Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-23 / 4. szám
ünnepeltünk Már megszoktuk az ellentmondónak tűnő érzéseik összetartozását: ünnepelni — és munkánkra gondolni. Számunkra ez már így természetes. A kommunista újságiró hétvégén jut hozzá társadalmi munkája végzéséhez, a szabadnapokon lát riportja, jegyzete megírásához. És így folynak egybe hétköznapi kötelességek az ünnepi lehetőségekkel: most van időnk pihenten átgondolni tennivalóinkat, elvégezni halaszthatatlan feladatainkat. Lapzártánk napján — alig néhány órával ezelőtt vettük át kiadónk pártszervezetében új tagsági igazolványunkat, miután számba vettük, szervezeti életünkben, munkánkban milyen eredményeket értünk el, milyenek a feladataink. Munkánk eredményességét éppúgy a tervteljesítés százalékával mérjük, mint hazánk termelő üzemei. Lapunk példányszámtervének teljesítése a mérce, abból az egyszerű következtetésből 'kiindulva, hogyha jó, érdekes lapot készítünk, az olvasó megvásárolja, megrendeli, tehát nem marad a postásnál, a hírlapárusnál. Azt már csak mi tudjuk meg a postai lapterjesztés, hogy sokszor máson is múlik. A pontos nyomdai expedíción, a rugalmas elosztáson például. Tavalyi lapeladásunk tervét 102 százalékra teljesítettük. Szerényen hangzik ez a plusz két százalék, mi mégis örülünk neki, mert több éven keresztül alig-alig értük el a száz százalékot... A tagsági igazolvány átvételének ünnepélyes percei előtt és után a CSKP KB 14. plénumának határozatát tanulmányoztuk. Vajon mi hogyan érvényesítsük majd saját munkánkban, hogy lapunk az idén is közkedvelt legyen, hogy megfelelő műszaki és munkafeltételek mellett készíthessük? . . . Mi, újságírók sem vagyunk különleges emberek, sem felületesebbek, sem mindenhatóbbak, mint azok, akiknek, s akikről írunk. Mi is számot adunk magatartásunkról, munkánkról, helytállásunkról pártszervezetüknek. Minket is család, gyermek vár haza. ha szolgálati útra megyünk, ha elhúzódik a gyűlésen a vita, ha a továbbképző tanfolyamot, a pártoktatás különböző fokozatait látogatjuk. Meghatottan vállaljuk a kezességet, ha fiatal kollégánk felkér rá; éjszakákat tépelődünk, ha negatív ítéletet kell mondanunk pártfeladatait nem teljesítő munkatársunkról. Nekünk is szívós munkával kellett kialakítanunk a kommunisták közösségét; kispolgári megalkuvásokkal és opportunista szándékokkal kellett megküzdenünk, hogy lapjaink pártunk elveit és politikai törekvéseit tükrözzék. Ezzel párhuzamosan riportkészítés, anyagfelvétel közben sem volt könnyű dolgunk. A hatvannyolcas év után a gazdasági vezetők, a közvélemény hajlamosak voltak az általánosításra: minden újságíró felforgatni akar, ha bírál, minden újságíró gyanús, ha kérdez . .. Éppen nekünk, kommunista újságíróknak kellett nemcsak szóval — de azzal is —, hanem elsősorban írásunkkal bizonyítanunk: feladatunk, küldetésünk változatlanul forradalmi. Pártunk, a CSKP XIV. és XV. kongresszusa által meghatározott. Közben alig voltunk maroknyian „öreg" újságírók, tapasztalatokat átadni tudók. Párttagjelöltek, fiatal párttagok . . . együtt tanulták a pártmunkát az újságírással. Mert pártunk szakmai igényességet, elkötelezettséget, politikai tisztánlátást egyaránt elvár, megkövetel tőlünk, újságíróktól. Tetten érni az időt. . . írtam le egyszer. S azt is: az újságíró hivatásos forradalmár. Lehet, túl nagyképűnek tűnik így leírva. De én arra gondolok, ami mögötte van. A felelősség folytonosságának, feszültségének érzésére, amíg egy-egy lapszám megjelenik, amíg a következő 'készül. A pihenés friss perceire, amelyekben újrafogalmazza az ember tennivalóit, az ünnepek lehetőségeire, utazás, rokonlátogatás, tere-fere alkalmaira, amikor a téma előttünk terem — ‘kedvenc közhelyünk sze-‘ ránt —: le sem kell hajolni érte. És nincs más: csak a téma. Éjszaka és nappal, szabadság alatt és hét végén. Állítom, aki nem így érzi, nem így csinálja, az nem is újságíró. Nevezték már szakmai ártalomnak, rossz időbeosztásnak, túlbuzgóságnak, nem érdekel. Mi. kommunista újságírók, elkötelezettségnek érezzük. Kötelességnek. Hivatásnak. Az életünknek. És új tagsági igazolvánnyal a kezünkben, a krízis időszakán, a konszolidáció évein túl egyet ígérhetünk: a 14. plénuma határozatai értelmében bíráló igényességgel járjuk az országot továbbra is. Küzdünk minden — elveinknek, pártunk politikájának — idegen szemlélet, magatartás ellen. Legyen az harácsolás, pazarlás, képmutatás, felelőtlenség, szocialista társadalmunk normáinak bármilyen megsértése. Lehet, hogy nem lesz mindig, mindenki számára vonzó, érdekes vagy szórakoztató. De hogy igaz lesz, azért kezeskedünk. Erre kötelez tagsági igazolványunk, küldetésünk, hivatásunk, lelkiismeretünk — és olvasóink bizalma. HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET
