Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-31 / 44. szám
GÁGYOR JÓZSEF FÉLEK A JÁTSZANI NEM TÜDŐ EMBEREKTŐL... Ha József Attila nevét hallom, mindig ez a szó jut eszembe: mama. A mama, aki egy biztos pont a nagyvilágban. A gyermek világa pedig a család és e világ királynője az édesanya. Játsszunk tovább a gondolattal: fejedelme az édesapa, a testvérek az apródok, a nagymamák és a nagyapák pedig a jó barátok. Mindannyian a kisgyermek játszótársai. „Félek a játszani nem tudó emberektől” — mondja József Attila. A játék, akárcsak a munka, a gondolkodás, a szerelem és az akarat hozzátartozik emberségünkhöz. A „homo sapiens” (az értelmes ember) tulajdonsága. Mégpedig olyannyira lényeges tulajdonsága, hogy sokan a „homo sapiens” elnevezést egyenrangúnak ítélik a „homo ludens” (a játékos ember) elnevezéssel. A játék sokféle meghatározása között talán Gorkijé a legtalálóbb: „A játék a gyermek útja annak a világnak a megismeréséhez, amelyben él, és amelyet tovább alakítani hivatott.” A játék tehát — költőnk kijelentéit továbbgondolva — becsület dolga. A játék problémája több tudomány tárgykörébe tartozik. Foglalkozik vele a pszichológia, a néprajz és nem utolsósorban a pedagógia is. E rövid írásban a játéknak inkább pedagógiai és néprajzi értékeire szeretnék rámutatni. Kodály Zoltán a játékok jelentőségéről ezt írja: „Aki nem szereti a magyar népet, leghamarabb a gyermeken át fogja megszeretni, amint e játékok varázslatos kaleidoszkópjából felé sugárzó száz arcát figyeli és . megismeri... Másrészt nagy e játékok tisztán emberi értéke is: fokozzák a társas érzést, életörömet. A mai gyermek koravénsége ellen nincs jobb orvosság. Nálunk már az óvodából kinőtt gyermek sem igen tartja magához valónak a játékot. Ezt ne hagyjuk, annyiban. Bátorítsuk fel a nagyobbakat is: ne restelljék, ha kedvük telik benne. Minél hoszszabb a gyermekkor, annál harmonikusabb lesz a felnőtt élete.” Megszívlelendők Rousseau szavai is: „Szeressétek a gyermekeket és támogassátok játékaikat, szórakozásaikat, bájos ösztönüket... Miért akarjátok megrabolni a kis ártatlan gyermekeket a gyorsan elszálló gyermekkor olyan értékes kincsétől, amiből csak hasznuk lehet?” A szülők túlhajszolt élete a gyermekekre is rákényszeríti a rohanást. Az élet célja lehet a küzdelem, de a rohanás —aligha! Nem elegendő, ha a szülő csak él gyermekeiért; gyermekeivel is élnie kell. Hogy gyermekére hatni tudjon, meg kell találnia a hozzá vezető utat. A gyermek felé vezető legegyenesebb út pedig: a játék. A játék a gyermeklélek varázsvesszője. S a világon a legszebb az édesanyák altatódala: Csicsíja, babája. Nincs itthon a mamája, Elment vásárra, Cipőt hoz a kis babuska Lábára. A játékra millió alkalom kínálkozik. A szülői szeretet fokmérője, hogy ebből mennyit használ fel. Bizonyára nagyon szereti a gyermekét, aki még kocsiból való kiemelésekor is játékos dalra nyitja ajkát: Icipici babuci, A kosárból gyere ki! Valahol azt olvastam, hogy a csecsemő gügyögése sem egyéb, mint a legegyszerűbb formájú szójáték. Iskoláskora előtt mint színes labdával, úgy játszik a számára még új szavakkal. (Gondoljunk Sütő András könyvére: Engedjétek hozzám jönni a szavakat.) A játékok az anyanyelv hajszálgyökerei, a nyelvi folyamatosság láncszemei. Éppen ezért a gyermek játéka a szülők gyermekkorának feltámadása. Hogy a családi kör a gyermeknek ne legyen szorító abroncs, játékkal kell kibélelni. A gyermeki hála magját a szülőknek ebben az időszakban kell elültetniük. A mag életképességéről leginkább a gyermek játékismerete árulkodik ... Tapsi, baba, tapsi; Csip-csip, csóka; Áll a baba, áll; Kere-kere, gombocska; Ez elment vadászni; Gyí, te fakó, gyí, te szürke; Húzz, húzz engemet; Hinta-palinta; Csigabiga, gyere ki; Gólya, gólya, gilice; Kiskacsa fürdik; Fehér liliomszál... a gyermekkor útjait szegélyező virágok. Aki elszalasztottá a velük való ismeretséget, már többé nem mehet vissza, hogy leüljön, csokorba szedje őket. Szülőre, pedagógusra egyaránt érvényes a mondás: Lássam, hogyan bánsz a kisemberekkel, s megmondom, hogy nagy ember vagy-e? A játék: eszköz a nevelés szolgálatában. Amellett, hogy szórakoztat, elmélyíti a gyermek érzelmi képességeit, növeli esztétikai érzékét, fejleszti fantáziáját, testi erejét, ügyességét, bátorságra, óvatosságra, kitartásra szoktatja. A gyermek a játékszabályok betartásával kénytelen magát alávetni a közösség törvényeinek, ami nem kis mértékben növeli felelősségérzetét. A játékban, akárcsak a népmesékben, a szereplőknek csak igazságos küzdelem árán sikerül kivívniuk az elsőbbséget, a győzelmet. Ennélfogva a játék hozzájárul gyermekeink igazságérzetének és józan ítélőképességének fejlesztéséhez is. A játék: hagyomány. Egyes játékokban régi társadalmi viszonyok (Tüzet vittem, elejtettem), történelmi események (tatárok, törökök, kurucok) emlékei élnek tovább, más játékokban pedig rég feledésbe merült művelődéstörténeti elemek őrződtek meg: lakodalmi és fonószokások (Kiskacsa fürdik), varázsló szertartások és népi hiedelmek (Fehér lili.omszál), hajdani táncok maradványai, népdalok, mesék töredékei (Hajlik a meggyfa, Mariska ül egy kövön), várháborúk és katonaidők emlékei (Enyim a vár, tied a lekvár; Adj, király, katonát) stb. Elgondolkoztatok Faragó József erdélyi néprajzkutató gondolatai a néphagyomány — így a játékoknak is — összekapcsoló erejéről: „A folklóröntudat nemzetiségi öntudatunk egy része; nélküle nincs és nem is lehet nemzetiségi öntudat. A folklóröntudat is szolgálja nemzetiségünk együttérzését és összetartozását, a nemzetiségünk megtartására és fejlesztésére irányuló akaratot, vagyis kitéljesíti mindazokat a föltételeket, amelyek nélkül megszűnnék nemzetiségi létünk.” A legnemesebb erkölcsi értékek bölcsője a család, ahol a gyermek számára a játék: szabadság; a felnőtt számára pedig: a munka aranykerete. Valljuk tehát József Attilával együtt: „Félek a játszani nem tudó emberektől, és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne apadjon ..
