Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-16 / 38. szám

MARIA ALVAREZ RIOS KuCkO JUNG KAROLY Őszi dallam Vadliba hangja, Az égi harang: Őszi levélként Télbe kereng! Készül a felleg, Útnak erednek: Szél, nádzizegés; A kocsi ballag. Én már hallak! És meglellek: Siess felém, Ha én kellek! KEDVES GYEREKEK! A sajtónap egy kissé közös ünnepünk, hiszen leveleitekkel, írásaitok­kal, rajzaitokkal ti is részt vesztek a Kuckó szerkesztésében. Mindig örülünk, ha a megfejtések mellé néhány sort írtok arról, mi tetszett, mi nem, és ha verset, rajzot küldtök — akkor is, ha nem kértük —, mert olyankor érezzük: a magatokénak tartjátok rovatunkat. Többször is bemutattuk a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) művészeti népiskolósokat, Vida Ildikó verseit, Oravecz Marika rejtvényeit, közöltük élménybeszá­molóitokat. Szívesen látjuk, ha a továbbiakban mások is tollat fognak, írnok nekünk, vagy elküldik rajzaikat, hogy őket is megismerjük. A tanító nénik, az óvó nénik bizonyára szívesen segítenek. Várjuk leveleiteket. A hétszínű ló A három testvér közül Pachito volt a legfiatalabb, vékony, érzékeny kis­fiú. Nem túl nagy kertjükben a szülők zöldségeket termeltek, eladták, s az így keresett pénzecskéből élt az' öttagú csa­lád, nem éppen gondtalanul, de azért meglehetősen. Az év vége felé közeledve az édes­apa megkérdezte gyermekeit, mit sze­retnének kapni következő születésnap­jukra. Pillanatok alatt mindhárom fiú elmondta álmát-vágyát. — A jövő évben — szólt a legidősebb — én egy tehenet szeretnék, de ha ezt nem kaphatom meg, akkor megelég­szem egy nyúllal is. — Én puskát szeretnék — szólt a kö­zépső —, de ha ezt nem sikerül meg­venni, akkor megfelel egy furulya is. Amikor a legfiatalabbra került a sor, így szólt: — Én ugyanúgy lovat szeretnék, mint tavaly, de ha ebben az évben sem si­kerül megvenni, akkor várok még egy­két évet, mert ez a szívem vágya. Az egyik reggelen az édesapa szomo­rúan vette tudomásul, hogy valaki megdézsmálta a kertet. A három fiú elhatározta, hogy őrködni fognak — fel­váltva. Az első éjszaka a legidősebb élelmet, meleg pokrócot vett magához és elindult a kertbe. Éjfél után jóízűen elfogyasztotta az ételt és mély álomba merült. Így a kertet — természetesen — nem sikerült megőriznie a tolvajtól. Ugyanez történt a középső fiúval is. Pachitónak, a legfiatalabb fiúnak is megengedték a szülők, hogy szerencsét próbáljon, s ő örömtől sugárzó arccal várta az éjszakát. Tizenegy óra felé éhes lett, éhségét egy pohár tejjel csil­lapította, majd csendesen sétálni kez­dett. Közeledett az éjfél. Egyszercsak léptek zajára lett figyelmes. Szeretett volna elfutni, de félt testvérei gúnyo­lódásától — így maradt. Egyszercsak csodák csodája, egy hétszínű paripa állt Pachito előtt. A szőre csakúgy csil­logott a hold fényénél... A csodálko­zástól egy pillanatig szólni sem tudott. Amikor betelt a csodálkozással, ki­vette a ló szájából a salátát, és így szólt: — Szóval te hordod el a kertünkből a salátát, a répát, a hagymát... Nem szégyelled magad? Tudod-e, mi az, ha a másiktól tudta nélkül elvesszük, ami az övé? Lopás! És vajon tudod-e, ho­gyan hívják azt, aki ezt teszi? Tolvaj­nak! És ez két megvetendő dolog! A hétszínű ló sírni kezdett és Pachi­to bocsánatát kérte: — Nagyon szégyellem magam, de én csak álmomban lopok, miután felébre­dek, semmire sem emlékszem ... Mit csináljak? Egyedül éldegélek, az embe­rek azt hiszik, én már semmilyen munkára nem vagyok alkalmas, és így aztán nappal is, éjszaka is alszom. — Ö — kiáltott fel a kislegény —, nem szégyelled magad, egész nap lustál­kodsz?! — Szégyellem, nagyon szégyellem, de mit tehetek? — Én úgy gondolom, hogy álmodban azért eszel, mert éhes vagy. De ha szégyelled azt, hogy lustálkodsz, akkor még nem is vagy olyan rossz. Kapsz elegendő sót és élelmet — ha dolgozol. Beleegyezel? — Természetesen! — nyerített fel a ló. Reggel Pachitót a lovat átölelve ta­lálták meg. De a ló nem olyan volt, amilyennek Pachito látta, hanem öreg, munkaképtelen, csúnya gebe. Születésnapjára a legidősebb fiú nyu­­lat, a középső furulyát kapott, Pachito volt az egyedüli, akinek azt adomá­nyozták, amire vágyott. — Érdekes — gondolkozott el gyak­ran —, az én lovam mindenki szemé­ben öreg és csúnya, de én gyönyörű­nek és hétszínűnek látom. Fordította: PÉNZESNÉ B. ILONA Tójak, varosak, műemlékek, távoli országok, ten­gerek, megannyi szép dolog. Hogyan megtartani, hogyan megőrizni? Mi sem egyszerűbb: fényképező­géppel. A fotózás egyre több nőt hódít meg. Nem­csak kellemes időtöltésnek, hivatásuknak is egyre többen választják. Hogyan elkezdeni? Például úgy, mint Kati. A fü­­leki (Fifakovo) gimnázium és a brotislavai szakosító iskola - a népművelői - elvégzése után Losoncon (Lucenec) a városi művelődési központ csak fény­képészként tudta alkalmazni. Akkor hiányolta igazán, hogy a továbbképzés tananyagából — amelyben a propagócióról annyi szó esett - hiányzott a fotó­zás, mint kiegészítő tantárgy. Szakkönyvek, munkatársak segítettek ellesni a fo­tózás bonyolult, de ugyanakkor egyszerű fogásait. Nehezen értette meg a fordított dolgokat. Ami a valóságban több, az a filmen kevesebb, és for­dítva. Négy év alatt aztán egyedül is rájött, hogy a fotózásnál a tisztaság, a pontosság legalább olyan fontos, mint a fényképezés módjának a megválasz­tása. Igényeinket természetesen a rendelkezésünkre álló fényképezőgép lehetőségeihez mérjük. Ha gond nélkül akarunk jó képeket készíteni, automata kisfilmes gépet vásároljunk. A film áttekerésén és a beélesítésén kívül minden más műveletet elvégez. Az eredmény biztos. Ám ha gazán érdekel a fotózás, és saját elképzelésünket is viszont akarjuk látni képeinken, mellőzzük az automatát. Főleg kezdőknek jó megtanulni az idő és a lencsenyílás beállítását, és elsajátítani a két tényező egymáshoz való viszonyát. Ha rövidebb időt választunk, a lencsenyílást nagyobbra állítjuk, és (ordítva. Már a fényképezés előtt határozzuk meg, hogy a születendő képen mi a fontos, és ezt a fényképezési technika segítségével emeljük ki. Soha ne legyen a képen rendetlenség, tücsök-bogár. Használjuk ki a filmkocka egész területét, ez a nagyításnál megkönnyíti dolgunkat. Számtalan apróság határozza meg végül, hogy munkánk ered­ménye jó vagy még jobb. Bátran szólítsunk meg gyakorlottabb fényképészeket, mert mindenkitől el lehet lesni valamit. És előfordulhat, hogy belőlünk is fényképész lesz, családi albumunk örömére, ahová csak kitűnő, ér­dekes képek kerülnék. Esetleg hivatásunknak is választhatjuk. Úgy, mint Kati, akinél egymást érik a megrendelések. Talán ez az oka, hogy a fotózás végtelen lehetőségeiből eddig csak az események rögzítéséig, dokumentálásáig jutott el. Pedig ott van közelében a nagy lehetőség. Kép és szöveg: NAGY LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents