Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-05 / 49. szám

Gyermekké varázsoló filmek Bevallom: egy idő óta nemcsak a filmeket, hanem a mozik nézőterén ülőket is megnézem. Néhány kivételtől eltekintve, könnyű dolgom van. Az esti előadásokon a harmincon innen levőkkel találkozom. A tévé monopol helyzete megfiatalította a mozinézöket. Harmincig az ember még hadakozik az egyhangú estékkel; fél a házasság megszokásaitól; jegyet vált és beül barátaival vagy kedvesével egy moziba. Más baj nem történhet, mint hogy rossz a film. A lényeg azonban megmarad: együtt voltak, éj máskép voltak együtt, mint a kék ködben úszó szoba „elektromos ablaka" előtt. A szombat és vasárnap délelőtti gyerek­filmekre még szőkébb korosztály jár. önállóan közlekedők, tehát úgy hét-nyolcévesek, tíz­­fizenkét éves korukig. Később már engedéke­nyebbek a szülők és a tévében a felnőtteknek sugárzott filmeket is megnézhetik. Miért men­nének akkor szombat délelőtt gyerekfilmre? És igazuk van, mert ki és mi készteti őket erre? A szülők ebben az időben „házimunkáznak"; könnyebb a gyerekeket leültetni a képernyő elé. Igazságtalan lennék azonban, ha nem szólnék két, korban a legtávolabb álló nemze­dékről. Ök a legboldogabb mozinézők. A nagy­szülők és a hat éven aluliak, őket látva szüle­tik meg bennem az elhatározás: cseperedő fiammal járok majd moziba. Érte és magamért. Ha a gyerekkoruktól eltávolodott nagyapákat ennyire gyermekké varázsolja!? Ha ilyen szép, két ember őszinte örömei? Egyik vidéki kisvárosunkban nyitották meg az országos gyermekfilmfesztivált. Az ebben a műfajban kitűnő csehszlovák filmgyártás és a szovjet kinematográfia új darabjait látják a gyerekek és láthatnák a szülők, ha ... Mind­­annyiuknak csak egyetlen ízelítő: A fekete varázsló ajándéka című szovjet film a leghét­köznapibb emberi tulajdonságokat, értékeket sorakoztatja fel a mese hőseinek ábrázolásá­hoz. A szép Vaszilisza és Iván kovács szerel­mének mesebeli próbáin izgulhat gyerek és felnőtt. Borisz Ricarev rendezte, a két főszerepet ielena Kondratyieva illetve Borisz Scserbakov játssza. Képeink a film egy-egy jelenetét ábrá­zolják.- D-

Next

/
Thumbnails
Contents