Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-30 / 5. szám
Kényes kérdés? CSALÁDTERVEZÉS, FOGAMZASGATLAS A családtervezés fogalma nem túl régi keletű. A múltban a vallási normák csaknem egyenlőségjelet tettek a fogamzás megelőzése és az emberi élet kioltása között. S bár az élet régen túllépte e normákat, mert a körülmények, a tömegek nyomora, létbizonytalansága szükségszerűen kikényszerítette a családon belüli születésszabályozást, -a kérdésről nyilvánosan nem sok szó esett. Megmaradt a családok, az élettársak belső, intim problémája. Ha a szülök vállalták is a fogamzásgátlás „bűnét", igyekeztek elrejtőzni az akkori manipulált közvélemény mérges fullánkja elől. Társadalmunk az elmúlt évtizedek folyamán számos előítéletet leküzdött. Vallásit és nem vallásit egyaránt. Ám az emberi tudat gyökerei túl mélyre nyúlnak. Sok-sok előítéletet a családi hagyományok, az elődök életszemléletének a jelenbe, sőt a jövőbe nyúló hajszálgyökerei éltetnek tovább. Furcsa ellentmondása az életnek, hogy a születésszabályozás gyakorlati problémáiról szende álszeméremmel hallgató felnőttek nagyon is hajlamosak a felvilágosítás hiányában kellemetlen helyzetbe került fiatalok hangos elmarasztalására. Közben az okokat a társadalmi környezetben, a barátok hatásában, a hiányos iskolai és egészségügyi nevelésben s ki tudja még miben keresik, csak éppen önmagukban nem. A szülők és serdülő gyermekeik viszonyában felvetődik a kérdés: az. élettapasztalatokkal rendelkező felnőttek mennyire vértezik fel a családalapításra készülő és az életbe induló fiatalokat? A NŐGYÓGYÁSZ RENDELŐJÉBEN Ezekről a problémákról beszélgettünk MUDr. Matej Hladík nőgyógyászszol , a bratislavai negyedik városkörzeti poliklinika igazgatójával és MUDr. Alexandra Jurkovicová poltklirvikai főginekológussal, az abortuszbizottság tagjával. Most induló sorozatunkban ellátogatunk a nőgyógyász rendelőjébe, tanúi leszünk az abortuszbizottság tárgyalásának, ahol sokszor fiatal leányok állnak, akik még aligha képesek felmérni a várt döntés egész életükre kiható következményeit. Szánalommal hallgatjuk a leányszívek nemrég még magabiztos, nem is húszéves hódítójának dadogását, a bajba jutott leány szüleinek (leggyakrabban az anyának) siránkojását. De találkozunk itt asszonyokkal, anyákkal is, akik különféle okokból kérik terhességük megszakítását. Fejtegetéseink során számos — látszatra talán kényesnek tűnő — problémába ütközünk. Ám valljuk, hogy egy-egy kérdés csak addig „kényes", amíg nem állítjuk reflektorfénybe és nem világítunk rá a lényegére. Sorozatunkban arra törekszünk, hogy az élet vizsgált területén az olvasó számára ne maradjanak kényes kérdések. amelyek kiejtésétől indokolatlan restelkedéssel vonakodnunk kellene. Ha társadalmunk egy-egy rétegére jellemző példákat, megtörtént eseteket ragadunk is ki, távol áll tőlünk az általánosítás szándéka. Csupán okulásul felkiáltójerezünk egy-egy jelenséget. KI AD MAGYARÁZATOT? A családtervezéssel és fogamzásgátlással szorosan összefüggő nemi élet sokrétű és széles hatósugarú problémái a közvéleményben még mindig tagadhatatlanul tabu jellegűek. Ugyanakkor nem eltúlzott megállapítás, hogy az érzéki élet óriási hatással lehet az egyéniség, a házastársi és végeredményben az emberek közötti kapcsolatok alakulására is. Annál is inkább, mert o nemiség éppen a serdülő fiatalok felnőtté érésének időszakában jelentkezik. A fiatal ebben a korban tudatosítja az egyik vagy a másik nemhez való tartozását, amikor egyénisége alakulásának folyamata felgyorsul, s talán a legintenzívebb. Ekkor lenne igazán szüksége tanácsra, útmutatásra. De kitől várhat a fiatol segítséget? A teherbe esett leányka édesanyja a nőgyógyásznak orra a kérdésére, vajon felvilágosította-e gyermekét a nemi élet problémáiról, a várható következményekről s az annyira szükséges megelőzésről, leggyakrabban kitérő választ ad: „Hisz tetszik tudni, milyen nehéz ez egy szülőnek . .. ? Marad hót az iskola. Sajnos az annyira túlzsúfolt tantervekből is hiányzik a csoládi életre való rendszeres felkészítés. Egy-egy alkalomszerű orvosi előadás jobbára csak az alapvető tájékoztatásra szorítkozhat, ami a folyamatos nevelést, felkészítést távolról sem pótolhatja. A népművelési intézmények különben felettébb népszerű egészségügyi rendezvényei ugyancsak alkalomszerűek. A hallgatók sem mindig a serdülőkornak és a témakör sem csak erre oz egy problémára korlátozódik. Tehát meg is vonhatjuk a mérleget: a fiatalok nevelésében hiányzik egy nagyon fontos láncszem — a családi életre, a társas kapcsolatokra való alapos, rendszeres felkészítés. AZ ÉRZELMI KAPCSOLAT GYAKORI HIÁNYA A fiatalok között koruknál fogva és környezetük hatására előbb vagy utóbb partneri kapcsolatok alakulnak ki. Méghozzá elég korán. Ebben a sietségben valami korjelenség is tükröződik. Az élet minden területén bizonyos felgyorsulós észlelhető. Társadalmak évszázados mulasztások behozására törekszenek, mérföldes léptekkel halad a tudomány, a technika, milliók veszik birtokukba a kultúrát. Kölcsönös viszonyukban sokszor nem marod idő a mélyebb érzelmi kapcsolat beérésére, mert megelőzi az érzéki viszony. Ezt támasztja alá a nőgyógyászok és a művi megszakítósról döntő abortuszbizottságok tagjainak a tapasztalata is. Hívjuk tanúként a nőgyógyászt: „Az érzelmi kapcsolat hiányát az is igazolja, hogy a leány néha nem is tudja, kitől esett teherbe és nyíltan kijelenti, hogy ez őt különösebben nem is érdekli. Tehát ilyen partneri kapcsolat egyetlen motívuma a pillanatnyi érzéki öröm hajhászása, kellő érzelmi töltet nélkül. Ez a fiúkra is vonatkozik. Ugyanis ha érzelmi kapcsolat fűzné a leányhoz, minden bizonnyal fontolóra venné, hogy kapcsolatukban a felelőtlenség, a könnyelműség elsősorban partnerét hozza nagyon nehéz helyzetbe. Ha partnerét valóban szeretné, megóvná őt ezektől a következményektől. Ez a megállapítás egyaránt érvényes a házastársi kapcsolatokra is.” TÖBB ROSSZ KÖZÜL A KEVÉSBÉ ROSSZ.... A művi megszakítás nem tekinthető egy nem kívánatos helyzet maradéktalan megoldásának. Csupán pillanatnyi kiút ebből a helyzetből. A terhesség megszakítása egyetlen esetben sem marad káros hatás nélkül. Ezért késztetnek elgondolkodásra a statisztikai adatok, omelyek arról tanúskodnak, hogy Szlovákiában a terhesség megszakítását kérelmezők száma az évi szülések számának közel egyharmadát teszi ki. S a kérelmezők csaknem tizenöt százaléka leány. Mondanunk sem kell, hogy e százalékok mögött ezrek rejlenek. A művi megszakítás a szó legszorosabb értelmében durva beavatkozás a női szervezetbe. A természet csodálatos elrendezése folytán a leendő onya szervezete szinte a fogamzás pillanatától kezdve minden sejtjét az új élet támogatására mozgósítja. A leendő anya lelki, érzelmi világa is valósággal átalakul. Ezt a biológiai és lélektani folyomatot a durva sebészi beavatkozás egyik pillanatról a másikra megszakítja. Képzeljük csak el, hogy a lendületben levő magasugrót a levegőből rántjuk vissza! Valami hasonló játszódik le a női szervezetben is. S a becsapott szervezet a természet törvényei szerint áll bosszút: egyesek soha többé nem részesülhetnek az anyaság magasztos érzésében, másoknál különféle rendellenességek jelentkeznek. MASOKRA HÁRÍTJÁK A FELELŐSSÉGET A kiskorú leány közli a nőgyógyászszál, hogy teherbe esett, de szülésről szó sem lehet. Sorolja az indokokat. Az orvos türelmesen hallgatja, majd megkérdezi, hogy ezek a szülés lehetőségét kizáró okok ismertek voltak-e számára előbb is. Ha igen, miért nem követett el mindent a fogomzás meggátlása érdekében. S a válasz? Nem megbánás, nem sajnálkozás. A saját felelőtlensége miatt bajba jutott fiatal nagyon is magabiztosan hozza az orvos tudomására, hogy neki feladata a segítségnyújtás. Érdekes, hogy mások kötelességét, feladatát jól ismeri, de a saját felelőtlensége fölött könnyedén elsiklik. Félő, hogy ez mór a fiatal tudatában gyökeret verő helytelen életszemlélet lecsapódása, amely aligha korlátozható erre az egyetlen esetre. A fiatalok magatartásának további jellegzetes mozzanata; eleve számítanak arra, hogy a szülők kisegítik őket a bajból. Ez rendjén is fenne, ha a számítás nem kiszámítás lenne. Mert az. Bevezetőben legalább ennyit okartunk elmondani most induló sorozatunk elé. A továbbiakban megtörtént esetekből vonjuk majd le a tanulságót, okulásul fia tolóknak, felnőtteknek egyaránt. NADASDI ÉVA „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád" jeligére Ejnye-bejnyel Ilyen nyúlfarknyi probléma ilyen hoszszú jeligével... Kössetek egyezséget: egyik hétvégén te mégy, másik hétvégén ő jön. így már csak kibírod! „Még a gondolatom is ellenőrzik" jeligére. A gondolatolvasás (tiltása, korlátozása, büntetése stb.) semmilyen tormában, tudtunkkal a világ egyetlen államának törvényrendszerében sem szerepel. Ugyanis még egyetlen tudományág sem bizonyította be e jelenség létezését. A tudások egy része is csupán feltételezi, hogy az ember, vagy egyes emberek rendelkezhetnek ilyesfajta képességekkel. S bár neves tudósok folytattak ilyen irányú kísérleteket, megbízható, komoly bizonyíték nem született, sőt a kísérletek sikertelensége, olykor túlságosan is változó eredményei inkább e képesség ellen szólnak. Mégis, miért hisznek némelyek, feltehetően fölöttébb érzékeny idegrendszerű emberek a gondolatolvasásban, a közismert idegen szóval: telepátiában? Nos, gondoljunk csak néhány szállóigére, szókapcsolatra: pl. a szerelmesek még egymás gondolatát is ismerik, úgy szerette, hogy még a gondolatát is elleste stb. A hangsúly nem a gondolat „ellesésén" vagy hasonlón van, hanem a szereteten, szerelmen, tehát egy nagyon erős, az ember lényét teljesen eltöltő, minden egyebet háttérbe szorító érzelmen. Aki ennyire szerelmes vagy ennyire szeret (anyagyermek kapcsolat), öntudatlanul is állandóan figyeli és rögziti magában a másik arckileiezését, arcjátékát, kívánságait, s lassan „megtanulja", • milyen ha haragszik, ha örül, ha rágódik valamin és így tovább. Azon sincs mit csodálkozni, hogy az egymással érzelmi kapcsolatban álló, hosszú ideje összeszokott emberek például azt is meg tudják mondani a másikról, hogy pont most mire gondol. Az anya bármilyen jól alszik, de ha a szomszéd szobában a gyereke lerúqia magáról a takarót, kisvártatva fölkel, hogy betakarja és igy tovább. Tulajdonképpen a nap mint nap, hosszú évekig együtt dolgozó munkatársak is „eltalálják", hogy X. vagy Y ma bal lábbal kelt lel, esetleg azt is eltalálják, hogy miért. A jó emberismerők, ahogy mondani szokás, másnak „a veséjébe látnak". A másik oldalon viszont minden ember arcjátékával, taglejtéseivel, testtartásával, szeme rebbenésével, ezernyi apró rezdüléssel sokkal, de sokkol (többet árul el pillanatnyi lelkiállapotáról, érzelmeiről, egymást követő, különböző érzelmi töltésű gondolatairól, mintsem valaha is sejtené. Érdekes módon a maguknak élő, nagyon magányos emberek, akiknek rendszerint senkijük nincs, akivel törődniük kellene, akik (helytelenül) úgy érzik, Ihogy rájuk senkinek sincs szüksége, túlérzékenyek. Olykor azt hiszik, hogy környezetük mértéken leiül, túlságosan sokat törődik a személyükkel. Sajnos, az igazság az, hogy a magányos emberek legközelebbi ember-I társaiktól — tisztelet a kivételnek — annyi figyelmet sem kapnak, mint amennyit, teszem a tévé bemondónőjének szentelnek! Szeretettel üdvözli H M o 2 pj cn >- O Ü-) z
