Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-07-04 / 27. szám
ACE SZAKÁCSKÖNYVÉBE A nyári hónapokban sokan a szabadban, a víz mellett töltik a hétvégét. A strandokon van büfé, csaknem mindenütt található étterem, ahol mindenki megebédelhet. Azonban főképpen a gyerekek miatt ma is szívesen csomagolunk egy kis hazait. A szokásos pástétomok, húskonzervek mellett viszünk rántott vagy grillezett csirkét, fasirozottat, töltött húsfélét. Mégis azt javasoljuk, ha kirándulni megyünk, mondjunk le kedvenc ételünkről, a nagy melegben igen gyorsan bomlásnak indul a fűszerezett hús. Ez nemcsak a húsfélékre vonatkozik, hanem a gyümölcsre is. Az autóból gyakran látjuk, hogy az út mellett gyümölcsöt árulnak. Sok turista megáll, vásárol belőle. Főleg a gyerekek, de néha a felnőttek is mosatlanul fogyasztják. Pedig a fákat mérgező anyagokkal permetezik. Óvjuk egészségünket! Török Gézáné magyarországi olvasónk fóliában sült húst ajánl a kirándulóknak. TŰZDELT HÚS (rablóhús) Hozzávalók: sertéshús (comb), hagyma, szalonna, bors, zsír, só és burgonya. A húst szeletekre vágjuk és kissé megveregetjük, besózzuk és megborsozzuk. Ezután kockákra vágjuk a szalonnát, a burgonyát és vastag karikákra a hagymát. Hosszú hurkapálcikát veszünk. Először feltűzzük a húst, a szalonnát, a krumplit és a hagymát. Ezt ismételjük, amíg a pálcikára fér. Bármilyen gyorsfőzőn a szabadban is olajban vagy zsírban szép pirosra megsütjük. Savanyúsággal tálaljuk. SERPENYÖS ROSTÉLYOS Hozzávalók: marhahús (comb), só, bors, olaj, hagyma, pirospaprika, majoránna, köménymag és liszt. A hagymát olajon megpirítjuk, egy kis pirospaprikát teszünk rá és felFÓLIÁBAN SÜLT HÜS Sovány sertéshúsból készítjük. A jól kivert hússzeleteket megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés pirospaprikát is teszünk rá, és egy kevés vegetával vagy delikát ételízesítővel meghintjük. A hússzeletekre zöldpaprika szeleteket rakunk, majd vékonyan megzsírozott — a húsnál kb. kétszer nagyobb — alumínium fóliára fektetjük. A hús másik felére paradicsomszeleteket és vöröshagymakarikákat teszünk. Ezután a fóliákat ráhajtjuk a húsra, ügyeljünk, hogy a hússzelet össze ne gyúródjék. A széleit jól összegöngyöljük, hogy a hús leve ki ne folyjon. Előnye, hogy otthon elkészíthető, kirándulás vagy hétvégi házi vendéglátás alkalmával egy dobozban könnyen szállítható. Sütése a következő módon- történik. A villany- vagy gáztűzhelyben levő sütőrácsot használjuk fel oly módon, hogy kis mélyedést vájunk a földbe, ebben tüzet rakunk, néhány vastagabb fadarabot is teszünk rá. Mikor a fa elég, a sütőrácsot a parázsra helyezzük, majd a fóliában levő hússzeleteket rakjuk a rácsra. Lehet két sorban is. Az alsó sor kb. 15 perc múlva megsül, kiszedjük, a felső sortmár csak tíz percig hagyjuk sülni. Másik előnye, hogy fóliában tálaljuk. A parázsban burgonyát is süthetünk hozzá. öntjük vízzel. Megfűszerezzük és felforraljuk. A hússzeleteket megveregetjük, besózzuk és megborsozzuk, majd hirtelen mindkét oldalán megpirítjuk. Aztán a hagymás, paprikás lében puhára pároljuk. ZSELÉS RIBIZLISZELET A szokásos módon 8 tojásból piskótatésztát készítünk, és két lapot sütünk belőle. Krém: 2 dl tejet két kanál liszttel felfőzünk. Ha kihűlt, 20 dkg habosra kevert vajat és ugyanannyi cukrot keverünk hozzá. A tisztára mosott, lecsurgatott, szitán áttört ribizlit lemérjük, és ugyanannyi cukrot teszünk hozzá, mint a lé súlya. Gyenge tűzön felforraljuk, kb. 8 perc múlva levesszük a tűzről, hideg vízben lehűtjük és a ribizlikocsonyát a krémbe keverjük. Ezzel a masszával töltjük meg a tésztát. MALNALÉ-FRISSÍTÖ ITAL 50 dkg megmosott málnát átpasszírozunk, hozzáadunk 30 dkg cukrot, 4 citrom levét és 2 liter szódavizet. Jól lehűtve kitűnő frissítő ital. A recepteket Balog Lászlóné királyrévi (Kráf. Brod) és Záreczky Tamásné galántai olvasónk küldte be. Levelezőink írják Az utóbbi időben egyre több tudósítónk ír gyermeknapi, gyermekévi rendezvényekről, eseményekről. Farkas Rózsa leveléből vidám akcióról értesültünk: A hagyományos könyvosztás helyett a bárcai (Barca) gépállomás mellett dolgozó 32 tagú nőszervezet Cigáneková Helena vezetésével, a szakszervezet és a SZISZ alapszervezet közreműködésével nagyszabású sportnapot szervezett a makranci (Mokranec) sportpályán, amelyen a bárcai és szepsi (Moldavia) üzemegység dolgozóinak gyermekei közül mintegy százötvenen vettek részt. A kötélhúzás, lángosevés, zsákbafutás, távfutás, asztalitenisz, labdarúgás győztesei csokoládé érmeket kaptak, de a dobogóra nem jutók is örömmel vették át a szervezőktől az édességcsomagokat. A szepsi honvédelmi szövetség tagjai rakétakilövési mutatványokkal tették emlékezetessé e napot. Az üzem nőszervezete július első vasárnapjára a duklai emlékműhöz tervez kirándulást, melyen a szülők és gyermekeik közösen ismerhetik meg forradalmi hagyományainkat. Hajtman Kornélia levelében a párkánynánai (Stúrovo-Nána) alapiskola VII. C osztályos tanulóinak sikeres esztrádműsoráról számol be, amellyel a gyermekév alkalmából a gyerekek most szüleiket köszöntőt-Nagy Mihály a diószegi (Sládkoviéovo) Vöröskeresztről és annak példás elnöknőjéről küldött tudósítást: Szolga Mária már 1948 óta tagja, 1972-től pedig elnöke a helyi szervezetnek. Elnöksége kezdetén sok nehézséget kellett Ieküzdenie, mindössze 18 taggal kezdett, akikből tizenhármán önkéntes véradók is voltak. Azóta a tagság létszáma megnőtt, a szervezetnek több mint száz véradója van, ezért 1978-ban elnyerték A Csehszlovák Vöröskereszt Példás Alapszervezete kitüntetés bronz fokozatát. A jövőben szeretnék megszerezni az ezüst fokozatot, ezért még aktívabban kapcsolódnak be a társadalmi munkába, a faluszépítő akcióba. A helyi alapiskola tanulói részére rendszeresen elsősegélynyújt f* 1 tási oktatást és gyakorlatot szerveznek, ezáltal is gondoskodva az utánpótlásról. Az önkéntes véradók közül 12 a Jánsky-emlékérem birtokosa, Szolga Mária pedig — példás munkája elismeréséül — júniusban a kerületi nemzeti bizottság küldötteként részt vesz a Vöröskereszt Világtanácsának VII. kongresszusán. A diószegi alapszervezet munkája és eredményei azért is figyelemreméltók, mert a 260 fős csoport helyiséghiányai küzd. ték. A tudósításához mellékelt felvételen a gyerekek — maguk készítette jelmezükben — A szállodai vendég című jelenetben láthatók. A felvételen Szolga Mária, az alapszervezet elnöknője látható. 2. Az önkéntes véradók átveszik a Jánsky-emlékérmet. GYÓGYNÖVÉNYEINK BORSMETA (Mentho piperita) Kertekben, szövetkezetekben is termesztett, jellemző illatú növény. Elsősorban gyógynövényként ismert, de sokhelyen fűszernek is használják. Fogyasztása nagyon egészséges, főleg emésztési zavaroknál, puffadásnál, epegyulladásnál, menstruációs zavaroknál kitűnő a gyógyhatása. Kétévi növény, megfelelő talajban évente kétszer is vágják, a száráról lefosztott leveleket szárítják, gyűjtik. J