Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-05 / 32. szám

zen mindössze 2 kilogrammos fejlődő országokban négyszer volt — 16-ról 18-ra emelkedett. annyi ember fog élni, mint az A gabonatermelés pedig vissza- iparosodott világban... zuhant! Bonyolítja a helyzetet. hogyr& „Ma Afrikának körülbelül 10 adásul a gazdag országok éssze­­százalékkal kevesebb élelmiszere rütlenül osztogatják a segélyt, van, mint tíz esztendővel ezelőtt. A nem szocialista, iparilag fej- A táplálkozás átlagos színvonala lett országok segélyének több nem üti meg még az alapvető kö- mint a fele ingyenes vagy majd­vetelményeket sem. Az éhség és nem ingyenes adomány formá­a rosszultápláltság egyre több jában olyan országokba kerül, afrikait súlyt. Az élelmiszerter- ahol a nemzeti jövedelem meg­­melés évi 2 százalékos növekedé- üti a közepes színvonalat. Ezek se erősen lemarad az évi 3 szá- az országok tehát megengedhet­­zalékos népességszaporulat mö- nék maguknak, hogy kamatra gött“ — állapította meg ez év hitelt vegyenek fel, s ha elfo­­április végén az ENSZ élelme- gadják az ingyen ajándékot, ez­­zés- és mezögazdaságügyi szer- zel a legszegényebb országokat vezete, a FAO az afrikai álla- fosztják meg a számukra létfon­­mok gazdasági helyzetével fog- tosságú segélytől, lalkozó rendkívüli ülésén. A GABONA az Éhség övezete mint politikai fegyver a Szahara alatti térség Afriká­ban, amely a keleti partvidéktől egészen a nyugati partokig hú­zódik. Az övezetbe a legszegé­nyebb országok tartoznak — Sze­negál, Gambia, Mauritánia, Ma­li. Felső-Volta, Csád, Niger töb­bek között, ahol már egyetlen aszályos év is százezrek halálát okozza. Ezeken a területeken kö­rülbelül 25 millió ember él, nem szólva a menekülttáborokról, ahol további milliók tengetik éle­tüket napi egy szál szegényes ételen. Ezekben a térségekben mindig is nehéz volt az élet, de hajdan a törzsfőnökök gondoskodtak ró­la, hogy annyi kölest tároljanak, amennyivel két-három aszályos évet is kihúzhatnak végszükség esetén. A gyarmatosítók azon­ban nem a hagyományos honos hanem a számukra kifizetődő terményeket (köks, hüvelyesek), haszonterményeket kezdték ter­meszteni nagy ültetvényeken — kakaót, gyapotot, olajnövénye­ket. Ezekből azonban a leigázott lakosság nem élt meg... Afrika szegénységéért, bár meghatározó tényező, de még­sem annyira az időjárást, az aszályokat sem a népszaporu­latot, hanem elsősorban és min­denekelőtt a gyarmati rendszert lehet hibáztatni, amely kímélet­lenül megváltoztatta a mezőgaz­daság struktúráját. Ennek az örökségét nyögik még ma is. Mi tesz a világ a nyolcvanas években az éhezőkért, vagyis az emberiség kétharmad részéért? A FAO aránylag szerény eszkö­zeinek nagy részét Afrika kapja, így például az utóbbi két évben az élelmezési segélyből 82 száza­lékban részesült a „fekete föld­rész“. És az ENSZ gépezete im­már harmadízben gyúrközik ne­ki az évtizedre szóló nemzetközi fejlesztési stratégia kidolgozá­sának. A helyzet azonban rend­kívül bonyolult, változékony és ingatag, és a harmadik világban erősödik a meggyőződés: múlik az idő. és a két elmúlt évtized alatt megoldatlanul maradt élet­halál gondok a jövőben sem fog­nak enyhülni. E század vége előtt az emberiség lélekszáma 4 milliárdról 6 miliárdra növek­szik, de ami még ennél is mérv­adóbb. az az, hogy 2000-ben a Amióta Carter elnök elrendel­te a Szovjetunióba irányuló ga­bonaszállítmányok embargóját, sokakat foglalkoztat, sőt nyugta­lanít ez a kérdés. Egyébként nem sokkal a bejelentése után Rómában a FAO jelentést tett közzé a Szovjetunióval szemben alkalmazott embargó hatásairól. A világszervezet arra a követ­keztetésre jutott, hogy ennek a kifejezetten hidegháborús intéz­kedésnek aligha lesz bénító ha­tása, mivel a Szovjetunió más­honnan is tudja pótolni az elma­radt tételeket, egy részüket pél­dául Argentínából. Viszont ez a lépés nem hagy kétséget afelől, hogy az Egyesült Államok kész az élelmiszer­­szállítást politikai célok szol­gálatába állítani, ha úgy tetszik politikai kényszerítő eszközként bármikor, bárkivel szemben fel­használni. A „Herald Tribune“ tekintélyes amerikai lap cikke szerint ma már sokan egy „élel­mezési kartell“ előkészítéséről is beszélnek — amely nyilvánva­lóan az olajat exportáló orszá­gok társulásának, az OPEC min­tájára „működne“. Riasztó tudat, hogy másoktól függ, megtölthet­jük-e benzintartályainkat és hogy fűthetjük-e lakásainkat. Az ame­rikaiakat pedig nem is kell em­lékeztetni arra. hogy függnek az importált olajtól. De az élelmi­szerimportra kényszerülők is kí­nosan átérzik, hogy „mások“ el­lenőrzésétől és döntésétől függ az „étkezésük“ — írja a lap, a harmadik világ helyzetét és füg­gőségét latolgatva. A FAO előrejelzése szerint 1990-ben a fejlődő országok kénytelenek lesznek mintegy 90 millió tonna élelmet importálni a harmadig világ országaiba (ez 16 millió tonnával több mint ta­valy.) A világ tehát nehéz hely­zet előtt áll, s a kulcskérdés, amelyet a legközelebbi jövőben meg kell oldani: hol álljon a feladatok rangistáján a nyolcva­nas években a szegényebb orszá­gok gazdasági fejlesztése? De ugyanúgy kulcskérdés az is, hogy az élelmiszer importáló országok tegyenek meg mindent, hogy kevésbé függjenek az észak-amerikai kenyérkosár­tól. .. Feldolgozta: LÁNG ÉVA — Nem hiszem, hogy szeretni fogom ezt a helyet — mondta George Niles Su­­sannak, mikor bepréselték magukat a csúcsforgalmi időben zsúfolt liftbe. Susan tudta, mire gondol. Mind az öten akut önbizalomhiányban szenvedtek, tudták, hogy o Memorial az egyik legjobb gyakor­lókórház, ezért szívesen gyakoroltak vol­na ott, ugyanakkor azonban egyetlen porcikójuk sem akart orvos lenni. Nem akartak fontos kérdésekben dönteni. A sztetoszkóppal, amely árulkodóan kandi­kált ki bal zsebükből, eddig csak egymást és néhány kiválasztott beteget vizsgáltak meg. Mikor az ötödiken kiszálltak, nem tud­ták, merre induljanak. Susan a csapat élére állt, és elindult a folyosón a nővér­­állomás felé, mely éppúgy készültségben volt, mint a Beard 2 műtőfolyosója. Susan Wheeler, gondosan leplezve belső bi­zonytalanságát, látszólag magabiztosan lépett be az Irányított cselekvések a szent­élyébe. Az adminisztrátor látszott a leg­­megközelíthetőbbnek. — Elnézést kérek, meg tudná monda­ni .. . — kezdte. Az adminisztrátor a kagylót a füle és a válla közé szorítva Susanra nézett. — Mit óhajt? — vetette oda. — Orvostanhallgatók vagyunk, és sze­retném tudni . . . — Forduljon Miss Linquvisthez — sza­kította félbe hirtelen az adminisztrátor. A papírjára nézett, és őrült iramban szá­mokat kezdett írni rá. Hogy Susan tudja, kiről van szó, a fejével mutatott Terry Lin­­quivist felé. — Elnézést kérek — szólította meg ud­variasan —, medikusok vagyunk, és ide . . . — Jaj, ne! — szakította félbe Terry Linquivist, és jobb kezét a homlokára tet­te, mintha pokoli migrénje volna. — Még csak ez hiányzott — mondta a fal felé for­dulva, de azért úgy, hogy hallják. — Az év legzűrösebb napján beállít egy csa­pat medikus. — Egyáltalán nem akarjuk zavarni — védekezett Susan. — Csak azt szeretném megkérdezni, hol az orvosi szoba. — Ott, az íróasztallal szemközti ajtón kell bemenni. Susan belökte a lengőajtót. — Ha jól emlékszem, a megbeszélés kilenc órára volt kitűzve, és nem negyed tíz után öt percre. Jobb, ha mindjárt az elején tisztázunk valamit — folytatta. Kö­rülményesen felállt, és a kezébe vett egy darab krétát. — A legfontosabb dolog a sebészetben, és különösen itt, a Memó­riáiban, hogy minden a maga idejében történjék. Nagyon ajánlom, hogy ezt vés­sék jól az emlékezetükbe. — Három hónapot lesznek a Memó­riáiban, ebből mindössze egy hónapot a Beard 5-ön — darálta az ilyenkor szo­kásos monoton stílusban. — Mint min­dennek az életben, ennek is megvan a maga jó és rossz oldala. A Beard 5-ön részt vesznek az intenzív terápiás osztály munkájában, és ennek megfelelő elméle­ti képzésben is részesülnek. Ez a jó ol­dal. A rossz az, hogy jelenleg nincs még elég klinikai tapasztalatuk, hogy ezt szak­mailag kellőképpen értékelni tudják. Végignézett a diákokon, Susanon is, aki semleges tekintettel nézett vissza rá. Első benyomása nem volt kellemes Bel­lo wsról. — Ami a délelőtt további részét illet — folytatta Bellows, és az órájára né­zett —, először is beviszem magukat a nővérállomásra, hogy bemutatkozhassanak a nővéreknek, akik egészen biztosan odá­ig lesznek a gyönyörűségtől, hogy megis­merhetik magukat — mondta, és erőlte­­tetten nevetett. — Már volt szerencsénk némi meleg fogadtatásban — mondta Susan, aki most szólalt meg először. Külseje már az előbb is zavarba hozta Bellowst. Élénk hangjától most gyorsab­ban vert a szíve, mint gimnazista korá­ban. — Miss Wheeler, meg kell értenie, hogy a nővérek csupán egy dolog miatt van­nak itt. Azért, hogy a betegeket ellássák, méghozzá a lehető legjobban. Tapaszta­lataik alapján alakult ki az a vélemé­nyük, hogy bárki új ember kerül az osz­tályra, az rosszabb, mint a baktériumok és vírusok együttvéve. Tehát ne várják, hogy üdvözítőként fogadják magukat, leg­alábbis ne várják mindegyiküktől. Bellows abbahagyta, de Susan nem re­agált. Bellowson gondolkodott. Legalább realista, ez az egyetlen pozitívum, amit fel lehet hozni a mentségére. Egyébként igen rossz benyomást tett rá. Miután a nővéreknek bemutatkoztak, nekilátnak a sebészetnek. Fél tizenegykor lesz egy epe­­hólyagmütét. Remek alkalom, hogy éle­tükben először bemosakodjanak és meg­nézzék a műtőt belülről. Bent a műtőben dr. David Cowley piszok rossz hangulat­ban volt, és senkit sem kímélt. Cowleyt a Memorial legjobb sebészei közt emlegették. Hatalmas orvosi szobája volt a Beard tizedik emeletén. A Memo­rial volt a mindene. Aznapi egyetlen operációja, egy epe­­műtét nem sikerült valami fényesen. Mind­járt azzal kezdődött, hogy a műtősnő rossz műszereket készített elé; folytatódott azzal, hogy az első vágásnál a beteg kis­sé megremegett. A következő húzás a röntgenasszisztensé volt, aki nem jött ab­ban a pillanatban, amikor hívta. Még az üres orvosi szobába érve is dühöngött. Dúlva-fúlva ment a szekrényéhez. Földhöz vágta a műtősapkát és műtőmaszkot, és belerúgott a szekrényajtóba. A dühös rúgásnak, amelyet egy ököl­csapás is követett, több következménye is volt. Először is: a szekrény tetejéről, ha­talmas porfelleg szállt a magasba. Ugyan­akkor leesett róla egy árva műtőcipő, és kis híján fejentalólta, s végül kivágódott a szekrény ajtaja, és kiesett belőle egy csomó holmi. Közelebb hajolt, és megdöbbenve látta hogy a szekrény telis-tele van gyógyszer­rel. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents