Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-28 / 48. szám

1 fl Dü SZAKÁCSKÖNYVÉBE Ű!]«j Novemberi találkozás A téli hónapokban jobban ízlik az étel, és szinte észrevétlenül felszedünk néhány kilót, amelyektől azután csak nehezen tudunk megszabadulni. Ezért úgy állítunk össze étrendeket, hogy minél kevesebb kalóriadús ételt tartal­mazzon. Ez fontos, mert télen kevesebb a mozgási lehetőség, s többet élvez­zük az otthon melegét. A telelő zöldségfélék lehetővé teszik, hogy kímélő ételeket fogyasszunk. ZELLERKRÉMLEVES 2-3 zellert megmosunk, meghámo­zunk, vékony szeletekre vágunk és ke­vés, karikákra vágott vöröshagymával vajban puhára párolunk. Ezután 2 dl tejfölt behabarunk egy kanál liszttel, felengedjük néhány kanál tejjel és megfelelő mennyiségű hús- vagy csontlével. Belerakjuk o zellert, jól fel­forraljuk és szitán áttörjük. Megsóz­zuk, megborsozzuk, fél kockacukrot teszünk bele, és még egyszer felfor­raljuk. Diónyi vajjal elhabarunk 2 to­jássárgáját, erre öntjük a levest. SAJTOS ZELLER A megtisztított, szép nagy zellert sós vízben puhára főzzük, de úgy, hogy szét ne főjön, és karikákra vág­juk. Egy tűzálló edényt kikenünk vaj­jal. belerakunk egy sor zellert, bősé­gesen meghintjük reszelt sajttal és vajban pirított zsemlemorzsával. Ez­után édes tejföl következik, majd ka­rikákra vágott főtt tojás. Megsózzuk, s így folytatjuk, amíg tart a kellékek­ből. Jól átsütjük a sütőben. RÁNTOTT ZELLER A zellert sós vízben megfőzzük és karikákra vágjuk. Mindkét oldalára ráteszünk egy-egy rántani való#sajtot. Palacsintatésztába mártjuk, morzsá­ban megforgatjuk és olajban kisütjük. Sült krumplival, vagy krumplipürével, savanyú uborkával tálaljuk. ZELLERPURÉ HÚSHOZ 60 dkg megtisztított, megmosott zellert megfőzünk fél liter csont- vagy húslében, amelybe előzőleg 1 dl tej­fölt vagy tejet, 15 dkg zsemlét és egy kockacukrot tettünk. A levet leszűrjük, a zsemlét és zellert átpasszírozzuk és 10 dkg vajjal jól elkeverjük. Ha na­gyon sűrű a püré, tejjel vagy tejszín­nel hígítjuk. Jól megmelegített kerek tálra halmozzuk fel a pürét, és vajban pirított zsemleszeleteket tűzdelünk bele. Töltött vagy egybesült húst ra­kunk köréje. TOLTOTT ZELLER A zellergumókat meghámozzuk, meg­mossuk és gyengén sózott vízben fél­puhára főzzük. Amikor kihűl, óvatosan kivájjuk a közepét. A kivájt anyagot el­keverjük párolt zöldséggel, gombával vagy apró darabokra vágott parizer­­rel, virslivel. Egy tojással összeállítjuk, és megtöltjük a gumókat. Mindegyik tetejére egy darabka vajat teszünk, és kivajazott, tűzálló tálban, tejföllel leöntve, jól átsütjük. Szalmakrumpli­val, savanyúsággal vagy szilvakompót­­tal tálaljuk. RAKOTT VEGYESTÄL Mindenféle zöldséget: sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert, kelt ve­gyesen puhára főzünk. Szép nagy, főtt burgonyákat meghámozunk és karikákra vágunk. A zöldséget leszűr­jük, tálra halmozzuk és meglocsoljuk olvasztott vajjal. A kemény tojásokat szintén karikákra vágjuk.és a krumpli­val felváltva a zöldség tetejére tesz­­szük. 2 dl telfölbe elhabarunk 2 tojás­­sárgáját, tetszés szerint reszelt sajtot, és a halomra öntjük. Sütőben kb. 15 percig átforrósítjuk. ZELLER MINT HÚSPÓTLÓ 2—3 zellert sós vízben puhára fő­zünk. Egyenlő szeletekre vágjuk, tűz­álló tálba rakjuk és olajjal meglocsol­juk. 25 dkg lisztből fele bor, fele víz­zel sűrű palacsintatésztát készítünk. Egy kis rumot is öntünk bele. Egy ideig hideg helyen állni hagyjuk. Ké­sőbb 2 tojás kemény habját keverjük bele, ebbe mártogatjok a zellerszele­teket és forró zsírban ropogós pirosra sütjük. Bármilyen főzelékkel tálalhat­juk. zellersalAta A zellert megtisztítjuk, karikákra vágjuk, megsózzuk és citromos vízben nem túl puhára főzzük. Az ecetet ke­vés vízzel, felöntjük, sóval, cukorral, törött borssal ízesítjük, belerakjuk a megfőtt hideg zellert, megszórjuk petrezselyem zöldjével és egy órán át állni hagyjuk. A recepteket Petrik Józsefné kassai (Kosice) és Pósa Zoltónné nyitrai (Nitra) olvasónk küldte be. Pozsonyeperjesen (Jahodná) o Du­na partján nyirkos, átható a hideg. A fehér asztal körül asszonyok, a Szlovákiai Nőszövetség duna­­szerdahelyi (Dun. Streda) járási plénumának tagjai, tisztségviselői, lapunk olvasói, levelezői. Itt meleg, családias a hangulat, élénk a vita. Hogyan készül a lap, milyenek a nyomdai körülmények, milyenek a jövő évi tervek, elképzelések, erről beszél a lap képviseletében a (át­szerkesztő, a levelezési rovat veze­tője és a fotoriporter. Kucmon Ilona, a nöszövetség JB tudósítóinak vezetője a felsorolást a lapterjesztés nehézségeivel kezdi. Még mindig nem elég rugalmas a postai hírlapszolgálat, jobban pro­pagálhatná a lapot a nőszervezet. Az üzemek lapterjesztői jó munkát végeznek. Egy-egy számunkban, a Nő-ben több riportot, érdekes vitákat sze­retnének. ígérik: ők is bekapcsolód­nak. „Tudós asszonyokról is szíve­sen olvasnánk, és időnként útmuta­tót is közölhetnének alapszerveze­tünk funkcionáriusainak, Es dupláz­zák meg az.oldalakat, hogy minden­re legyen hely!" Csémy Judit és Haizok Mária véleményéhez sokan csatlakoznak. „Az élet szépsége, a Mindent oz emberért mozgalom, a világnézeti nevelés hatékonysága csak úgy növelhető, ha minden nőhöz eljutunk. A lap eljuthat min­den háziasszonyhoz, írásaival azokat is felrázhatja, akik a közösségtől elszakadva élnek. Dél-Szlovákiában sok helyen még mindkét nemben él a régi szemlélet, az asszony­ember ellentét. Ezt is el kell osz­latni." És mikor lesz már elegendő Ba­rátnő? Évek óta olyan keveset szál­lítanak a kioszkokba, hogy csak a törzsvevőknek elég. A járás köz­pontjában, Dunaszerdahelyen, el­­fagyna egy-két ezerrel több pél­dány, "mert nemcsak a nők vásárol­ják, a férfiak is keresik és olvas­sák. Egyre többen, hiszen a Barát­nő nekik is segít. Jó lenne, ha emelnék a példányszámot, hogy ne kelljen a pult alól árusítani. Kezdeményezés, ötlet elhangzott jónéhány. Nem egy férfiszájból. Az SZLKP JB szervezőtitkára Paksi László tudja, mit jelent politikai­nevelő munkát végezni az asszo­nyok között, hogy a nőszövetség szerepét, tekintélyét és népszerűsé­gét hogyan növelhetné a szélesebb terjedelmű lap. Mert sok még a tennivaló, főként itt, ahol a munka­képes nők közül kilencezer a házi­asszony. S tulajdonképpen már nem is csak a lapról — lapunkról - van szó. Mindennapjainkról, a kihúzásra váró tüskékről, naponta megtorpan­­tó, harcra ingerlő feladatokról. Közös emberi gondjainkról.- ts-

Next

/
Thumbnails
Contents