Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-08-19 / 34. szám
A FÓRUMA Kérdez: IVÁN JÁNOSNÉ BOLYI (BOL) LAKOS. A környékünkön lévő bútorüzletekben, raktárakban már több mint egy éve keresem a Topofcanyban gyártott ANTIK szobabútort. Sajnos a válasz mindig az: nincs. Szeretném tudni, miért nem gyártanak belőle annyit, hogy mindenki számára elérhető legyen. Ebből a gyárból milyen bútorok kerülnek még a hazai üzletekbe? Válaszol: JAN VLCKO MÉRNÖK, A TOPOCCanyi béke nemzeti vállalat KERESKEDELMI IGAZGATÓHELYETTESE. Nemzeti vállalatunk nyolc üzemében sokféle bútort gyártunk. Nálunk készül a Mimóza hálószobabútor, a Carmen, Júlia, Zora, Multiform, Kamila konyhabútor. Háromféle lakószobabútort adunk piacra: Antik, Bebrava és Javorina néven. önálló darabként került az üzletbe a Jasná. a Porana és a Bytaform szekrénysor. Az ülőgarnitúrák közül jól ismert az Ivetta, a Viola, az Adela. a Nóra, nitrai üzemünkből most kerül piacra a nagyon szép és kényelmes Angela ülőgarnitúra. Készítünk ezenkívül karosszéket is: a Jarka elnevezésű szétnyitva fekvőhelynek is alkalmas. Termelési feladataink közé tartónk a lakótömbök konyháihoz méretezett bútorok készítése. össztermelésünk 21 százalékát exportáljuk. A szocialista államokon kívül bútoraink nagy sikert aratnak Angliában, Hollandiában. Svédországban, az NSZK-ban, Ausztráliában. Az Antik szobabútor azok közé tartozik, amelyeket főleg külföldi megrendelésre gyártunk. Sajnos, nem tudunk belőle annyit készíteni, hogy a külföldi és a hazai megrendelők igényeit is kielégítsük, mert a hozzávaló anyag egy részét az NSZK-ból kapjuk, s ez a mennyiség korlátozott. Ezen annak ellenére sem tudunk változtatni, hogy az Antik és Bebrava szobabútorból sokkal több elfogyna. Véleményünk szerint az üzletekbe sok bútor kerül. Termelésünk évente legalább öt százalékkal emelkedik, ennek valahol meg kell mutatkoznia. De azt is el kell ismerni, hogy vásárlóink igényesek, ha meglátnak egy szobaberen-dezést valamelyik újságban, azt hajszolják, holott hasonlót rögtön vehetnének. Bútoraink mintadarabjai formailag is. esztétikailag is megfelelők: Kényelmesek, ízlésesek. De a sorozatgyártásnál már nem tudjuk elérni ezt a színvonalat, mert nem kapunk elég jó minőségű. mutatós huzatot. A bútorhuzatok nagyobb részét a vrastislavicei Bytex és a brnói Vlnena nemzeti vállalatok gyártják, de sem a minőségi, sem a mennyiségi szükségleteinket nem tudják -kielégíteni. Néha négyszázféle anyagból válogathatunk, de százról sem mondhatjuk el, hogy megfelel a követelményeinknek. Gyakran a gyártó cégek és a kereskedelem igénye sem egyezik: mi felkínálunk egy minden igényt kielégítő bútort a kereskedelemnek, de ők nem fogadják el, nem rendelnek belőle, tehát nem indulhat a sorozatgyártás. Volt olyan szobabútorunk, amelyből csak néhány darab készült el, de akadt olyan is, amelyet 1953-tól 1978-ig gyártottunk. Topofcanyi üzemünkben több mint 120 féle termék készül. Dolgozóink 92,8 százaléka különböző versenyekben törekszik arra. hogy egyre jobb minőségű termékek kerüljenek ki kezük alól. Följegyezte: H. Zsebik Sarolta ÉPÍTI Azt hiszem, ma már senki sem vonhatja kétségbe hogy a Csallóköz zöldség- és gyümölcstermésének tartósítására egy korszerű, európai viszonylatokban is helytálló feldolgozó üzemre van szükség. Az ember szinte magától értetődőnek véli, hogy szocialista mezőgazdaságunk harmincéves fejlődésével együtt nőtt a feldolgozó ipar: ahogy évről évre emelkedett a termelés, úgy korszerűsödött a feldolgozás is. így képzeljük, mert ez lenne a dolgok természetes, logikus rendje. S amikor találkozunk a valósággal, nem akarunk hinni sem a szemünknek, sem a fülünknek. Az ország legnagyobb zöldség- és gyümölcstermelő járásában csaknem manuális munkamódszerekkel dolgozzák fel a termést. Lehetséges ez? — Ebben az üzemben egyetlen igazi érték van: az ember. A tervet csak a legnagyobb erőfeszítéssel, a dolgozók önfeláldozó munkájával, jóindulatú megértésével tudjuk teljesíteni. A gépeink olyan elavultak, hogy ha nem lennének leleményes karbantartóink, már régen bezárhattuk volna az üzemet. 1973-ban. amikor átvettem a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó részleg vezetését, a gépi berendezések értéke 13,7 millió korona volt, ma alig haladja meg a 15 millió koronát. Azok a gépek, amelyeket időnként kapunk, nem oldják meg problémáinkat. A komplex újításra pedig még évekig kell várnunk. Potásch Mária szavaiból keserűség és lehongoltság árad. Harminc éve dolgozik a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Slovtik zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemben, s azt mondja, ennyi év alatt csupán a szociális gondoskodás javult. Akkor az árok partján ülve ették meg a magukkal hozott elemózsiát, ma van üzemi konyha, büfé. szociális helyiség hajszárítókkal és maszszírozógéppel, de a munkafeltételek épp olyanok, nint harminc évvel ezelőtt. — A meglévő épületek fennállásuk hetvenöt éve alatt sok mindenre szolgáltak már. Volt itt keményítőgyár, lekvárgyór — ez csúfnévként a mai napig is rajtuk maradt —, itt dolgozták fel a vadhúst, és használták szárítónak is. Csak rendes konzervgyár nem volt. Az utóbbi években négy-öt millió korona évi veszteséggel zárnak, mert az elavult technológiával a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet rentábilis termelést elérni. Csaknem kézi munkával negyvenféle terméket készítenek, nyolcvanféle csomagolásban. Az ötvenhét millió korona nyerstermelésböl a pástétom és paradicsom összesen húszmillió korona értékű, a fennmaradó összeg pedig harmincnyolc termék között oszlik meg. Ilyen szétaprózott termeléssel szinte lehetetlen jobb eredményeket elérni. Nem lehet megérteni - s ez a véleménye azoknak a járási vezetőknek is, akikkel erről beszélgettünk —, hogy Dél-Szlovákia zöldség- és gyümölcstermelésének feldolgozását miért nem lehet kellőképpen szakosítani. Mert semmi esetre sem lehet kifizetődő — a valóságban nem is az -, hogy minden egyes konzervgyár mindenféle zöldséget, gyümölcsöt tartósít. Korszerű berendezéssel felépült az érsekújvári (Nővé Zámky) konzervgyár, javultak a munkafeltételek, de a termelési eredmények alig változtak. Am ha a konzervgyárak megfelelően elosztanák egymás között a termékeket, jobb lenne a gépek kihasználása, könnyebb a munkaszervezés, ami által emelkedne a munkatermelékenység. A szakosítás hiányára panaszkodnak a szövetkezetek is, amelyeknek szintén sokféle zöldség termelését írja elő a terv. A konzervgyárak problémái tehát egészen eddig nyúlnak vissza. Mert ha már a környékükön levő mezőgazdasági üzemek zöldség-és gyümölcstermesztése szakosítva lenne, ez a konzervgyárak termelési programját is meghatározná- Tehát mindkét fél — a termelő és a feldolgozó üzem — jól járna. Sajnos, ez még csak elképzelés. Ez év elejéig a feldolgozó üzemek nem tartoztak a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztérium hatáskörébe, a termelés és feldolgozás koordinálása két gazda között oszlott meg. S ez az eredményekben is megmutatkozott. Most már végre egy fedél alá kerültek, várható tehát, hogy a specializálás kérdése is rövid időn belül megoldódik. Addig azonban a dunaszerdahelyi zöldség- és gyü-A címkeragasztás a gép munkája lenne — ha nem állna kihasználatlanul már évek óta, javításra várva. 1Megérkezett az első vajbabszállitmány. Az állandó dolgozóknak idén több mint hatvan diáklány segít a termés feldolgozásában. A termelési részlegen két szocialista brigád dolgozik Miklós Terézia és Marcel Mária vezetésével. A brigádtagok szorgos munkájának köszönhető, hogy gépek nélkül is boldogulnak a rengeteg zöldséggel. NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI mölcsfeldolgozó üzem alkalmazottainak legnagyobb kívánsága, hogy minél gyengébb legyen az évi termés, mert csak akkor birkóznak meg vele. Az átlagos években megfeszített erővel kell dolgozniuk, a jó termés idején pedig szinte „belefulladnak" a munkába. Napi tíz vagon paradicsomnál többet nem tudnak feldolgozni,. de például 1977-ben annyi termett, hogy az udvaron egyszerre összegyűlt negyven vagonnal is, aztán ott ment tönkre, mert nem győzték munkával. Ha a járásban megtermett paradicsom 50—óO százalékát sikerül feldolgozniuk, akkor már nagyon el kell húzódnia az idénynek. A többi - legalább 400 tonna paradicsom - sorsa minden évben kérdéses: tudják-e értékesíteni az üzletek, átveszi-e más konzervgyár, vagy tönkremegy? A harmincezer tonna évi átlagterméséből a helyi üzem négy és félezer tonnát képes feldolgozni. Ha a termésből leszámítjuk a friss fogyasztást, még mindig jelentős mennyiség marad, ami gondot okoz. Pedig a zöldség- és gyümölcsfogyasztással még nem lehetünk elégedettek. Különösen a téli hónapokban jut kevés belőle asztalunkra. Ezt pedig csak a termékek megfelelő tartósításával tudnánk növelni. De hogyan,
