Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-18 / 29. szám

IMni SmwbMomwuiii» I

Egyszerűbb lenne mondanivalómat az erkélyen óikra, vagy az obiakon kihaiolvo elmondanom, ahogyan többi szomszédasszonyával társalogni szokott. Én mégis inkább megírom, bár nem tudom, mennyi o valószínűsége annak, hogy olvassa lapunkat.

Szinte kényelmetlen igy beleszólnom családi dolgaiba, de igazán nem tehetek róla, hogy annyi mindent tudok magukról. Mikor mit fór, mennyiért vett zöldséget, gyerekcipőt, sörre ment-e a térje vagy loci meccsre... mikor melyik gyerek rontotta el a gyomrát.

Nincs ebben semmi különös, melyik szomszéd nem tudja a másikról — gondolhatja, oki nem ismeri hatemeletes bérházunkat, s annak szokásait. Elég, ha az ember lánya kinyitja reggel az ablakot, oz erkélyajtót, és megtud mindent. Ugyanis a szomszédasszonyok .erkélyjelenete* mór okkor elkezdődik. Van ebben kedves, közvetlen és szórakoztató is. A múltkor például nagyon tetszett, amint a két szomszédos konyhoob/okon keresztül gazdát cserélt egy kávéscsésze és egy pabárka konyak. Láttam mór igy kölcsönkérni cukrot, ecetet, sót. Még óbból sincs hallgatásba merevítő veszekedés, ha egyik lakó leikiabál o másiknak: nagymama, ne rázza a lejemre a porrongyot, vagy o másik, hogy: ne öntözze most a virágait, nem tótjo, hogy a pelenkákat tettem ki száradni If

Abba azonban nem bírok belenyugodni, hogy maga. kedves háromgyermekes Szomszédasszonyom, összetéveszti a kiskertet, oz udvart oz erkéllyel. Tudom, három aprósággal sok o dolga. De hogy csők ott jussonok levegőhöz a kicsinyék f Hogy egesz vasárnap dehzton, minden hétköznap ott nyújtogossák a nyakukat, sávárogjanakt Biztosan láradt. Ügy érzi, a haja sincs rendben, s igy elég rájuk kikukkantani, közben végezheti a dolgát. De ha ere.-eg a másik, harmadik sztriést, gyermekgondozási szabadságon lévő anyukával meg az unokáira vigyázó nagymamával nem az erkélyen, ablakban csevegnének órák hoszszot... ha azt beszélnék meg, hogy együtt lemennek oz utcára.

A lérj szokásaira vonatkozó utalások pedig igazán nem ablakbon lobogtatni valók, erkélyre teregethetek. akármennyire közvetlen és bizalmas is a szomszédasszonyok közötti kapcsolat Viszont tartolmos és hasznos lehet ez oz űjmödi erkéhyesdi. ablakoséi is. Mert könyvet, újságot is ót lehet nyújtani a szomszédba, ételreceptet is lehet igy cserélni.

Akinek igy tetszik, persze. Engem személy szerint zavar. Csak egy-egy jónapótra ha tutjo of időmből, virágöntöxés közben. Ha meg mégis lesz - lenne mondanivalóm f Akkor

inkább becsöngetek, és ha otthon tolói, munka utón. hétvégén én Is szívesen nyitok ajtót kedves Szomszédasszonyomnak.

Szeretettel:

EGRI VIKTOR

Példát

mutass I

FelvétoMaUa a sacykéri (Milaaavee) tvoNatk Mteek áváaéaájftk kisbikájának. KWttftk Gyártsák Katica, akisek édesanyja. Gyűrnek Dana készítette és UMto he a kévét Családi Fátok Se yáiyáaatinkra.

Elöljáróban néhány szólásmondást idézek:

A gyerek megérzi, ki szereti igazán, és ki az, aki csak színleli.

Már a kisgyerekben megvan a rosszra való hajlandóság.

Nehezen jó a gyerek, ha a szül« rosszak.

Ügy vélem, járatos tapasztalat szülte az utolsó mondást. De egy lépéssel tovább megyek. Nem az igazi szeretet csalhatatlan jele, ha a szülő példásan gondoskodik gyermekéről, ellátja mindennel, gyakran meglepi ajándékkal, ugyanakkor valami lényegesen más természetű dologról megfeledkezik.

A gyermek várja és megkívánja, hogy a szülő gyengéd szóval foglalkozzék vele, kifaggassa apró-cseprő gondjairól, érdekelje, miféle újat tanult az iskolában, és megkérdezze, nincs-e szüksége segítségre a házi feladatok elvégzésénél. Jóvátehetetlen hiba, ha a szülő türelmetlen, ha fáradtságára vagy elfoglaltságára hivatkozva ezt a törődést elmulasztja.

Megesik, hogy az apa vagy az anya a szülői értekezleten kénytelen tudomásul venni, hogy jónak és engedelmesnek vélt gyermeke nem éppen földi angyal. Túl harsány a modora, felesel és kővetelődzik, veri a gyöngébbet ahelyett, hogy baráti szeretettel védené.

Hol a hiba? Ki felelős mindezért, s miként történhetett, hogy a gyermek természetében a rossz a jó fölébe kerekedett? Hiszen otthon példás harmóniát lát — itt nem szólok a rossz házasságokról, a mindennapi torzsalkodásokról —, minden adottság megvolna, hogy ebben a harmóniában egyenes, jellemes emberré fejlődjön. De elmaradt az elengedhetetlen plusz: az apa nem inti meg, ha éppen goromba szóval él, ha az utcán tekereg, és otthoni

teendőit elhanyagolja. Nem figyelmezteti, hogy az „édesnek” mondott anyanyelvről van szó, hangsúlyt adva ezzel a tiszta szó szerepének. Nem véletlen, s nem üres szólam a költő által megénekelt „édes egy hazám”, hanem jóra vezérlő kalauz, amely elvezet hagyományaink megőrzésén túl mai életünk tisztei étéhez, munkánk és embertársaink megbecsüléséhez.

Hadd tegyek fel itt egy talán szokatlannak tetsző kérdést: Vajon a szülői ház, az iskola mellett létezik-e más nevelő fórum, más nevelő eszköz? Köztudott, hogy a könyv is nevel. Jóra és rosszra egyaránt Ha nincs vigyázó szem, a rosszból sajnos több akad, mint a jóból. Nem árt ezért a nyíló értelembe csepegtetni, hogy a jó könyv a mi néma és mégis beszédes mesterünk. Egyegy jő könyv rengeteg tanulságot adhat, jóságra és szeretetre, becsületességre és egyenességre nevel.

Jómagam szerencséről beszélhetek, hogy olyan környezetben cseperedtem fel. ahogy nagy becse volt a könyvnek, és színes kötésük óhatatlanul olvasásra csábított. Így aztán hamar megtanultam, hogy a könyv olyan barátom, akiben sohasem csalatkoztam. Amikor túljutottam a mesék idején és Jókai, Mikszáth műveit kezdtem böngészni, kinyílott előttem a világ, és még mohóbban vágytam arra, hogy ennek a csodálatos világnak minél több rejtelme és titka feltáruljon előttem. Kellett a játék, ám ugyanúgy kellett a könyv is, amely megértette velem, hogy embernek lenni annyi, mint jónak lenni. Jónak lenni, mint Móricz Zsigmond Nyilas Misije, Dosztojevszkij Aljosája, Molnár Ferenc Nemecsekje. És bátornak, egyenes jelleműnek lenni, mint a Pál utcai fiúk Bokája. Idézhetném itt a példák százait, nevek felsorolása helyett azonban inkább azt hangoztatom,

hogy engem a könyvek, a jól megválasztott olvasmányok kapcsoltak mélyebben társaimhoz. Könyvek neveltek történelmi múltunk tiszteletére, nagyjaink megbecsülésére, a gyűlölködést és elfogultságot nem ismerő nemzeti öntudatra. Hogy közel három évtizeddel ezelőtt a sok-L ■ nőmlit> mm mm ti „ S nemzeusegu nazanKDan megirn»»-tam a Közös utat, majd esztendőkkel később a Megmondom mindenkinek című regényemet, azt annak a felismerésnek köszönhetem, hogy életünkben ne azt keressem, ami széthúz és elválaszt, hanem azt, ami összeköt. Az emberhez, az élethez kötő eleven kapcsolat tanított erre. de nem kis mértékben a könyv is.

Amilyen az ember, olyan a tette, a munkája. Azért hangsúlyozom annyira az emberséget: élj úgy, hogy életeddel, tetteiddel sohase válj embertársaid kárára.

A család szerepéről mondottakat szeretném még egy-két megjegyzéssel kiegészíteni. Nem mindegy az, milyen életet él egy-egy család. Ha jól, tisztán és becsületesen él, példát ad szomszédainak, egy egész közösségnek. Ezzel a példaadással hat és termékenyít. Felébreszti és megnöveli azokat az erőket, amelyek egy egész nép, egy egész nemzet menetét a jó felé, a békés együttélés felé irányítják.

Befejezésül hadd hivatkozzam egyik tanítómra, Makszim Gorkijra. A kiváló orosz író messzehangzó szóval hirdette, hogy nagyon erősen, szenvedélyesen kell szeretni az embereket. De kimondta azt is, hogy ez a szeretet gyűlöletet is követel. Gyűlöletet minden ellen, ami szenvedésre kényszerít, gyűlöletet azok ellen, akik százmilliók szenvedéseiből élnek.

Gorkij szava iránytű volt számomra ifjúságomban, és irány öregségemben, magas koromban is.