Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-24 / 43. szám
Ilona vitézei a kapun, és nekimennek a németnek, amelyik a gyümölcsöskert szegletébe sáncolta bé magát. Megpuskáznak velük kétfelöl erősen, úgyannyiro, hogy kegyelemre már-már megadják magukat — de ekkor a lovas német, ki a mezőben állt, segítségükre siet oly erővel, hogy a várbeliek — mi tagadás — hátrább szorulnak. Hej, ne örülj német, nem lesz itt addig ebéd, amíg rendet nem csinálunk! Kirohannak újra vagy kétszázan nagy hévvel a várból, és két fertályóro alatt kizavarják az ellenséget úgy a sáncszegletből, mint a mezőkről. Mert dühösek ám a magyarok! Szomjan akartok veszejteni bennünket magunk házában? Megálljotok! Tizenegy rabot ejtenek, hogy legyen akit szíjon Zrínyi Ilona elé vezessenek, a többit levágják. Két kapitánnyal együtt. Száztizenöt németből egy sem moradt. Az első kirohanás alatt csak egy magyar vicehadnagy esett sebbe, és három hajdú esett el. A második kirohanás alatt egy vicehadnagy és három hajdú esett el, fenn a várban pedig két palotás sebesült meg. Ennyi az egész. Szép nap volt, még a húszfokos hideget sem érezték. A német sógor majd emlegeti. Elmúlik két nap nagy csöndben, az ostromló sereg lenn meg se nyikkan, mikéntha nem volna. A harmadik napon se történik más, mint hogy egy újfalusi parasztasszony igen nagy szolgálatot tesz Zrínyi Ilonának és a várbelieknek. Ugyanis Thököly futárjai érkeztek ekkor Újfaluba a kegyelmes úr fontos leveleivel — de a futárok megtorpannak. Nem mernek átlopakodni a körülzáró gyűrűn. Hiszen nem is kerülnének élve a nagyasszony elé... Mire is jó egy szemrevaló menyecske, akinek helyén van a szíve, ha nem arra, hogy béfonja a strázsát? Adta németje! Hogy őrtéki az ura odefenn ács. MHIen régen nem látta — panaszolja ringó derékkel —, keserves kenyér ez! Igen nagy kedvire való vóna az ő egy hites urát egy éccakára meglátogatnyia! Ami érthető... No, te szegény asszony — pederte bajszát a labanc —, bizony, ez elég nagy boj... — Megcsipkedte a pirosalma-arcú menyecskét, egy kicsit kóstolni is akart a jóbul — hót az asszony engedte. Ezért még nem üti agyon a hites ura ... A várért van! Temesvár! Temesvár! Az még messze van! Mindegy, mindegy, mi azért mindent megteszünk, értelem és bátorság szerint, amit a szabadságunk továbbra is megkíván. Úgy látja Zrínyi Ilona, sok lett a német foglya. Kisember, nagyember... Ideje, hogy kiváltsa azt a néhány derék magyar vitézt, aki a rajtaütések közben elmaradt. így hozza ki magának a némettől Nemessónyi Bálint, Kelfemessy János, Jeney Sámuel, Farkas Sándor, Borbély István és András deák uraimékat. Odaadja értük gróf Herbersteint és két másik német tisztet. Neki megéri! Hanem Thököly Imre eközben megint közelebb került. Most már Váradról irt! Nem is egy, hanem több levelet küldött ismét futárokkal, akik megint csők megrekedtek egy faluban, az ostromgyűrűn kívül. Menyecske most nem vállalkozott - de vállalkozott egy talpraesett, derék parasztember. Adják csak oda neki a futárok kegyelmes urunk leveleit, ő eljuttatja azokat kegyelmes Zrínyi Ilonának. Teszi magát, hogy süket, hogy néma, de sánta is. Nyomorult útszéli koldus. Alig van jártányi ereje, épp hogy csak vánszorog. Ha szól hozzá a strázsa, nem hallja, nem érti ... Be is sántikált szerencsésen a várba. Ilona nagyasszony kis híján megöleli. Palotáján tartja, tejbevajba füröszti. Meg is tudta a levelekből, hogy az ura Váradról figyeli éberen a Munkács körüli dolgokat. Gondolata szüntelenül ott járt Ilonánál. Várja napról napra oz ígért segítséget. De csak nem jön meg a török Ígérte sereg, és ilyenformán nem indulhat. „Szívemasszonyom, Ilonám, legyen kegyelmed kitartó, és legyen mindétig bizodalma hű, szerelmes szívű urában ...“ Ilonának pedig be kell érnie azzal, hogy elmondja a főtéren a biztatást, Thököly virrasztó éberségét Munkács közelében. Elkél a jó reménység a legbátrabb vórnépnek is, ha egyszer körülzárták, és strázsálják minden moccanásában, úgy nappal, mint éjjel. így neszei meg a sógor valamit arról, hogy mégsem jól rekesztette ő el a várat a külvilágtól. Bősz pofát vág a vár felé, és a Latorcán túli sáncba másfél fontos tarackot von fel, hogy a kapun ki-be járó emberekre vártájáról lőhessen. Negyvennyolc órán ót ugyan nem lőtt egyet sem, de harmadnap éjjel felgyújtotta a huszárvárat. Az oltás tüstént megindult, és ment is minden rendben, mint a karikacsapás. Nem is esett kór semmiben. Hajnalban o tűznek mór csak üszke és hamva maradt. Mindezekkel eltelik februórius, már a végét írják, de a sáncok, kasok, dragonypuskák és tarackok ellenére is a várasszony két levelet csempészett ki a várból. Egyiket Váradra férjeurának, a másikat Polóniába a lengyel királynak. Ilona szavára, mint mindig, most is akadt futár, aki életét kockáztatja a hírért. De maga is kap levelet Váradról. A palotások úgy vélik, igen jó. drága hírek lehetnek, mert a futárt busásan jutalmazza, és bőkezűen vendégeli nemesemberei között. Március hónap ismét azzal indul, hogy a kegyelmes úr levele megérkezik Váradról. A tréfás kedvű fiatal parasztlegény nagy furfanggaJ, ügyes cselvetéssel a strázsák orra előtt lopakodik a várba. A német vezetőség valahol a távolban elunja a dolgot. Idáig a várostromot Coraffa tábornok vezette, a sáncokat ő ásottá, a körülzárás, ahogy történt, mind az ő parancsára esett. Adta tehetetlenje! - mondják a bécsi urak, és leváltják. Helyébe a Felvidék legfőbb hadvezetősége jön, élén gróf Caprara Aeneas tábornagy urammal a kassai várból. Capraróék már az első éjjelen, március tizedikén erős építkezésbe kezdenek, és sok embert hajtanak a vadkert felé húzódó új sáncra, hogy a munkát hamarosan elvégezzék. Másnap estére be is fejezték az építést, éjfélkor pedig bevontottak az új sáncba két félelmes nagyágyút. Egyike kilenc-, másika tizfontos golyóbisú _ - állapították meg másnap reggel a várbeliek. Zrínyi Ilona is kiment a bástyára, honnét ő is letekintett. — No feleim - kérdezte ekkor tréfásan -, megijedtetek-é a vastag torkuktól? Mit szóltok? — Azt száljuk, kegyelmes asszonyom - húzzák ki magukat o pattantyúsok -, hogy azért egypár golyóbissal mi is rákoppintunk a német fejére! Tizenkettedikén reggel azután, mint a fehér felhő, akkora fehér keszkenős futár érkezik a vár alá a tábornagytól. Engedjék a várúrnő elé, levelet hozott magától Caprora gróf uramtól. Ilona átveszi a levelet, bemegy a palotájába, választ ír. Mielőtt etküldené, összehívatja főembereit és a közrendeket palotája elé, a térségre. Elolvassa nékik messze csengő hangon elsőnek a tábornagy hozzá írt levelét., Az rövid. Adja meg mogát Zrínyi Ilona a császárnak, odja át harc nélkül a várat és a várost, ő azután nagy kegyelmesen gráciát ad neki és gyermekeinek. Azután elolvassa fennhangon őzt a levelet, amelyben felel a tábornagynak. Kérdezi a várvédőktől, helyeslik-e, hogy elküldje: (folytatjuk) VARGA IMRE A képek bomlása A mámor völgyében heverve A képek meglazulnak megbámulnák a sárgák s a csillagok az égről kiszáradt légyhullák lehullnak Űrbe fordulnak a tömbök rosttá válik a tömör sík a folyó medréből kifordul döglött hernyóként hever a porban A dombok a dombok leperegnek a tájak csonkán remegnek az idő átüt a téren akár tüll-kötésen a vér A hegyhát sebét mutatja lesorvad lejtőjéről a barackfa a zöldet a szurok fölzabálja s az ég kővé válva a földre leroggyan a mámor völgyében heverve fejemhez sziklák csapódnak s roppant zajjal görögve a benti mélybe forognak égnek fölöttem körben a tüzek füstjük feketén eltörni a tájat kővé vált madarak ott-fenn az ormon nyitott ajtajukon ki-be járnak a házak egy robbanás hirtelen szétlöki testem fejem csapódik a hold porába belem az ég szögesdrótjain lóg csontjaim mint rovásírás-sor a mohos szirteken
