Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-31 / 44. szám
A MAJOR-PER (részletek) 1931. április 30. — július 13. zette a népet, ő maga azonban lefeküdt. A csendőrök önvédelemből használták a fegyvert, szorongatott helyzetükben, Jánosík főhadnagy parancsára. Így mondják az ügyész szerint egyedül megbízható csendőrtanúk. A munkástanúk azonban egymás után olyan dolgokat vallanak, •amik csöppet sem illenek be a csendőrvallatási segédlettel felépített vádba. „Asszonyok, gyerekek, előre”, ezt senki sem hallotta, de igenis mondtak ott valami egészen mást. Ezt: „Kenyeret adjanak, és ne golyót!” Ezt így mondják a tanúk egymás után. És a bíróság kénytelen hallgatni, kénytelen fejlesütve hallgatni az igazi vád szavát, a tömegek, az elkeseredettek mai világordítását. Az egyetlen igaz és lehetséges tényállást, ami vádol, aminek egyedül van joga vádolni és ítélni. Itt aztán igazán nem segít sem csendőrgolyó, sem ügyészfölény, itt hiába ül a vádlottak padján Major elvtárs, ezt senki nem lát. ja. Mindent túlordít, mindent semmivé tép ez az egyetlen mondat, a kosúti véres pünkösdhétfő egyetlen tanulsága, az egyetlen érthetően beszélő vád: Kenyeret, és ne csendőrgolyót! És mert kenyeret nem kaptak, a kosúti utcán fel por zott a csendőrgolyó. Három halott és három sebesült tanúsítja, hogy Kosúton nincs más bűnös, mint a csendőrgolyó, és hogy nincs más vád, mint a kenyér vádja a csendőrgolyó ellen. Amíg kenyér helyett csendőrgolyót adnak, addig mindig a csendőrgolyó a bűnös. És ami vádol, az mindig a hiányzó kenyér. És amíg ez így van, addig mindig a Majorok lesznek a bűnösök, mindig azok, akik kenyeret mernek követelni. Mindig az izgatok. . „Asszonyok és gyerekek, előre”, vagy egyszerűen Major szájából: „Előre!”, ezt senki sem hallotta a csendőrökön kívül, akik ki sem tudják nyögni, és akik csak úgy reprodukálhatták, hogy előbb leíratták velük és betaníttatták, mert így mondják: asszoniok. De igenis hallották egyes tanúk: aszszonyok, félre. És maga az egész kiáltozás, vagy ahogy Kosúton mondják a „dőzs”, csak akkor kezdődött, amikor Majort leütötték. Ekkor ilyen kiáltozást hallottak a tanúk: „Leütötték Majort!” „Ne engedjük őt verni!” „Ne hagyjátok Majort!” „Ne hagyjuk Major apánkat!” A csendőrök és a csendőrfőhadnagy azzal, hogy leütötték Majort, a tömeget provokálták, és a tömegből ki is váltódott egy ösztönös elemi előrelendülés, és volt három, maximum öt ember, aki oda akart ugrani, hogy az elhanyatló Majort felsegítse. Erre a „támadásra” dördült el a sortűz. Az orvosszakértők kénytelenek bevallani, hogy majd minden seb a háton van. Támadó tömegnél mellben, szívben, fejben kell hogy legyenek a sebek és a golyók. A csendőrdüh és csendőrfélelem tehát a már menekülő tömegen vett boszszút. A humánus csendőrök. Pszota Mária 51 éves asszony vallomása: „Amikor láttam, hogy az enyéim elvéreznek, szaladtam a postamesterhez, hogy orvosért telefonáljak, de a csöndérek nem engedtek. Elszaladtam a majorba, mert ott is van telefon, de itt sem engedték. Erre befogtunk a báró úr kocsijába és elmentünk orvosért. A kocsis kikapott az uraságtól, hogy hogy mert befogni, és a csöndérek is felelősségre vonták.” Halottakat és sebesülteket csinálni: azt tudnak, de orvosra gondolni és kocsit adni: azt már nem. Dögöljön a férgese! A csendőr- és uraságmentalitás kezet fogott. Kéz kezet mos. A cseh csendőrök és a magyar földtúrók. Uhrovics József vallomása: „Azt akarták, hogy Major képviselő úrról azt valljam, hogy ő oktatta ki a népet és uszította a csendőrök ellen. De én ezt nem mondottam, nekem mindegy, ha agyonlőnek is, én csak az igazat mondom. Nekünk már nincs vesztenivalónk! Földeinket elvették s odaadták a telepeseknek, pedig nekünk, magyar embereknek is jogunk van a kenyérhez. Mi éhesek vagyunk, és nem verekedni akartunk.” Ilyen vallomások ellenére hogy igazolják a csendőrgolyót? Egyszerűen kijelentik: a tömeg lőtt először. Senki sem hallotta, senki sem látta, de minden jegyzőkönyvben benne van. Minden, ami történt, az itt történt, és nem a kosúti főtéren. A csendőrök lőttek, tehát a csendőrök csinálják a jegyzőkönyveket. Dr. Weichherz védő beszédéből idézek: „Furcsa az, amikor tolvajokra bízzák, hogy nyomozzák ki a tolvajt”. Csendőrök lőttek, tehát be kell venni a tanúvallomásokba, hogy más lőtt. Egy kék ruhás és sárga cipős idegen. A misztikus valaki. A senki. A tényállás a csendőrök javára már előre .fel volt fektetve, a vád Major kárára már meg volt konstruálva, már csak tanúkat kell szerezni és velük aláíratni. Felolvassák nekik, akiket már a tanúzás pillanatában úgy kezelnek mint a vádlottakat. Így volt ez? Nem? Rendben van, fiam, addig nem engedünk haza, míg így nem lesz. Másnap: No, fiam, még mindig nem emlékszel? Rendben van, gondolkozz jobban, addig is várjon a családod. Otthon a munka, a család vár, kenyér nélkül, mert hisz a napszám elmaradt és az uraság vagy a cukorgyár egyszerűen elbocsátja, ha nem jön dolgozni, ha továbbra is olyan csökönyös, és nem azt vallja, amit a „csöndérek” akarnak. A csendőrök jól tudják, hogy hol kell megfogni szegény kenyértelen nincsteleneket: veszélyeztetni még a maradék kenyeret is. És az emberek megtörtek és aláírták azt, amit elébük tettek. Aki pedig még akkor sem akarta, azt továbbra is ott tartották. Enni persze nem kapott, ha pedig kapott, akkor az véletlen volt. A kosúti kulák bíró ugyan nagy hangon kijelentette, hogy ő hozatott nekik gulyást, de a vallatás során kiderült, hogy néhányan csak azt kapták, amit a csöndér urak meghagytak. A kisbíró meg is magyarázta, hogy mért: kár lett volna kiönteni. LÖRINCZ GYULA grafikái a Kosúti sortűzből. GEO J
