Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-30 / 5. szám
KESZELI FERENC versei A DOVREI JEGESMEDVE NORVÉG NÉPMESE Sok-sok évvel ezelőtt élt Finnországban egy ember. Egy szép napon vett magának egy óriási jegesmedvét, és el akarta vinni Dánia királyának ajándékba. Épp karácsony estére érkezett Dovreba, egy Halvor nevű ember kunyhójához. Ott kért menedéket. — Jóságos egek! — mondta Halvor. — Most senkinek sem adhatunk szállást, hiszen minden karácsony este temérdek sok tündérmanó jön ide vendégségbe, mi magunk is csak a szabadba szorulunk.- Kettőnk számára talán még akad hely — mondta az ember. - A jegesmedvém majd leheveredik a kemence tövében, nekem meg jó lesz a kamra. Oly sokáig kérlelte a gazdát, amíg az beleegyezett. Az asztalt pedig megterítették a manók részére, volt ott mindenféle finomság: kolbász, hal és efféle, amivel az ember nagy ünnepkor megkínálja a vendégeit. Nem telt bele sok idő, jöttek a tündérmanók. Volt közöttük icinkepicinke, és volt közöttük nagydarab, volt, akinek hosszú farkincája volt, másoknak meg hosszú orrocskájuk. Nagy lakmározást csaptak, nem volt olyan étel, amit meg ne kóstoltak volna. Akkor hirtelen az egyik kis manócska megpillantotta a jegesmedvét a kemence tövében. Fogott egy kolbászdarabkát, és a jegesmedve orra alá dugta, meg is perzselte a medve orrát a forró kolbász.- Cicuska, kérsz egy kis kolbászt? — kérdezte a manócska. A jegesmedve meg dörmögve feltápószkodott, és az egész pereputtyot kikergette. Egy évre rá, karácsony napján délután Halvor ismét kiment az erdőbe tűzifáért, no meg a manókat is várta megint vendégségbe. Éppen fát vágott, amikor hangokat hallott az erdőből. Valaki azt kiáltotta: - Halvor, Halvor! — Igen! — Megvan-e még a nagy cicus?- Meg bizony, otthon fekszik a kemence tövében, tavaly óta meg is fiadzott: — Na, akkor mi sem jövünk hozzád többet vendégségbe! — kiáltotta a tündérmanó az erdő felől. És azóta nem is va cső rá ztatk többet a manók karácsony estéjén Halvor házóban, hiába hívta, csalogatta. őket a gazda finom étellel, itallal. A sümegi üveges Ismerek egy mesterembert, neve: Üveges Adalbert. Hátán üvegtáblát hordoz s likas ablakokat foltoz. Kopasz fején fura süveg, lakóhelye Zala-Sümeg. E városban üvegeztet, süvegével süvegezget. Ha üvegez, akkor gittel, ha meg iszik, sokat viccel. Sokat iszik, sokat tréfál, vicctől, spricctől füle szétáll. Tudják nagyok, tudják picik, hogy pohárból sosem iszik. Sem palackból, sem süvegből, — csakis az ablaküvegből. Ablaküvegből bort inni? — nehéz ilyen mesét hinni. Am ő mégis abból iszik, akár hiszik, vagy nem hiszik. Aki nem hisz e mesének, higgyen a saját szemének. Gyalogoljon el Sümegre s bámuljon rá az üvegre! Ruhatárban Mert nem ez az én kalapom, ez talán az ön kalapja. Mivel ez a kalap nyúlszőr, az enyém meg nemes nemez, gondolom, az ön kalapja nem ez, hanem inkább emez. KEDVES GYEREKEK I Még decemberben is érkezett néhány nyáriélmény-beszámoló. Ezeknek azonban már nem tudtunk helyet adni rovatunkban. A rajzok készítőit és a beszámolók íróit — a búcsi (Búé) Kovács Darinkát, Gróf Barnabást Bősről (Gabéíkovo) és az ipolyvarbói (Vrbovka) Urbán Attila — azonban természetesen könyvjutalomban részesítjük. Oravec Mária és Páldi Mónika levelében a legszebb karácsonyi ajándékáról írt. „Karácsonyra a Búvár Zsebkönyv sorozatból a Tengeri állatok c. könyvet kaptam szüleimtől. A családtagok közül sógoromat leptem meg két könyvvel, az Idegennel és a Keskenyebb út cíművel. A könyveken kívül nagyon kedves ajándék volt számomra a kakukkos óra.“ — írta az ebedi (Stúrovo- Obid) Páldi Mónika. „Négy könyvet kaptam szüleimtől — írta Oravecz Mária, perbenyiki (Pribeník) negyedik osztályos tanuló —, a Grimm legszebb meséit, ezt már el is olvastam, a Timi és a túrót, az Aranyalmafát és a Hetvenhét magyar népmesét. Családunkban a legszebb karácsonyi ajándék a könyv. Reméljük, minden kis és nagy Kuckó-olvasó karácsonyestje ilyen kellemes és örőmszerző volt! Várjuk leveleiteket. ARANY - EZÜST - BRONZ Voronyin Vardanyan A mellékelt kép egy családi albumból származik, s néhány év múlva keresett emlék lehet. Talán már az idén nő az értéke, mert az előtérben ülő fiatalember olimpiai bajnok lesz. A göndör hajú fiatalember láttán ma elsősorban azoknak fut végig a hátán a hideg, akik súlyemelők és a 82,5 kilogrammos súlycsoportban számítanak babérokra. Pedig azt mondják, ez a szovjet sportember nem is súlyemelőalkat. Hogy lazább, vékonyabb a klasszisoknál megszokott alkatnál, őt ez nem zavarja abban, hogy világcsúcsokat állítson fel, hogy sotozatosan a dobogó legmagasabb fokáról integessen a közönségnek, mosolyogjon a fotósok kedvéért. Az 1979-es év nem kezdődött számára a legjobban: az Európa-bajnokságon kiesett a küzdelmekből. Egyénisége nagyságát bizonyítja, hogy ez a balsiker nem jelentett törést, a következő versenyeken sorozatban kitűnő teljesítményeket nyújtva nyert. Nyáron, a nemzetek XII. Spartakiádján világcsúcsokkal utasította maga mögé a mezőnyt. Szalonikibe, a VB színhelyére öt rekord gazdájaként érkezett, s három aranyéremmel tarsolyában távozott. Az ajánlólevélben nem volt tehát semmi túlzás. Mint minden versenyző, ő is az olimpiára készül. A sérüléstől fél csak (ki ne félne?), a többi — mint vallja — az ő dolga. Baráti köre úgy ismeri őt, mint a tettek emberét. Vessük össze ezt a tényt a nyilatkozattal, és várjuk meg az olimpiai eredményhirdetést. Kérdésünk: Hogy hívják a képen látható versenyzőt, aki Szalonikiben három aranyérmet nyert? Rigert arany ezüst bronz
