Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-11-28 / 48. szám
1. Leningrad a múzeumok, paloták városa 2. Az Auróránál 3. Petrodvorec — Tengeri kabinet 4. Petrodvorec - Tengeri csatornák Fotó: APN és a szerző Moszkva mely csücskében nem jártunk még. László kollégánk, a Postás szerkesztője nehezen tájékozódott. Vakarta a fejét a térkép fölött. — Ide figyeljetek: itt folyik a Duna, ez a Margitsziget, ott a Belváros, amott a Parlament, — Haza vágyott. Haza vágytunk. A leningrádi, szuzdali, zagorszki kirándulások az idő múlását jelezték. Leningrádba éjszaka utaztunk, hálókocsival. A jegykezelő hölgy saját készítésű teával kínált, éjfélig beszélgettünk. A lengyel csoport maradt „otthon“, mert Jerzy kisütötte, hogy Leningrádra két nap nem elég, ők inkább képzőművészeti albumokban nézik meg az Ermitázs gyűjteményét, sem mint egy nap alatt befalják. Nem lett igazuk. Egy nap ugyan valóban kevés ahhoz, hogy az ember mindazt, amit az Ermitázs kínál magába szívja, s ráadásul körbefussa Petrodvorecot, de A tékozló fiút kihagyni vétek. Hárman csak az Ermitázst választottuk. Délelőtt órákig ácsorogtunk Rubens, Rembrandt és a flamand festők képei előtt, délután a francia impresszionistákkal hódítottuk magunkat. Mindent valóban nem láttunk, erre egy hét is kevés, de amit láttunk, megérte a vonatozást. Az Orosz Múzeumra másfél óránk volt. Andrej Rubljov ikonjai előtt lecövekeltünk Danával. — Ti még mindig itt ácsorogtok? Ikont akármelyik templomban láthattok! — döbbentett meg bennünket egyik kollégánk, aki egv hónap alatt pontos terv szerint végigloholta az összes múzeumot, kiállítást, műemléket. Éjjel nem hagyhattuk ki a hídnyitást. Tizenegykor kivonultunk — amúgy legényesen, egy szál ingben, nem számítva a hűvös leningrádi éjszakákra — helyet foglalni, mert arra figyelmeztettek, hogy kettőre hatalmas tömeg gyűlik össze. Mint a kisgyerekek a karácsonyfát, úgy néztük, hogyan nyílnak a hidak, s úsznak el alattuk komótosan a hatalmas vontatóhajók. A piszkarevi temetőben az NDK- beli kollégák vezetője egy csokor szegfűvel rótta le kegyeletét honfitársai nevében a második világháború alatt éhen halt négyszázötvenezer ember emlékművénél. Megálltunk a márványlépcsők tetején. Hatalmas, virágokkal borított mező. Gyerekek és anyák. A hangszóróból gyászzene szól. Megborzongtunk. A buszban senki sem tudott megszólalni. (folytatjuk) GRENDEL ÁGOTA Vass Erzsébet, a gútori hnb elnölcnöje, a tömegek megértését tartja a legfontosabbnak. Egy picit eldugott belyen van a gútori (Hamuliakovo) új óvoda, de a hnb-nek nem volt más területe. Évek óta halmozódtak a kérvények, a régi egytantermes óvoda pedig kicsi volt, nyirkos, egészségtelen. Két és fél éve, 1977. májusában kezdték az építkezést. A helyi nemzeti bizottság kezdeményezésére a lakosság bevonásával és a földművesszövetkezet támogatásával folyt a munka, melynek eredményeképp 1979. október 15-én beköltözhetövé vált az épület. Vass Erzsébet, a hnb elnöknője már elfeledte a gondokat, nehézségeket, csak a lakosság megértésére, összefogására emlékszik. Mert megértésben nincs hiány. — Az utakat kellene portalanítani, művelődési házunk sincs, de az óvoda volt a legfontosabb. Most már mindenki örül, a falu összes óvodás korú gyermekének biztosítottunk megfelelő helyet, sőt öt gyereket a szomszédos Szemétből. (Kalinkovo) is felvettünk. Az óvoda összkomfortos. Konyhája, ebédlője, hálóhelyiségei, játszótermei vannak. A felszerelés is megvan, még tavaly megvettük, hogy semmi gond ne legyen, s az átadás után azonnal kezdődhessen a tanítás. Két osztályban — egy szlovák és egy magyar tanítási nyelvűben — hatvan óvodás van. Sziatovszky Erzsébet, a magyar tanítási nyelvű osztály óvónője huszonnégy gyermekkel foglalkozik, akiknek háromnegyed része most az új épület átadásakor került óvodába. — Két és féléves kortól járhatnak ide a gyerekek, s az némiképp pótolja a hiányzó bölcsődét. — Bölcsődét építeni nem áll módunkban, meg nincs is elég gyerek — teszi hozzá Vass Erzsébet. Családok gondján enyhített az új óvoda, maguknak dolgoztak a szülők, gyerekeiket tudják biztonságban általa. A hnb udvarában álló épület melletti homokozóból még véletlenül sem szaladhat ki a forgalmas útra a gyerek. Gondoskodás, összefogás nyoma mindenütt: az épület körül a frissen felásott földben vékony szálakban már a fű is sarjad. Felelősség bújik meg minden elhangzott mondat mögött. A gyerekek játékosak, bátrak. — Egy hónap alatt megszokták a közösséget, néhány játékot már megtanultak — Az új óvodában nehezen hangzik fel bármilyen panasz is, de Sziatkovszky Erzsébet huszonhárom év tapasztalatával mondja, hogy soha még nem volt ilyen nehéz dolga. — Nem oszthatjuk korcsoportokra a gyerekeket, s így a „kicsik“ gyakran zavarják a „nagyok“ foglalkozását. Nehéz lesz a hatévesek iskolai előkészítése, az igényes anyanyelvi gyakorlatok elsajátíttatása, ha a hatéves a két és félévessel együtt tanul. És ügyelni arra, hogy a fejlett beszédkészségű nagyosztályosok ne gügyögjenek a kicsikkel. A gyerekek szívesen és jól énekelnek. Vass Erzsébet az óvoda pedagógusi karát zenei szakképesítésű óvónővel szeretné kiegészíteni. Jelentkező is van, s talán a jövő évben már megkezdődik a zeneoktatás. Az óvoda a falué. Vass Erzsébeté is, akinek gyermeke sem jár oda, de sokat tett érte, nemcsak beosztásánál fogva. Munkát, meggyőzést nem sajnált, személyes kapcsolatait a közösségért kamatoztatta. GYURKOVITS RÓZA Sziatovszky Erzsébet óvónőnek talán még soha nem volt ilyen nehéz dolga. Nagy László felvételei
