Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-20 / 21. szám
családi kör Tanítsuk meg játszani A gyermek- és ifjúságpszichológiai és pályaválasztási tanácsadó éppen tíz éve működik Losoncon (Luéenec), a régi városrész egy csendes mellékutcájában, barátságos ódon családi házban. Ivanicsné Magyar Kornélia a tanácsadó korban és szolgálati években legfiatalabb pszichológusa. I Mostanában sok szó esik a pályakezdő fiatal szakemberek gondjairól... — Leszámítva azt, hogy eltart egy ideig, míg az ember, a főiskola, a diákélet után beleszokik a rendes munkába, a kollektívába, meg kell mondanom: én határozott előnyökkel indultam. Ragyolci (Radzovce) születésű vagyok, most is ott lakunk, férjem ott tanít, tehát „haza” kerültem. I Ismerem az itteni viszonyokat, az embereket, a mentalitást, életmódot és így tovább. Még ennél is nagyobb előny számomra, hogy az anyanyelvem magyar és természetesen tökéletesen tudom a szlovák nyelvet, így a kapcsolatteremtést, mely a pszichológus munkájának egyik alapfeltétele, nem nehezítik nyelvi akadályok, félreértések... Leginkább talán ez segített át a mindenkori kezdet nehézségein. Nagyon nagy előny, hogy mindjárt abban a munkakörben kezdhettem dolgozni, amire készültem, s ahol, tudom, szükség van rám. Ez megkönnyíti a kollektívába való beilleszkedést, és önbizalmat ad. Erre sok pályakezdő fiatalnak jó ideig, néha évekig kell várnia. Hátrány is van azért: mivel mindennap utazom, mint „pályakezdő” édesanya, sajnos, naponta csak három órát tölthetek egyéves kislányommal, Katával... — Mivel foglalkozik jelenleg? — Most az iskolaérettségi vizsgálatok folynak. Az idén 240 gyereket jelentettek be nagyobbrészt az óvodák, kisebb részt a szülők. — Mit jelent, s miből áll az iskolaérettségi vizsgálat? — Azok a gyerekek, akik a szeptembertől december végéig töltik be hatodik életévüket, csak a tanácsadó jóváhagyásával iratkozhatnak be az első osztályba. Általában 60—70 százalékukat javasolhatjuk a meglehetősen szigorú vizsgálatok után. A gyereknek érzelmileg, szociálisan és értelmileg egyformán érettnek kell lennie az iskolára. Hogy érzelmileg mennyire érett, az abból látszik, hogy a gyermek kiegyensúlyozott, azaz nem sírós, nem önfejű stb. A szociális érettség, illetve éretlenség abban nyilvánul meg, hogy tud-e mindjárt kapcsolatot teremteni velem. Az értelmi érettséget pedig az előírt tesztekkel vizsgáljuk. Most kaptunk két nagyon korszerű pszichodiagnosztikai műszert, tévedhetetlenül pontosak és a gyerekek számára vonzók, mert játékra hasonlítanak. — Jó vagy nem jó, ha a gyerekek hatéves koruk előtt kezdik az iskolát? Számít-e egyáltalán az a néhány hónap különbség? — Nem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni. A mi vizsgálataink a lehetőségekhez képest pontosak, s ha ezek után „érettnek nyilvánítunk” valakit, egészen biztosan megállja a helyét az iskolában. Én azonban mégis inkább a felé hajlok, hogy érdemes „elveszíteni” azt az egy évet. Egyes esetekben a korábban iskolába kerülő gyerek lehet, hogy csak közepes vagy ennél valamivel rosszabb eredményt ér el. de ha várt volna egy évet, kisebb megerőltetéssel jobb, akár kiváló eredményt érhetett volna el. De ez persze szubjektív vélemény, nézet, amit még nem támaszthatok alá tapasztalatokkal... — Mikor van szükség a pszichológus segítségére? — Az óvodás és az alapiskolás gyerekeknél többnyire a pedagógus, esetenként az iskolaorvos kéri a kivizsgálást, a szülő csak nagyon ritkán. Elsősorban a beszédhibás gyerekek kerülnek hozzánk, a logopédusunkhoz. Gyakran a szellemi visszamaradottság „gyanújával” küldenek hozzánk gyerekeket. Többségüknél azonban csak a személyiség éretlenségét állapítjuk meg. Ebben az esetben behívjuk a szülőt, megmondjuk, milyen bánásmódra, foglalkoztatásra stb. van szüksége a gyereknek, s bizonyos ideig hozzánk is el kell járnia foglalkoztatásra. A szellemi visszamaradottság pontosan megállapítható az intelligencia vizsgálatokból, bár ezeknél a gyerekeknél általában tünet az érzelmi eltompultság is. Sajnos nagyon kevés szülő érti meg, milyen fontos, hogy az ilyen gyerek időben kerüljön a kisegítő iskolába, különben a sorozatos, mindennapi kudarcok, osztályismétlések egy életre tönkretehetik. A kisegítő iskolában viszont értelmi képességének megfelelően kapja a tananyagot, itt a pedagógus különkülön foglalkozhat a lassúbb felfogásúakkal, a gyereknek megvannak a sikerélményei, nem alakul ki benne a jóformán sorsdöntő kisebbségi érzés. — Ha már a szülőknél tartunk: mi a véleménye a gyermek-pszichológusnak a szülőkről? — Nos, tisztelet a kivételnek, talán nem egészen a legjobb. Óvatosan fogalmazok, nem akarok senkit megbántani, hiszen tudom, a mai szülő valóban elfoglalt, valóban rohan, valóban kevés ideje jut a gyerekére. Ráadásul ideges és fáradt. De sem ez, sem az nem lehet ok arra, hogy a rendelkezésére álló időben ne foglalkozzon szeretettel, megértő és biztonságot adó türelemmel a gyerekével. Hogy a drágábbnál drágább játékok helyett önmagát, önmagából adjon. Elég sok gyerek kerül hozzánk összpontosítási hibával, melynek leggyakoribb tünete, hogy a gyereket nem érdekli semmi. Kérdem: milyen könyvet szeretsz olvasni? Vállvonogatás, csak vállvonogatás. Kérdem: mit szeretsz az iskolában? Mi érdekel, a biológia? Nem. A földrajz? Nem. Csupa nem. Akkor mondd meg te, mi érdekel? A gyerek néz, néz, végül is kinyögi: hát semmi. És mit szeretnél csinálni? — Játszani. S ha megérdem: mit szeretnél játszani? — akkor megint csak csupa vállvonogatás. S kiderül: ezek a gyerekek nem tudnak játszani. Pontosabban, nem tudnak értelmesen játszani. Rendszerint azonban az is kiderül, hogy a szülőknek soha sem volt idejük — játékra... — És hogy fogadják a szülők a pszichológus tanácsát? — Hadd ismételjem — tisztelet a kivételnek —, vannak olyanok, akik nem vesznek bennünket komolyan. Ügy vannak vele, „ha valami baja van a gyereknek, adjanak orvosságot, ne beszéljenek csak, hiszen mi mindent megadunk a gyereknek“. A megnemértés ott a leggyakoribb, ahol a családi klíma egészségtelen, vagy kifejezetten rossz, s a gyereknek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre ... Az óvodákkal, az iskolákkal, a peda-Ivanicsné Magyar Kornélia pszichológus. gógusokkal jó a kapcsolatunk, tőlük megkapjuk a visszajelzést, arról hogyan fejlődnek a gyerekek. De igazán jó és fontos eredményt csak a szülővel együtt, közösen tudunk elérni. — Más-más szemszögből látja a járás életét, s ezen belül a családok helyzetét, életmódját az orvos, a bíró, a népművelő, a házassági tanácsadó vezetője. Milyen a pszichológus „összképe” ? — Járásunk erősen iparosodik, rohamosan szaporodnak a munkalehetőségek, városiasodik Losonc is, Fülek is, s az új, a jobb, a kényelmesebb életvitel lehetősége vagy reménye a fiatalokat kiviszi a falvakból. Az egyik oldalon elöregedő falvak, a másikon gomba módra szaporodó lakótelepek, tele fiatal házasokkal, kisgyermekes családokkal. Még nem városiak, de már nem is falusiak. Általában csak azt tervezik el, hogyan fogják berendezni a lakásukat, mikor vesznek autót, hétvégi házat, kertet. Arra nem gondolnak, hogy az életüket is tervezniük kellene. Az életmódváltozás — a falu, a szülői ház, a gyermekkor „nyíltsága” után a lakótelepi élet, a panelház „zártsága“ — könnyen teremt konfliktushelyzeteket. Ez az, ami járásunkra éppen úgy jellemző, mint az egész országra, bármelyik fejlett államra. Az „összképbe” némi disszonanciával rajzolódik a cigánykérdés, az alkoholizmus és a bűnözés meglehetősen magas százaléka. A losonci járásban mintegy 6000 cigány él. A cigány családok egy része, sajnos csak kisebbik része, megnyugtatóan szocializálódott, körülményeik rendezettek, gondosan, jól nevelik gyermekeiket. Egy részük amolyan indifferens réteg — itt minden előfeltétel megvan rá, hogy az ő gyermekeik mór simán és teljesen beleilleszkednek a környezetbe. Harmadik- és egyelőre még nagyobbik — részük azonban egészében véve a társadalom peremén él, teljesen elszigetelten, elzárkózottan. Közülük kerül ki az alkoholisták, a bűnözők többsége, akik „megemelik a járási statisztikát” ... A szociális dolgozók, az egészségügyiek, a nőszövetség nagyon sokat tesz értük, de az eredmény nincs arányban az erőfeszítéssel, a cigányság e csoportjának a szocializálódása hosszú időt igényel, sokáig lesz még a járás megoldhatatlannak tűnő, legnehezebb feladata.
