Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-16 / 38. szám
MARIA ALVAREZ RIOS KuCkO JUNG KAROLY Őszi dallam Vadliba hangja, Az égi harang: Őszi levélként Télbe kereng! Készül a felleg, Útnak erednek: Szél, nádzizegés; A kocsi ballag. Én már hallak! És meglellek: Siess felém, Ha én kellek! KEDVES GYEREKEK! A sajtónap egy kissé közös ünnepünk, hiszen leveleitekkel, írásaitokkal, rajzaitokkal ti is részt vesztek a Kuckó szerkesztésében. Mindig örülünk, ha a megfejtések mellé néhány sort írtok arról, mi tetszett, mi nem, és ha verset, rajzot küldtök — akkor is, ha nem kértük —, mert olyankor érezzük: a magatokénak tartjátok rovatunkat. Többször is bemutattuk a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) művészeti népiskolósokat, Vida Ildikó verseit, Oravecz Marika rejtvényeit, közöltük élménybeszámolóitokat. Szívesen látjuk, ha a továbbiakban mások is tollat fognak, írnok nekünk, vagy elküldik rajzaikat, hogy őket is megismerjük. A tanító nénik, az óvó nénik bizonyára szívesen segítenek. Várjuk leveleiteket. A hétszínű ló A három testvér közül Pachito volt a legfiatalabb, vékony, érzékeny kisfiú. Nem túl nagy kertjükben a szülők zöldségeket termeltek, eladták, s az így keresett pénzecskéből élt az' öttagú család, nem éppen gondtalanul, de azért meglehetősen. Az év vége felé közeledve az édesapa megkérdezte gyermekeit, mit szeretnének kapni következő születésnapjukra. Pillanatok alatt mindhárom fiú elmondta álmát-vágyát. — A jövő évben — szólt a legidősebb — én egy tehenet szeretnék, de ha ezt nem kaphatom meg, akkor megelégszem egy nyúllal is. — Én puskát szeretnék — szólt a középső —, de ha ezt nem sikerül megvenni, akkor megfelel egy furulya is. Amikor a legfiatalabbra került a sor, így szólt: — Én ugyanúgy lovat szeretnék, mint tavaly, de ha ebben az évben sem sikerül megvenni, akkor várok még egykét évet, mert ez a szívem vágya. Az egyik reggelen az édesapa szomorúan vette tudomásul, hogy valaki megdézsmálta a kertet. A három fiú elhatározta, hogy őrködni fognak — felváltva. Az első éjszaka a legidősebb élelmet, meleg pokrócot vett magához és elindult a kertbe. Éjfél után jóízűen elfogyasztotta az ételt és mély álomba merült. Így a kertet — természetesen — nem sikerült megőriznie a tolvajtól. Ugyanez történt a középső fiúval is. Pachitónak, a legfiatalabb fiúnak is megengedték a szülők, hogy szerencsét próbáljon, s ő örömtől sugárzó arccal várta az éjszakát. Tizenegy óra felé éhes lett, éhségét egy pohár tejjel csillapította, majd csendesen sétálni kezdett. Közeledett az éjfél. Egyszercsak léptek zajára lett figyelmes. Szeretett volna elfutni, de félt testvérei gúnyolódásától — így maradt. Egyszercsak csodák csodája, egy hétszínű paripa állt Pachito előtt. A szőre csakúgy csillogott a hold fényénél... A csodálkozástól egy pillanatig szólni sem tudott. Amikor betelt a csodálkozással, kivette a ló szájából a salátát, és így szólt: — Szóval te hordod el a kertünkből a salátát, a répát, a hagymát... Nem szégyelled magad? Tudod-e, mi az, ha a másiktól tudta nélkül elvesszük, ami az övé? Lopás! És vajon tudod-e, hogyan hívják azt, aki ezt teszi? Tolvajnak! És ez két megvetendő dolog! A hétszínű ló sírni kezdett és Pachito bocsánatát kérte: — Nagyon szégyellem magam, de én csak álmomban lopok, miután felébredek, semmire sem emlékszem ... Mit csináljak? Egyedül éldegélek, az emberek azt hiszik, én már semmilyen munkára nem vagyok alkalmas, és így aztán nappal is, éjszaka is alszom. — Ö — kiáltott fel a kislegény —, nem szégyelled magad, egész nap lustálkodsz?! — Szégyellem, nagyon szégyellem, de mit tehetek? — Én úgy gondolom, hogy álmodban azért eszel, mert éhes vagy. De ha szégyelled azt, hogy lustálkodsz, akkor még nem is vagy olyan rossz. Kapsz elegendő sót és élelmet — ha dolgozol. Beleegyezel? — Természetesen! — nyerített fel a ló. Reggel Pachitót a lovat átölelve találták meg. De a ló nem olyan volt, amilyennek Pachito látta, hanem öreg, munkaképtelen, csúnya gebe. Születésnapjára a legidősebb fiú nyulat, a középső furulyát kapott, Pachito volt az egyedüli, akinek azt adományozták, amire vágyott. — Érdekes — gondolkozott el gyakran —, az én lovam mindenki szemében öreg és csúnya, de én gyönyörűnek és hétszínűnek látom. Fordította: PÉNZESNÉ B. ILONA Tójak, varosak, műemlékek, távoli országok, tengerek, megannyi szép dolog. Hogyan megtartani, hogyan megőrizni? Mi sem egyszerűbb: fényképezőgéppel. A fotózás egyre több nőt hódít meg. Nemcsak kellemes időtöltésnek, hivatásuknak is egyre többen választják. Hogyan elkezdeni? Például úgy, mint Kati. A füleki (Fifakovo) gimnázium és a brotislavai szakosító iskola - a népművelői - elvégzése után Losoncon (Lucenec) a városi művelődési központ csak fényképészként tudta alkalmazni. Akkor hiányolta igazán, hogy a továbbképzés tananyagából — amelyben a propagócióról annyi szó esett - hiányzott a fotózás, mint kiegészítő tantárgy. Szakkönyvek, munkatársak segítettek ellesni a fotózás bonyolult, de ugyanakkor egyszerű fogásait. Nehezen értette meg a fordított dolgokat. Ami a valóságban több, az a filmen kevesebb, és fordítva. Négy év alatt aztán egyedül is rájött, hogy a fotózásnál a tisztaság, a pontosság legalább olyan fontos, mint a fényképezés módjának a megválasztása. Igényeinket természetesen a rendelkezésünkre álló fényképezőgép lehetőségeihez mérjük. Ha gond nélkül akarunk jó képeket készíteni, automata kisfilmes gépet vásároljunk. A film áttekerésén és a beélesítésén kívül minden más műveletet elvégez. Az eredmény biztos. Ám ha gazán érdekel a fotózás, és saját elképzelésünket is viszont akarjuk látni képeinken, mellőzzük az automatát. Főleg kezdőknek jó megtanulni az idő és a lencsenyílás beállítását, és elsajátítani a két tényező egymáshoz való viszonyát. Ha rövidebb időt választunk, a lencsenyílást nagyobbra állítjuk, és (ordítva. Már a fényképezés előtt határozzuk meg, hogy a születendő képen mi a fontos, és ezt a fényképezési technika segítségével emeljük ki. Soha ne legyen a képen rendetlenség, tücsök-bogár. Használjuk ki a filmkocka egész területét, ez a nagyításnál megkönnyíti dolgunkat. Számtalan apróság határozza meg végül, hogy munkánk eredménye jó vagy még jobb. Bátran szólítsunk meg gyakorlottabb fényképészeket, mert mindenkitől el lehet lesni valamit. És előfordulhat, hogy belőlünk is fényképész lesz, családi albumunk örömére, ahová csak kitűnő, érdekes képek kerülnék. Esetleg hivatásunknak is választhatjuk. Úgy, mint Kati, akinél egymást érik a megrendelések. Talán ez az oka, hogy a fotózás végtelen lehetőségeiből eddig csak az események rögzítéséig, dokumentálásáig jutott el. Pedig ott van közelében a nagy lehetőség. Kép és szöveg: NAGY LÁSZLÓ
