Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-19 / 38. szám

Nevek, arcok, emlékek. Csevár József, Beck Pál, öiv. Csevár Ferencné, Kubicsek Ferenc, Panyi Jóisef, Lévay Géia, Szenczi Ferenc, Beke Vilmos, Rozsnyánszky József, Löwinger László, Horjan Piroska. A munkásmozgalom veteránjai, pórtolapitók, érdemes szakszervezeti tagok. Kiállításra jöttek, amely életük egy nagy darabját idézi, hordozza. A megnyitó nyüzsgéséből lassan kiválva hátramaradnak. Számukra nem látvány, nem leltári számmal, bélyegzővel ellátott múzeumi tárgy. Ereklyék az egykori eseményeket idéző plakátok, a korabeli munkássajtó egy-egy példánya, a komáromi (Komárno) Munkásdalárda zászlója, a vasasok szakszervezetének lobogója. Emlékeikben élők Kosát (Kosúty) ma is riasitó puskalövései, a szintéi (Zemné) kubikosok nyomora, a lőszergyári sztrájk, a spanyol polgárháború, a tornóci (Trnovec n/Váhom) manifesztáciá. Meg-megállnak a tárlók előtt, s elidőznek a bennük még élő múlt dokumentumainál.

„Ezt nem lehet egyszerre végignézni... Fáj már a lábam, órák hoszszat nem álldogálhatok itt. .. Végig fogom olvasni, majd eljövök többször.”

És a tizen- és huszonévesek? Fellelkesiti őket a kiállítás szellemisége, a Munkás számainak máig érő gondolatisága, az öt nyelven nyomtatott párttagsági könyvek, a mozgalom nemzetközisége, a szülőföldjükön élők, anyanyelvükön beszélők forrodalmisága. Délnyugat-Szlovákio munkásmozgalmának dokumentumait gyűjtötték össze a komáromi Dunamenti Múzeum dolgozói és rendezték állandó kiállítássá Mócza Mihály történész vezetésével, Tanulságnak, mindig felmutatható dokumentumnak, történelmi viharoknak és kishitűségnek ellenálló ténynek.