Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-19 / 12. szám

SABLONOK „Mindig keres, kutat (óh az izgága) önmagában és a világban. Volt színész (s most is az a budapesti 25. Színházban), rendezett színházban, tv-ben, mű­kedvelő színpadokon (ren­dez most is a budapesti Egyetemi Színpadon), asz­­szisztált a rendezőnek a Dózsa-filmben, szerkesztett összeállításokat, cikket irt — mert van mit elmondani; van, amit eljátszani vagy eljátszatni, és van amit csak megírni lehet. Dolgo­zott a rádióban és fordí­tott, hobbyból fest és fény­képez. Nem sok ez egy kicsit? - kérdezhetjük. Hány metszetet kíván ön­magából felvillantani, a lelke mozaikjának hány tükrében akarja megvillan­­tan a világot, az életet." Közel három éve írtunk Gálán Gézáról legutoljá­ra. Azóta a 25. Színház beolvadt az újonnan ala­kult Népszínházba, s ő folytatja önemésztő lobo­­gását. Itthoni színpadon csak ritkán látja a közön­ség, ennek ellenére nem felejtették el. Rómeó-ala­­kítása, Petőfi-filmje, és a távolság együtt erősíti a nosztalgiát, és megszület­nek pályafutásának legen­dái is. S ahogy a színházban, úgy öltözködésben sem szereti a sablonokat, a tö­megdivatot. Nem visel konfekciót, egyéni ízlés szerint öltözik és szinte valamennyi inge, öltönye, kabátja saját terve szerint házilag készül. 1. A drapp ballondzsekit olajbarna színárnyalatú anyaggal díszítették. Vas­tag cippzárral csukódik. 2. Naponta többször is tart kondiciótartó test­edzést, rövid kis fehér vászonnadrágban, fehér trikóban. 3. Fekete alapon barna­bézs csíkozású, vastag fo­nálból vastag tűkön kötött rövid sportkabátban, hosz­­szú kézi kötésű sállal. A nadrág és a sapka fe­kete kordbársonyból ké­szült. 4. Lányaival Mónikával és Erikával a nappaliban, divatos szafariszerű drapp ingben és ballonnadrág-Jtm |p|

Next

/
Thumbnails
Contents