Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-30 / 5. szám
DÉNES ZSÓFIA isiim 1MRA 42. Természetesen előnyös rójuk nézve, hogy ezek a müveit franciák hozzájuk csatlakoztak. Thököly köszvénybajának például a párizsi orvos igen ügyes kezű gyógyítója. Rengeteg fürdőt rendel, mindenféle kenőcsöt, liktárt készít, eret vág, masszíroz, forrókendő-pakolással izzadásra bírja . . . Van úgy, hogy segít is néhány napra vagy hétre. De sajnálatosan megint csak kiújul a baj. Mindegy, mindegy: türelemmel kell viselni. A türelemhez derűs kedv kell. A felderítés - úgy látszik - bujdosó életének legfőbb szolgálata. A bujdosó társaságnak, ha már itt kell rostokolnia a harcok kiújulásáig, szórakozás való, zene, tánc, hogy el ne ernyedjen. Lakoma és bor reggelig. Ilona gyakran hívja össze híveiket esti mulatságra. Thököly remek udvari zenészei, török síposok, dudások, citerások szolgáltatják a zenét. Nemcsak az udvari nép, a tiszt urak, de a közhajdúk is táncra perdülnek kívánatra - és Ilona ilyenkor hol a táncot nézi, hol a vendég francia urak arcát. Táncot jár a hajdú, de nátáz is hozzá, szapora mindkettő: Hájjá! Tisza - hajjal Duna, Száva, Dráva vize; Mindeniknek, mikor árad, Zavaros a vize - A német is, hogy által jött: Megváltozott ize... Egészséggel, békességgel, Édes lakóföldem, Kit sóhajtott és óhajtott Ez napokban szivem, lm, hogy jutók - belépék: Megindulna tölköm ... No hát immár minden ember örüljön ez napon, Nagy jó kedvet - víg örömet Mutasson ez házban: Az én szivem mert hazajött Szerencsés órában!... Azt nótázzák: hazajöttek, s öröm lakik bennük. Amíg Ilona házában járják a táncot, amíg Thököly borát hörpintgetik: egyszeribe úgy érzik, hazai föld a lábuk alatt. A hazai földnél mi lehet gyönyörűségesebb? Más ritmusra ereszkedik a nóta, hosszabb az üteme az új kopogósnak: Telekes bocskor — gyöngyös kapca, járd meg, tubám, járd meg! Vörös nadrág - sárga csizma, járd meg, tubám, járd meg! Majd elmegyünk a korcsmára - De engem is várj megl Megjárom én a kopogót: Tubám, te is járd meg! Delora márki úr ránéz Fonton úrra, némi lerendezéssel mondja, ami nála szokatlan:- No mit szól, mit szól, monsieur, a magyarokhoz? Ilyen tánc? De ilyen tánc! Ilyen szép vitézi tánc! Ilyen nincs még egy a világon. Mit gondol, ha ilyen táncot bemutathatnánk a király őfelsége udvarában! De Fontán, aki igen szerény sorból vergődött fel tudássá, egy kissé lenézi a piperkőc francia udvart, és egy kissé mélyebbről ismeri az embereket. Alig láthatóan int fejével nemet. — Ils ne comprendraient pás! — mondja szűkszavúan. - Nem értenék meg!- És magában kiegészíti, amit nem tartott érdemesnek, hogy a márkival közöljön, mivel az sem értené meg, amit ő mondana: a versailles-i udvar csak a minétet érti, lassú, kecses, hajbókoló táncokat. A szenvedést, a szenvedélyt, a hajrát, az űzöttséget és a mindenen áttörő életerőt és életszereimet a táncban: XIV. Lajos udvaroncai megértés nélkül bámulnák. Hogy a tánc mögött egy nép áll, földbe gyökerezésével és magasba törésével, vagy így is mondhatná: múltjával és történelmével — azt nem értenék meg Párizsban. A palánkai ház homlokzata előtt, a főút akácfái alatt megszólal a török síp. A kora reggeli csöndben halkan szól, mégis harsog, bánat és panasz csordul ki belőle. Odabenn, Thököly Imre hálótermében a kuruc vezér fölkapja fejét. Bő török kaftánba csavartan, köszvényes lábán az őszi hűvösség ellen prémtakaróval ül, alacsony, széles díványon, és kávézik. A török síp elnyúlt szavára megáll a török findzsa szájához emelt kezében. ■ - Hallgasd csak, fiam, Esvány ... — mondja komornyikjának, aki, mióta beteg a fejedelem, megosztja' vele hálószobáját. Őrt is áll, ápol is. Fegyveres szolgálat ez, de szívbéli is. Hűségre megy. A török síp kinn elhallgat. Nyomába csendül a bús férfihang: Mit búsulsz, kenyeres, mikor semmid sincsen? iá az isten, jót ád, légy jó reminsigben! Fölnyílik az üdő majd az gyönge fűre, Hová két szemünk lát, elbújdosunk ketten ... — Eredj, fiam. Esvány, nézzed mán meg azt a török sípost. Nem közülünk való, jövevény lesz a hazából . . . Hívjad bé. Valóban jövevény, ágrólszakadt szegénylegény. Szennyes az inge, foszlott a nadrágja, rongyos a ködmöne, kidűlt a csizmája kérge. Esővert rossz tarsoly fityeg az oldalán, kezében görcsös bot meg a török síp. — Alázatos szolgája kegyelmes uramnak. — Honnan jöttél, fiam? — Tokajból, instálom. • — Rossz üdők?... A fiatal férfi kétségbeesett mozdulatot tesz. — Nem lehet ükét megtűrnyi... Gyűttem, mind csak gyüttem. Itt van nekem a helyem a kuruc táborban, hogy rójuk mehessünk seregestül, bánom is én, mivel, kaszával, kapóval, szablyával, fustéllyal... Nagyságos fejedelem úr, méitóztassék felfogadni ... — Felfogadtalak, fiam. Jobbágyunk voltál Tokajban? — Kapása voltam a kegyelmes asszonyunknak meg a nagyságos árváknak ... Megfizettem a porciót a fene német generálnak. Rám vetette kétszeresen. Kiizzadtam kétszeresit, eladtam hízómat, egyetlen hordó boromat. Csak nem volt elég a részeg gazembernek! Rám küldte pribékjeit, tetézzem a porciót. Nem vöt mibül. Megkínoztak a várban. Hónaljnál felakasztottak, szeget vertek talpamba . .. Vért sírtam, ordítottam, nincs, nincsen több... Kivertek. Nyolc napig járni se tudtam. Az asszony szemrevaló volt, fiatal, amíg odajártam, elvették. Elvitték ágyasnak részeg disznó tiszteknek. Még o nyomát se leltem. Eljöttem. Fúttám a nótát, kéregettem végig az országban, majd csak eljutok a nagyságos fejedelemhez... Elhallgat. Kiéhezett arca, mély üregből sütő szeme többet mond a szavánál is. — Enni-inni adjatok neki - szól szelíden Thököly de előbb mesélj. Mi hír a Felvidéken? — Kora nyáron indultam, akkor épp nagy dógok voltak fenn Sárosban a kisúr körül — Nagykorú lett a leiköm, azután megválasztották őt Eperjesen főispánnak, mint minden Rákóczit, s megtartották a gyűlést, és ott ki is mondták az urak a kisurunk vezetésével, hogy addig nem adnak a német katonáknak szállító szekereket, amíg ők nem adnak kártolonítást a népnek a sok szörnyű kihágásokért. No, lett is nemulass! Valamennyiünkre ránk szakadt akkor a katonai egzekúció! Akkor hajtották el az én borjas tehenemet is igósnak... Mert pokol fajzata az, nem ember... De a kisurat is visszahitták Bécsbe... Nem jól végezte dolgát ... A népet ő pártfogolja... A népet szereti ... Amíg nálunk járt tavasszal, nem is tudott a várakban megmaradni . . . Tokajban, Patakon, Munkácson, Regécen ... Mert ott mindenütt német helyőrség van, és a vártömlöcökben kínozzák a jobbágyokat. Azt nem tudta a mi kisurunk hallgatni, sem a fülével, sem a szívével, sem a türelmével - mondták a népek. Mivelhogy beleszólnia nem lehet. Nem szabad. A császár őrá is dühös, mint a népekre, mondják ... Ezír hát elment a lelkem a váraiból a kastélyokba, hogy ne lásson, ne halljon... Mert amikor látja, nem állja, mondják... é* niég inkább lakott szabad mezőn és erdőn vont sátorban ... Vadászott. Ott nincsen kém, nincs muskatélyos, nincs pokol fajzata . .. Ezt hallottam az úrfiról. minekelőtte jöttem volna . .. Nem többet. Thököly arca sugárzik. Kifejezhetetlen valami ömlött el vonósain. Int Esványnak, és annak segítségével nagy nehezen felkel. Odamegy a bujdosóhoz, leteszi erszényét kezébe. (lolytatjuk) férj óvatosan kibújt a paplan alól, hogy a felesége álmát ne zavarja. Aztán az ágy szélére ült. Egy pillanatig gyöngéden nézte az asszonyt. „Hogy alszik o drága!" - majd a lábát a papucsba dugta, és kiment a fürdőszobába. Gyorsan megmosdott, és utána langyos vizet bocsátott a kádba. Amíg a fürdő készült, visszatért a szobába. A szoba egyik szöglete spanyolfallal volt eltakarva. Ott volt a kitchenett, modern áldása minden New Yoik-i kislakásnak. A férj meggyújtotta a gázlángot a rostély alatt, föltette főni a kávét. A kitchenetthez tartozó apró, fali jégszekrényből elővette a vajat s a lazackonzervet, szendvicseket csinált. Egy tányérkába néhány szelet ananászt és három gondosan kiválasztott őszibarackot tett. Megtérítette az asztalt. Az asszony még mindig aludt, mert a férj oly halkan mozgott körülötte a szobában, mint egy félénk moly. Most az ágyhoz lépett, és gyöngéd csókkal ébresztette föl a feleségét: — Talpra, Millykém! A fürdő készen van, és a reggeli is mindjárt készen lesz! Az asszony ásított, nyújtózott, kidörzsölte szeméből az álmot. Első öntudatos mozdulata az volt hogy a cigaretta után nyűk és rágyújtott. — Ne cigarettázz, drágám, éhgyomorra! Egészségtelen! — mondta könyörgő hangon a férfi. Az asszony nem is felelt erre a megjegyzésre, unta már, hiszen házasságuk első napja óta minden reggel elhangzott. Kifutott a fürdőszobába, amelynek ajtaján keresztül egy pillanat múlva hallani lehetett, milyen energikusan prüszköl a vízben. A férfi mosolygott. Milyen jólesik hallgatni ezeket a kedves fürdési zajokat olyan valakitől, akit szeretünk. Míg MHIy fürdött és öRözött, megterítette az asztak. Megvetette az ágyat, és visszaküldte o falba. Az ágy eltűnt. Valóságos jótétemény az a friss lakóstechnika. hogy egy gombnyomással nappalivá tehet átalakítani a hálószobát. A vacuum eleanerrel összeszedte a szőnyegről az elszórt cigarettahamut. Milyen rendetlen az a Milly, hogy nem törődik vele, hova veri le a hamuját. Kinyitotta a szellőztető ablakot. KitöRötte a kávét. Az asszony friss' levegőben, rendesen kitakarított szobában ülhetett oda a reggelizőasrtalhoz. Szürcsölték a' kávéjukat. A férj slafrokban volt, a félesége utcára öltözködve, már a kalapját is föltette. — Ma sem jössz haza Kincsre? - kérdezte félénken a férfi. — Tudod, hogy nem lehet! -felelte Mifly. A férj sóhajtott. — Ne sóhajtozz így mindig! - mondta idegesen az asszony. — Jól van, nem sóhajtozom! —
