Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-24 / 43. szám
HEul évvel ezelőtt a római világélelmezési konferencia célul tűzte ki: 1985-ig el kell érni, hogy földünkön senki se éhezzék. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO most véget ért újabb római tanácskozása a mezőgazdasági termelés és az agrárreform összefüggéséről azonban kénytelen volt megállapítani: a helyzet ma ebben a tekintetben rosszabb, mint öt évvel ezelőtt. „Abszolútak” és „reménytelenek” A fejlődő országok lakosai közül több mint egymilliárdnak az évi jövedelme nem éri el a 70— 80 dollárt, több mint félmilliárdnak pedig évente mindössze évi 40—50 dollárból kell tengetnie életét. Az ILO, az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezete az előbbieket abszolút, az utóbbiakat reménytelenül szegényeknek nevezi. Minden esztendőben több mint tízmillió ember hal éhen — nem azért, mert a Földön nincs elég ennivaló, hanem, mert szegénységéből nem telik ételre. A FAO előrejelzése szerint az idén 1,1 milliárd tonna gabonatermésre számíthat a világ. Ez hat százalékkal kevesebb a tavalyinál. Huszonnyolc fejlődő országot fenyeget az éhínség, ugyanúgy, mint 1973—74-ben. Nem azért, mert nincs elég gabona, hanem mert szegények, mert nem tudják megfizetni. így válik az éhség szociális és politikai problémává. Az 1972. évi bukaresti világnépesség konferencia állást foglalt a demográfiai robbanás ellen, de azóta e téren nem sok a változás: Még most is ott a legnagyobb a népszaporulat, ahol legnagyobb a nélkülözés. Az elmúlt húsz év alatt az abszolút szegények száma megkétszereződött. Nyomoruk azonban három-négyszeresére nőtt. Ez a helyzet hihetetlen veszélyeket rejt magába: elviselhetetlenné növelheti a feszültséget. A nyomor fészkei mindenekelőtt az elképzelhetetlen mértékben növekvő nagyvárosok, ahova a földek nincstelenjei tódulnak. Statisztikusok szerint az ezredfordulóra Kalkutta, Lagos, Mexikóváros és más városok lélekszáma a 30 milliót is meghaladhatja. S e százmilliók jó része számára nincs munka, nincs kenyér. Az emberiség fele (több mint kétmilliárd) azonban a fejlődő országokban — a városokba vándorlás ellenére — falvakban él. Többségük éhezik beteg, földnélküli és munkanélküli. írni-olvasni nem tudnak, nincs tető a fejük fölött, ruházatuk rongyokból MINDEN ÉVBEN TiZMIlllí EMBER HAL ÉHEN áll. Mintegy 1,8 milliárd ember él számunkra elképzelhetetlen viszonyok között. Az érintett országok mezőgazdasága nem tart lépést a fejlődéssel. Míg Kelet-Ázsia és Afrika országainak mezőgazdasági termelése 1961-től 1970-ig évi 2,5 százalékkal nőtt, 1970—77 között ez a növekedés 1,9 százalékra süllyedt. 1970-ben 15 millió tonna volt a fejlődő országok gabonahiánya, ma 80, millió, öt év múlva ez 94 millióra növekszik. És az ezredfordulóra? A fejlődő országok élelmiszerimportja már most évi 10 milliárd dollárnál nagyobb értékű. Ez az összeg pedig a nemzetközi segélyalap 80 százalékát jelenti. Norman Borlaug, 1970. évi Nobel-díjas, az úgynevezett „zöld forradalom” atyja néhány éve még abban reménykedett hogy a mezőgazdasági termelés a „harmadik világban" ugrásszerűen felfuttatható. A kezdeti sikerek után — a Fülöp-szigetek lakói például rizsből önellátókká lettek, és India búzából rekordtermést aratott — jött a visszaesés, a kudarc. Kiderült, hogy a korszerű technika alkalmazásához hiányzik a szakértelem, de mindenekelőtt a megfelelő vezetés, politikai rendszer. A föld drámája A római agrárreform-konferencia drámai felhívással fordult az emberiséghez. Az ENSZ-szervezet tanácskozása első ízben mondta ki nyíltan: a termőföld egyenlőtlen elosztása és a falusi tömegek elnyomottsága a fő oka a fejlődő országok éhezésének, szegénységének, munkanélküliségének. A harmadik világ legtöbb országának a földbirtok jelenti a hatalmat, a befolyást: legtöbbször maguk a földbirtokosok vagy a tőlük függő emberek az ország vezetői. Tőlük aligha várható, hogy önként osszák széjjel földjeiket. A folyamat jelenleg ennek éppen az ellenkezője: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbekké válnak. Indiában például a falusi lakosság 4 százaléka még ma is a földterület ß0 százalékát birtokolja. Bangladesben 11 százalék kezében van a földterület több mint a fele. A legszembetűnőbb a földterület elosztásának aránytalansága Latin-Amerikában. Ott 7 százalék birtokolja a termőterület 93 százalékát. Ilyenformán nem csoda, hogy a lakosság legszegényebb 40 százaléka a nemzeti jövedelemből csak 7—12 százalékban részesedik, a legazdagabb öt százaléknak pedig 30 százalék jut. Afrika és Ázsia népességének 75—85 százaléka falun él, főfoglalkozása a mezőgazdaság. De egyre nő a földnélküliek és törpebirtokosok száma. A FAO már húsz éve felhívta a világ figyelmét: a földterületek harminckilenc százaléka egy hektáron aluli — ez három százaléka a termőföldnek. Ugyanakkor három százalék rendelkezik a a szántóföldek felével, Ázsiában — a legújabb statisztika szerint — a falusi lakosság harminc százaléka földnélküli. Segélyekkel nem lehet megoldani a fejlődő országok élelmezési. gondjait, legfeljebb átmenetileg enyhíthető a helyzet. A földterület igazságos elosztásán kívül arra is szükség van, hogy a parasztok megfelelő áron értékesíthessék terményeiket. A nemzetközi agrármonopóliumok árpolitikája pedig arra törekszik, hogy tartósítsa a szegénységet. A termelőket monokultúrára — tea-, paradicsomvagy akár virágtermesztésre — ösztönzi, hogy így biztosítsa az alapvető élelmiszerek importját. Jószándékú ajánlások a reformokra A világkonferencia ajánlásai arra irányulnak, hogy növeljék a parasztok árbevételét. Ez siettetné a fogyasztópiac. a belső ipar kialakulását. Az ipar munkaalkalmat teremtene, s ez is csökkentené a városi és falusi szegénység nyomorát. Az ajánlások a többi között javasolják: 1. A rendelkezésre álló földek, vizek és eszközök újraelosztását, 2. Felvilágosítással és pénzügyi eszközökkel segíteni a korszerű agrotechnika elterjedését. 3. Támogatni a fogyasztási cikkeket termelő ipar kialakítását. 4. Elősegíteni a falusi lakosság szociális fejlődését. 5. Reális árakat biztosítani a belső és a nemzetközi piac számára. Perszé, „teljességgel elképzelhetetlenek a mezőgazdasági fejlődéshez szükséges reformok és beruházások a fejlett országok nagyarányú segítsége nélkül” — állapította meg Herman Santa Cruz, a konferencia főtitkára. A várakozáshoz mindenesetre mindkét fél erőfeszítésére szükség van. GÁTI ISTVÁN
