Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-06-17 / 25. szám

DIVATCIKK-UTÁNVÉTTEL Évente több mint tizennyolcezer darab kötött ruhaneműt adnak postára a Novohrad textilipari szövetkezet rimaszom­bati 03-as műhelyéből. Az Írásos megrendeléseket egy hó­napon belül intézik. Modelljeik egy részét megtaláljuk a brnói fogyasztási cikkek kiállításán, és a Spisská Nová Ves-i minta­vásáron is. Huszonöt színű anyaggal dolgoznak. Kivételes esetben a vevőtől is fogadnak el fonalat. Rimaszombatban saját üzletükben mutatják be a legújabb mintadarabokat, amelyek azonnal megrendelhetők. Hírnevük éltetője: lépést tartanak a legújabb divattal és egy-egy modellből nem készítenek ötven-hatvan darabnál többet. A mintadarabokat a Rimaszombat környéki népi mo­tívumokkal díszítik, emellett teret adnak az egyes vidékek szokásainak, színeinek is aszerint, mit kérnek a vevők. Cseh­országból leggyakrabban a pasztellszíneket kérik, Oravón a lilát szeretik, a Garam völgyében pedig a feketét. Bálint Amália, a műhely vezetője elmondta, hogy az évi 4 millió 400 ezer koronás tervüket magasan túllépik - például az első negyedévit háromszázezer koronával. Ez pedig arról tanúskodik, hogy műhelyük hetven dolgozója az elavult gép­parkkal is olyan eredményeket ért el, amely a dolgozók szor­gos igyekezete nélkül megvalósíthatatlan lenne. A Kisipari Szövetkezetek Kutatóintézetének versenyében — ahová minden évben beneveznek — idén két modell, a Zora pulóver és a Jana kötött kabátka kapta meg a »legjobb mintadarab* kitüntetést. A modelleket Markotánovó Zita tervezte. Bemutatja: Drakovó Orahoslava, Markotónová Karina Marian Cvacho 1. A Valika női pulóver ferde csikozósú, nagy kivá­gással. Ara: 200.- korona. 2. Piros-fehér csikós Sarol­ta kompié fiatal lányoknak. A pulóver ujjatlan, az elejé­be fehér csikozósú betétet varrtak. Ara: 490.- korona. 3. A Zora női pulóver há­romnegyedes ujjú, a V alakú kivágását széles pánt szegi. Ara: 225.- korona. 4. A Margaréta nyári együt­tes szoknyája négy részből áll. A blúz hát nélküli, a vál­lon kötődik. Ara: 495.- ko­rona. 5. A Ferdo sipulóver nor­vég kötéssel díszített. Ara: 380.- korona. 6. A Galina kompié zöld színű. A vállpántos ruha de­rekát széles öv fogja össze. A kabátka rövid ujjú, a kivá­gást sötétebb szegő disziti. Ara: 530.- korona. 13

Next

/
Thumbnails
Contents