Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-10 / 24. szám
A Kassai (Kosice) Szép Szó Ifjúsági Szinpad A koszovói lányka című összeállítással aratott sikert. Gyüre Mónika (balról) a női alakítás díjnyertese. (Rendezte: Gágyor Péter.) Szécsi Margit - Vas Ottó: Nem vagyok én magamé. Az Ipolysági (Sahy) Magyar Tannyelvű Gimnázium József Attila irodalmi színpada. (Rendezte: Vas Ottó.) ___AZ EMBEREK TÖBBSÉGE IGÉNYLI A KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉST, HISZEN EZ NEMCSAK ÖNKIFEJEZÉSI ESZKÖZ. DE EGYBEN KIVÁLÓ LEHETŐSÉG KÜLÖNFÉLE TÁRSADALMI PROBLÉMÁK FÖLVETÉSÉRE, MEGOLDÁSÁRA. E MOZGALOM JOGGAL TART IGÉNYT A TÁRSADALOM TÁMOGATÁSÁRA, MIVEL JELENTŐS TÖMEGEK VESZNEK RÉSZT BENNE, TÖBBNYIRE SZABAD IDEJÜKET ÁLDOZVA ERRE. DE AZÉRT IS, MERT EREDMÉNYEI EGYRE JOBBAK. ÉS ÉVRŐL ÉVRE AZT TAPASZTALJUK, HOGY A CSEHSZLOVÁKIÁI MAGYAR AMATŐR SZÍNJÁTSZÓ MOZGALOM ÉS KISSZlNPADI TEVÉKENYSÉG IS - MINŐSÉGILEG S TARTALMILAG - FEJLŐDIK; SŐT MINDIG SZÜLETIK BENNE VALAMI ÚJ. A JÓKAI-NAPOK ÜNNEPSÉGSOROZATA IS OLYAN FÓRUM, AMELY JELENTŐSEN HOZZÁJÁRUL ANYANYELVI KULTÚRÁNK FEJLESZTÉSÉHEZ." (Részlet Dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára a 17. Jókai-napok Műsorfüzetének Köszöntőjéből.) mutatására, mely a közös játék öröme, felszabadultsága helyett közös kínlódást eredményez. A színjátszók versenyének színvonalát a választott művek hiányosságai határozták meg. A királyhelmeciek (KráL Chlmec) és a lévaiak (Le. vice) szándéka — hazai magyar szerel ző darabjának bemutatása — dicsé^ rendő, de a színre került művek műuj vészi-irodalmi értéke, eszmei-társa- 25 dalmi elmélyültsége látszólagos, s tuq lajdonképpen a felszínen, frázisokban > tárgyalják a hétköznapjaink makroö és mikroközösségeit foglalkoztató kér■S déseket. Siposs Jenő komédiája, aBumeráng alapvető hibái ellenére szó- O rakoztató tudott lenni, míg Lovicsek ^ Béla Kék szilvafák-ja, felületes ál-* problémákba fulladt, hiába vitt bele Jj a szerző hatásvadász mozzanatokat O (hacsek-sajós tévénézés; három ember M halála). Ugyancsak a szociográfiai jel- legű társadalmi elmélyülés hiányzott •5 Indig Ottó Ember a híd alatt című a- darabjából, hiszen századunk harmincas éveit teljesen másképp ismerhettük meg József Attila, Móricz, vagy akár Féja Géza és Déry Tibor műveiből. Megfontolandó tehát, hogy a népművelési intézet és a CSEMADOK a Litával közösen milyen darabokat ad ki amatőr színjátszóink számára. Jogos igényünk, hogy a publikációk kiadása legyen az első szűrő. Ugyanez a szerepe a járási és kerületi döntők bíráló bizottságának a bemutatott darabok értékelésekor. Az amatőr mozgalom fejlődése szempontjából elengedhetetlen az alacsonyabb szintű versenyeken az elemző értékelés. Legyen minden vita szeminárium is, melynek tanulságait az országos fesz-, tiválra el nem jutó csoportok is hasznosíthatják további munkájukban. Az idei Jókai-napok vitái bizonyították: amatőrjeink is ezt akarják. És nem csak a színjátszók. A kisszínpadok esetében is a darabválasztás a legnagyobb gond. Bár ők annyival előnyösebb helyzetben vannak, hogy megfelelő darab hiányában irodalmi összeállításokat vihetnek színre, s ha kellőképpen ügyelnek mondanivalójuk eszmei és képi felépítésére, tartalmas műsorokkal szórakoztatják, gondolkodtatják meg közönségüket. Talán ezért is örvend a kisszínpadok versenye a Jókai-napokon a legnagyobb népszerűségnek. A rövid színpadi játékok — nevezzük így — napjaink problémáit feszegetik, gondolatokat ébresztenek, reakciót várnak a nézőtől. Kell, hogy az amatőr művészeti mozgalom egyéb formái is ezt tegyék. Értelmes játék, értelmes munka — csak ez lehet mozgalmunk célja, csak így ismerhetjük meg valóságunkat, önmagunkat, csak így fogalmazhatjuk és határozhatjuk meg helyünket a mában. A színjátszók és a kisszínpadok versenyén érezhető leginkább annak fontossága, mit visz magával a néző az előadás után, milyen élményekkel, gondolatokkal távozik, az eléje tartott tükörben magára ismert-e, felébredt-e benne a továbbgondolkodás kényszere. Az előadások utáni vita erre enged következtetni; az értékelés pedig azt mutatja, hagyománnyá kell fejleszeni az igényes, szakszerű bírálatot, hogy a műsorok hibáinak felmutatását senki se vegye személyes sértésnek. Ahogy az egyik vitázó mondta: ne legyen különös érdem a puszta szereplés; érezze, tudja a színpadra lépő, hogy neki kötelessége többet tudnia a darabról, mint a nézőtéren ülőknek. A színjátszók és kisszínpadok versenyének díjazott csoportjainál ez az igény (és természetesen a jól választott darab) tette egységessé, a többinél jobbá az összjátékot és egyértelművé az értékelést. Nyílt és vitatható — talán azért is, mert ezen esetben a versenyt nem követte megbeszélés, vita — csak a vers- és prózamondók versenye maradt. A különböző előadói stílusok és divatok kavargása jellemezte a mezőnyt, s a bírálók döntésének alapvető indoklása — annak vázolása, hogy milyen szempontok szerint hozta döntését — feltétlenül szükséges lett volna. Csak egyetlen példa: milyen kritériumok alapján lett a versmondók ötödik kategóriájának második helyezettje a visszafogottságában is teljességre törekvő versépítéssel Kiss Katalin, s hogyan szorult a hasonló stílust képviselő győztes, Gecse Jolán és harmadik helyezett Vas Ottó közé?! Az értékelés, a bíráló bizottság véleményének kimondása két okból is fontos lett volna. Lévén szó a versmondásról, anyanyelvűnk használatáról, ápolásáról, és — mivel idén a Szólj költemény! nőszövetségi szavalóverseny győztesei akik többségükben édesanyák, — is a Jókai-napok résztvevői közt voltak — a családban betöltött szerepéről is. A kollektív felelősséggel kezdtük, zárjuk" is azzal amatőr mozgalmunkról szóló eszmefuttatásunkat. Megható volt látni és tudni, hogy kik állnak a színpadon. Generációk találkoztak: a Kék szilvafák nagyanyójaként a hetvennégy éves Nagy Dezsőné szerepelt, az Ember a híd alatt Soltész doktoraként pedig Balogh János, a pozsonyeperjesi (Jahodná) helyi nemzeti bizottság elnöke — a sokkal fiatalabbak közt. Kiragadott példának — és dicséretnek talán ennyi is elég. Ezért is kell a felelősség — a szervezők, az intézmények, a résztvevők, az újságírók — mindannyiunk felelőssége. GYURKOVITS RÓZA HŰI]
