Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-05 / 49. szám
azok közül, akiknek van elnöke egyéves kisgyermekét temettette polgári szertartással.. A részvét, de — mi tagadás: a kíváncsiság is — oda rendelte az egész falut. És sokan voltak, akik együttérzéssel hallgatták M. néni szavait: megverte az isten... Vagy H. falut, ahol V. L.-né értetlenül kérdezte: miért temették D. J.-t pap nélkül, hiszen nem volt kommunista . . . Nem értette, hogy egy ember saját egyéni fejlődésének útján is eljuthat az ateizmusig . . . KOMÁR TIBOR a füleki (Fitakovo) pül alapító tagja szavainál meg kell szakítani saját emlékeimet, és inkább helyet adni másokénak, akik a huszonöt év alatt saját életük egy részét áldozták azért, hogy tabuk, misztériumok nélkül élhessünk, hogy ünnepeink egymás ünnepei legyenek, örömünk, gondunk egymás öröme, gondja legyen... „Nem tudnék a munkánkról úgy beszélni, hogy ne említsem munkatársaim nevét... az üzemi klubokat, a munkásdalárdákat. . . Telek Margit, Kiinda József, Zagyi Gyula, Ágoston Tibor, Esztergályos Gabriella, Kulcsár Lajos, Cséfalvay Mária ... ők tudják legjobban, mit kellene elmondani ünnepeinkről — ünneplés helyett . . . MEGYERI ANDREA leültet és beszélni kezd. „Nála nem szerepel vajdaként Dráfi József, sőt még ipszilonnal is megtiszteli, nincs szó dögevésről sem . . . Viszont — és ez is igaz — írása nem hordoz móriczi robbanóerőt. Huszonnégy év múltán a Fáklyában (1956. április, VI. évf. 4. sz.) Mikus Sándor riportja „Kelt Érsekújvárott. . foglalkozik Móricz írásának főszereplőjével. „A péróbeli házigazda, a kommunista Dráfi József volt, a negyed legintelligensebb, legtörekvőbb cigánya, aki már akkor is különb házban lakott szomszédainál, iskoláztatta gyermekeit, tanítókat neveltetett belőlük Pozsonyban . .." Tiszta ruhában, szép, sima bútorok között így emlékeznek vissza: — Éppen oda voltam munka után, a kocsival, lóval jöttem haza, alig bírtam behúzatni a kocsit a rengeteg sárban. Befordulok a kapun és már jönnek is elém az enyéim, hogy vendégeink vannak. Kicsodák? Hogy Sándor Dezső, meg egy úr Pestről. Bemegyek, bemutatkozunk, Móricz Zsigmond . . . Kérdezgetni kezdik aztán, hogy olvasok-e regényeket? Erre csak azt tudtam mondani, hogy olvasni olvasok, de csak politikai könyveket. Marx, Lenin, meg Sztálin elvtársak életét, s ezen kívül még újságokat. Aztán még azt kérdezik, hogy mit olvastam Móricz Zsigmondtál. Erre nem tudtam mit mondani, de addig-addig faggattak, míg valahogy rávezettek: Kapitalista a tanyán . . . hogy ezt olvastam. Attól kezdve aztán már vidáman ment a beszélgetés. Nagyon jókedvű volt, sokat kérdezgetett, de nem jegyzett fel semmit és mégis úgy leírta a beszélgetést, ahogy az újságban megjelent. Leginkább az érdekelte, hogy milyen az élet itt Szlovenszkón ..." Ifj. Dráfi József már nyugdíjas. Gimnazista lévén a riport írásakor, emlékezik a látogatásra. Szerepelt a riportban is, de nem „fekete", hanem kék szeme van ... és volt akkor is. — Apám 1959-ben halt meg, hatvannégy éves korában. Neve közismert volt Újvárban, de nem abból a szempontból, ahogy Móricz jellemezte őt abban a novellájában, hanem mint a többi proletár, aki egy kicsit kifaragódott. Az elsők, a pártalapítók közé tartozott, ott tanulta meg a szónoklást, ahol veszélyes volt szónokolni. Móricz ezt nem tudta, de nem tudta Sándor sem, nem került ez akkor szóba. Sándor lapja az „Érsekújvár és vidéke" polgári lap volt, csak később, harminchét után foglalkozott többet a kisebbségi sorssal és a Sarlóval . . . A kép, amely előttem áll apámról és a ripórt körülményeiről, nem a móriczi kép. Nem szociológiai szempontú amit nyújt, hanem az írói emóciók alapján közelíti meg a problémát. Apámban a vajdát véli látni, nem pedig a környezetéből kiemelkedő, gondolkodó, haladó eszmékkel foglalkozó (haladó eszméket hirdető) embert. Szinte ráruházza az egzotikumot, a cigányvajda jegyeit, a „borongó cigánybánatot..." már csak a dolmány, pityke, meg az ezüstbot hiányzik... Pedig apám^nem volt több, mint mesterember, szegkovács. Megbecsülték a .környéken ezért. . . meg azért is, hogy szervezett, felszólalt a munkásgyűléseken, akár Kosúton (Kosúty) vagy más forrongó helységben. Évekig dolgozott a munkásmozgalomban, odafigyeltek arra, amit mondott. Saját környezetében, a Péróban (ahol már régen nem létezett vajda!) is csak emiatt figyeltek jobban az ő szavára, mint máséra. Emlékszem a beszélgetésre is. Egy szoba-konyhás lakásunk volt akkor, a szülők és mi, az öt gyerek laktunk benne. Móricz rövid ideig volt nálunk, s alig kérdezett. A szavakat átszínezte, és az általános szociális problémák helyett — amiről apám beszélt — a cigányproblémát igyekezett írásában kidomborítani. Ezért nem csoda, hogy apám sem örült a minket híressé tevő riportnak, még ha Móricz irta is. Igaz, nem elítélőn i't rólunk. Azonban az írói szabadságot nem a riportnál kellett volna használnia. Ez az írás szerintem nem is riport, hanem novella. Elég nehezen jutottam a tanítóképzőbe. Már az elemi iskolát is kitüntetéssel végeztem, és az egyik tanítóm javaslatára próbáltam folytatni tanulmányaimat. Persze . . . társadalmi segítség nélkül. Pedig az akkor nagyon kellett volna. Letettem a polgáriból a vizsgákat és egy év alatt. . . igen, már február volt. . . átkerültem a bencésekhez a gimnáziumba. Leérettségiztem, és onnan kerültem fel a tanítóképzőbe. Ott léptem kapcsolatba a Sarlóval is. Móricz látogatásakor már a testvérem is (abból is tanító lett) a gimnázium első osztályába járt. Apánk szívesen büszkélkedett velünk. A többi három testvér szakmát tanult. Megbecsült iparosok, jónevű munkások lettek, szép családjuk van, és ha nem is tanultak tovább, örökölték apánktól a gondolkodó, politizáló kedvet . . . Hogy Móricz miért látott bennem fekete szemű rajkó? Egyetlen testvérem sem volt fekete, sem fekete szemű. Ez a „novella" fekete szemű rajkó nélkül és vajda nélkül tán másmilyen lenne. Talán kisebb lett volna korában a sikere! Mert, ahogy a szemem kék volt, úgy apánk is csak közönséges ember volt, nem pedig vajda. Csak harcosa volt a közösségének, de sohasem vajdája. Ugyanígy hamis a dögevés is, ezt valahol máshol hallhatta. Gyermekkorom óta nem emlékezem ilyenre. A szomszédos vágóhídon nagyon kedvezményesen tudtak a péráiak belsőrészeket vásárolni . .. ha egy idegen megkóstolta a pacalpörköltet, bizony megnyalta a szája szélét is. Először Szőgyénben (Svodín) tanítottam, ott kezdtem a pályámat, onnan is nősültem. Majd bevonultattak katonának, s kivittek a frontra. Közben meghalt a feleségem; beteg volt, nélkülözött, és a Vöröskereszt arról értesítette, hogy eltűntem. A háború után, mivel magyar tanító voltam, Martin közelében Znióváralja (Klástor pod Znievom) mellett egy nagyon érdekes faluban, Túrócremetén (Vrica) tanítottam. Valamikor németek lakták, de nagy részüket kitelepítették. Az a különös helyzet alakult ki, hogy egy magyat tanító tanította szlovákul a németeket. Majd Somorjáról (Samorín) 16 magyar családot telepítettek oda, Romániából is jöttek munkások a közeli martini üzemekbe, s a faluban jutott nekik üres ház. Ma el sem lehet képzelni azt az akkori heroikus pedagógiát. .. Amikor a magyar iskolák megalakultak, azonnal lejöttem. Először Kamocsán (Kamoca), majd Újvárban voltam népművelési felügyelő, utána az újvári magyar iskola igazgatóhelyettese, később igazgatója. Végül az újvári vnb alelnöke. Jelenleg nyugdíjas vagyok, de ha helyettesíteni kell, szívesen tanítok még. öcsém, a kék szemű, szőke „purdé", szintén tanító lett, Egyházasbáston (Kost. Basta) tanított. Onnan vonult be katonának ... és ugyanazon a napon halt meg, amikor Matyi fia született. Matyiből színész lett. Itthon is, Magyarországon :s szép sikere van a színpadon. Az én fiam tanár... Amikor a fiainknak a régi időket emlegetjük — pedig a mi családunk már néhány nemzedék óta kivackolódott az ősi cigány életformából —, nem akarják a múltat elhinni, még azt a mi viszonylag civilizált múltunkat sem . . . Végül el kefl mondanom, hogy szeretem és tisztelem Móriczot, írásával vitatkozva is. Tán még jobban, mint azok, akik a nagy író nimbusza előtt feltétel nélkül meghajolnak. Szeretem olvasni is, tanítani is . . . Csak hát nem ezzel a novellával kezdem az órát... és nem is ajánlom ezt az írást házi olvasmánynak. GAGYOR PÉTER
