves a lakás, ha kicsit túl tömött is. De látom, minden kedves darabot elhozott. Még a zongorámról sem feledkezett meg. Annak is helyet szorított! Köszönöm... Gyurka mikor jön haza az iskolából? György szomorkásán elmosolyodott. Érezte. hogy felesége alakoskodik, mégis jólesett a tapintata. És hányadszor kérdezi, fia mikor jön haza az iskolából. — Mondtam, kedves, hogy tizenkét órakor végződik a tanítás. A Ráday utca nincsen messze, mindjárt itt lesz a fiú! Míg ezt mondta, elszégyellte magát. Lám, az asszony milyen nagylelkű, igyekszik észre nem venni a nagy különbséget a pándi kúria és a sivár bérlakás között, ő pedig megtiltotta a fiának, hogy az anyját a pályaudvaron megvárja. Ez az aszszony mindig megszégyeníti. Mellette még jobban érzi saját fogyatékosságát, sekélyességét. Gyurka szinte száguldott haza az iskolából, s ölelte, csókolta az anyját. Vilma a meghatottságtól szótlanul nézte tizenharmadik évében levő fiát, akinek csinos arcvonásait még a kamaszkor sem csúfította el. Magos volt, karcsú, éppen olyan szőke, mint Vilma fiútestvérei, s most, hogy anyjára nézett, nagy kék szeme tele volt derűvel, boldogsággal. — Most már velünk marad, ugye, mindig velünk marad, édesanyám? — buggyant ki az ajkán. — Veletek maradok *- felelte Vilma, és igyekezett, hogy hangja természetesen csengjen. Nem akart semmiféle ünnepélyességet, zökkenő nélkül szeretett volna beilleszkedni az ősz utcai lakás házirendjébe. Ez azonban elég nehezen ment. Szilassy nem hozott magával személyzetet Pándról. Pedig öreg dadája könyörgött, hogy vele jöhessen. Nem akarta, hogy bárki is lássa: milyen körülmények közé kerültek. Itt állandóan egymást váltották a mindenesek. György valójában nem is tudta, mit kíván tőlük, fogalma sem volt, mi az: piacon vásárolni, beosztotton főzni. Hol kevés került az asztalra, hol roskadoztak a megrakott tálak. Tüzelőről kellett gondoskodni, elsején kértek házbért, s mindehhez pénzre volt szükség. J\ KÖMY V PlinDEttKIE Negyedik kétéves periódusét kezdi 1981-ben nőszövetségünk olvasómozgalma, mely már eddig is szép eredményeket mutathat fel. A könyv mindenkié, szükséges tehát, hogy egyre több lány, asszony, anya kezébe kerüljön megfelelő olvasmány, mely gazdagítja tudásukat, érzelmi életüket, s mely által gyermekeiknek is többet, jobbat, szebbet nyújthatnak, hiszen költők, írók szavaival tolmácsolhatják mindazt, amit megfogalmazni, köznapi szavakba önteni gyakorta oly nehéz. Tapasztalataink, találkozásaink olvasóköri tagokkal, olvasókörökkel arról tanúskodik: sokkal gazdagabb élményt nyújt a könyv, ha másokkal is megosztjuk, nekünk mit mondott; ha vitatkozunk észrevételeinkről; ha találkozunk azokkal az emberekkel, akik a könyvet írták. Olvasómozgalmunk is elsődlegesen ehhez akar segítséget nyújtani, szép. érdekes könyvajánlatokkal, nőszövetségünk központi bizottsága pedig megrendelés esetén a könyvek biztosításával, a szervezés segítségével, szívesen közvetít író-olvasó találkozók létrehozásában. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat gyümölcsöző legyen, szükséges a meglévő — és a most alakuló — körök vezetőinek és tagságának tudatni az SZNSZ KB-val — Emília JalSovskával — a kör létezését, s azt is: hány tagú; milyen gondjaik vannak a könyvek beszerzésével. Télre készülődve, hosszú esték tartalmát gazdagítandó nyújtja kínálatát mozgalmunk. Az alapsorozatba idén VINCENT SlKULA MUSKÁTLI-ja került, mely a szlovák irodalom élvonalába tartozó alkotó Mesterek című regényének folytatásaként beszél a Guldán család életéről. Hazai magyar irodalmunkat ezúttal egy novellás kötet képviseli — 1981-ben jelenik meg —, amely felszabadulás utáni novellaírásunk keresztmetszetét próbálja felvillantani, természetesen emberekhez, sorsokhoz, életünkhöz kötötten. A könyv címe: CSALÁDI KRÓNIKA, összeállítója Zalabai Zsigmond. VASZILIJ SUKSINT filmrendezőként és színészként bizonyára sok magyar nemzetiségű olvasómozgalmi tag is ismeri; a VÖRÖS KANYAFA filmváltozatát a televízió is bemutatta. A könyv, mely ezúttal asszonyaink kezébe kerül, a címadó kisregényen kívül Suksin elbeszéléseivel ismerteti meg az olvasót, melyek mély emberiességükkel és esetlenségükben is őszinte hőseikkel, problémafölvetésükkel figyelemreméltók. Az ajánlott könyvek DUBA GYULÁTÓL a SZATÍRÁK ÉS HUMORESZKEK. JANA SRÄMKOVATÓL A FEHÉR SZALAGOS LÁNY és SZABÓ MAGDÁTÓL az ŐFELSÉGE JULISKA. Ez a Családi Krónika nem az én családomé, bár az is lehetne, De lehetne igen sok más családé is, akik megélték, megszenvedték ezt a századot, s a korábbit, mert e krónika első megnevezettjei még annak a mélyéről indultak, hogy utódaikban idáig érjenek. Mielőtt ide jegyezném mindazt, amit a Családi Krónika tartalmaz, előbb azt szeretném elmondani, hogyan került a birtokomba. Néhány évvel ezelőtt egy riportutam során megismerkedtem egy furcsa nevű cseh fiatalemberrel. így mutatkozott be: István Szűcs. Igaz, az ű-t inkább inek ejtette, de azért Szűcs volt. Sokat beszélgettünk Istvánnal, ittunk is persze, de csak mértékkel. — Te cseh Szűcs István — kérdeztem egy alkalommal tőle —, aztán tudod-e, hogy neked igazi magyar neved van? — Jak “bych to nevédel? Már hogyne tudnám? — nézett rám enyhe rosszallással a szemében. — Hiszen anyám és apám szerint magyar volnék. Csak ... — Csak? — Csak az a bökkenő, hogy nem tudok magyarul. — Apád, anyád él még? A fejével intett hogy nem. — Hol vannak eltemetve? — Itt a temetőben. Közös sírban fekszenek. Beültünk egy taxiba, és kihajtottunk a városi temetőbe. István elszótalanodott, csendben előremenve mutatta az utat a sírok között, ősz volt. hullott a fák lombja, varjak lebegtek a temető felett. Néztem az előttem baktató István hátát, és a sors különös sodrása felett töprengtem. István Szűcs ... — Ez az — állt meg István egy fekete sírkő előtt, s levette fejéről a sapkát. Melléálltam, és néztem az egyszerű sírkövet. Ezt olvastam rajta: ITT NYUGSZIK AZ ÚRBAN Szűcs József 1911-1973 és neje Vágó Irma 1919-1947 BÉKE PORAIKRA — Píecti to nahlas — szólt István. Elolvastam kétszer egymás után, lassan, tagolva, hogy minden szó tiszta, érthető és világos legyen. István a fejét rázta. — Nem, nem értem - mondta -, fordítsd le. kérlek. Egy ideig még elidőztünk a sírnál, majd elindultunk vissza a temetőkapu előtt várakozó taxihoz. — Ki készítette ezt a sírkövet? — kérdeztem Istvántól. — A papa — mondta —, közvetlenül azután, hogy anyám meghalt. Akkor én még kicsi voltam ... Negyvennyolcban vagy negyvenkilencben, négyvagy ötéves lehettem. Később a papa mindig azt mondta, hogy azért maradt itt, a sir miatt... Anyám miatt... (folytatjuk)
