Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-05 / 49. szám
Nagy László felvétele E lsőnek Menni. Most mindenki irigykedve gondol rájuk. Mór megint ők tizenegyen: Boros. Csiba, Duska, Duris. Hanus, Koller, Klimes, Németh, Hasik, Slovinec, 2iska . . . De nem vágok a dolgok elébe. Hiszen nem minden nap ünnep számukra sem, és nem minden szabadságukat töltik jutalomüdülésen . . . A történet kezdete kicsit messzire nyúlik: 1963. Hatan fogtak össze, hogy üzemrészükben megalakítsák a szocialista brigádot. Azóta a bratislavai Fémmegmunkáló üzem (Kovospracujúci podnik) műhelyeiben 42 szocialista brigád működik, amelynek tagsága ötszázhatvanra nőtt, s több kollektíva már elnyerte a bronzfokozatot, de az elsőbbséget még mindig a Klimes-brigád tartja. Elsőként kapták meg a bronz, ezüst után a brigádmozgalom .aranyfokozatát. így kerültek - jutalomként - a Barátság-vonatra, hogy tíz napig Moszkva-Kijev- Leningrád vendégei legyenek. — Mivel gazdagodott a brigád? — kérdezem a hajnali vonatról érkezőket.- Gyönyörködtünk az Ermitázs kincseiben, fényképezkedtünk a Téli Palota előtt, és virágot vittünk el a Piszkarevi temetőbe... emléktárgyakat vettünk a Kalinyin sugárúton és találkoztunk a Likacsevszkij autógyár munkásaival ... — hangzik mindenfelől. — Egy embert el is veszítettünk a nagy utazási lázban, ki tudja mikor, honnan kerül majd haza . . . annak lesznek ám igazi élményei . . . - élcelődik a csoportvezető, de leintik.- Hja, könnyű annak, aki nem először jár Moszkvában . . . — Ezek szerint ez egy utazó csoport — mondom Németh József-mesternek -, hiszen a krónikában sorakoznak a képek, beszámolók: Lengyelország, Németország, Szlovákia, Románia, Szovjetunió, Bulgária ...- Ez egy melós parti - hallom az önérzetes helyreigazítást -, van abban a krónikában más is ... A brigád krónikája külön fejezetet érdemel. Duris Viliam, a brigád alapító tagja kezdte vezetni annak idején. Olyan gonddal és szeretettel irta a lapokat, ragasztotta a képeket, amilyen felelősséggel a brigádot vezette hoszszú éveken át. Még kiállításra is elvitték a két vaskos könyvet . . . Most is ő vezeti . . . talán ezért sem tud az üzemtől, a brigádtól megválni. Már mint nyugdíjas dolgozik évek óta. A krónika kicsit tükörképe az egész üzemnek, az egész brigád-mozgalomnak . . . Nemcsak a tizenegy brigádtag életét, munkáját tükrözi, hanem egy-két mondatos véleményeket más brigádok életéről is, mintha folyton példaképeket keresnének ... És viccek, aforizmák, aranymondások kapnak helyet a krónika lapjain . . . Mire jó ez?- Hogy fején találjuk vele a szöget... így orvosoljuk a hibákat... Ezt mindenki elolvassa, és aki magára ismer, az szégyenkezik. Vidám, szókimondó kollektíva vagyunk. Éppen ezért ez a „nevelési" módszer hatásosabb, mint bármilyen más prédikáció . . . — A nevelés persze nem a munkára vonatkozik - védi „tizenegyesét" a mester. Mind kitűnő a szakmában. Villanymotorokat javítunk, tervünket teljesítjük, munkánk kifogástalan. Pontatlan, hanyag munkát még a legfiatalabbaktól sem tűrnénk. És ezt tudják rólunk az üzemen kívül is . . . Néhány évvel ezelőtt, amikor világbajnokság volt fővárosunkban, a mi brigádunk felelt az esetleges műszaki hibák elhárításáért... Ez már szakmai körökben rangot jelent... Felér egy másik aranyéremmel . .. — Nevelni valami mást jelent — veszi vissza a szót Otto Klimes. a brigád vezetője. — Egy kollektívában úgy dolgozni, hogy az ember egyéni érdekei is érvényesüljenek, ugyanakkor a kollektív szellem is jó legyen - nem könnyű dolog ...- És hogy csinálták, hogy erről a „tizenegyesről“ mindenki irigykedve beszélt? A választ már a csoporttagok fogalmazták meg, ösztönösen, mint ahogy a kollektívájuk összeállt, összetart. . . . . . sportkörökbe járunk munka után ... segítünk egymásnak, ha kell; hol költözködik valaki, hol meg garázst épít, vagy a kertjében sok a munka, vagy éppen kedvünk támad egy kis kirándulásra... ami igaz, az igaz: néha jobbon összetartunk, mint egy rokonság, így aztán könnyebb a gondokat megoldani . . . — Nem leszünk ünneprontók, ha erről is beszélünk? — Ez is a brigádunk történetébe tartozott. Azért az aranyért küzdeni kellett, nem hullott simán az ölünkbe... Tizenhat év alatt sok minden történt: eltemettük az üzemigazgatónkat, nyugdíjba ment a csoportvezetőnk és egy csoporttársunk, újak jöttek közénk, ketten elmentek tőlünk, párttagot avattunk, és fegyelmit róttunk ki . . . Egy időben nők is jelentkeztek a csoportunkba, de csakhamar rájöttünk, hogy jobb lesz, ha külön csoportot alakítunk. Nekik más gondjaik vannak, nem nekik való a mi munkatempónk sem . . . A magánéletünkben is sok változás történt: némelyikünk új lakásba költözött, gyerekeink felnőttek, egyik-másik már főiskolás. Egy kicsit ez is csoportügy ... , — És a fegyelmi? — Régi történet, már nincs jelentősége . . . De akkor annál nagyobb volt. Volt csoporttársunk, aki azt hitte, sikereinket csak úgy lehet ünnepelni, élvezni, ha jót húzunk a borosüvegből . . . — Most, hogy a célt elérték, az aranyat megkapták, újak lépnek helyükbe, akik a reflektor * fényébe kerülnek majd. — Mi nem ezért a „reflektor-fényért” tartunk össze ... Az odakölcsönzött aranyfokozatot szeretnénk megtartani. Elsőnek lenni rangot, büszkeséget jelent. Aki ezt megszokta, az nem akar soha lemaradni . . . M. A.
