Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-06-27 / 26. szám
A legszebb gyermekévi ajándék A hétköznapok o családoknak csak rövid együttlétet szabnak, fgy csak rövid pár óra, vagy csupán percek jutnak naponta a közös életre. A felnőttek nyolc órát dolgoznak, vezetik a háztartást, társadalmi és kulturális életet élnek, a gyermekek az iskolákban és a napközi otthonokban tanulnak, játszanak esetleg segítenek az otthoni apró-cseprő munkákban. Kevés idő jut o szónak, beszélgetésnek, a külön világok találkozásának. Tán ezért nevezzük oz iskolát és a munkahelyet második otthonnak. Ez amolyan felnőtt kategória. A kezdő bölcsódés, óvodás gyermekek reggeli sírása, a búcsúzás más véleményt hirdet. Nem az életnek ilyen rendje ellen rovom a sorokot. . . Csakhát gyermekév van. Szegjük meg ennek ürügyén o szokásszabályokat. Szökjünk meg az iskolából, és keressük meg o munkahelyen két kislány segítségével édesanyjukat. x / x A kötöttárugyár, a Tatrasvit a rozsnyóiak (Roznavo), különösen a nők büszkesége A város legkorszerűbb ipari létesítménye jelenleg még csak próbaüzemei, és ezen a — női munkalehetőségekre eddig oly nagyon váró — vidéken 480 alkalmazottjából 408 nő. A későbbiekben majd közel hétszáz alkalmazottnak biztosít munkalehetőséget. Már jelenleg is Görgőtől (Hrhov) Csetnekig (Stítnik), a Szilicei-fennsíktól Dobsinóig a járás minden falujából járnak be dolgozni az új gyárba. A bányásztéri iskolából indulunk útnak, Szabó Klára kilencedikes és Katrenics Mónika ötödikes diáklánnyal. A piacon két csokor szegfüvei gazdagodunk, hogy mégse menjünk üres kézzel, legyen a meglepetés virágdiszes. Közben tereferélünk. — Anyám sokszor fáradt, amikor hazajön a munkából — mondja Mónika, aki még nem látta a gyárat belülről. — Hazafelé jövet még bevásárol, hazahozza a „kicsit" (a hároméves Pétert) a bölcsődéből. — Segíteni szoktál-e? — a kérdésre bólint. — Néha takarítok . . . öntözök . . . megetetem a baromfit. De Laci (hatodikos) kevesebbet segít. Itt szokott állni apám autóbusza — vált ügyesen témát az autóbuszmegálló mellett —, Miskolcra jár, nemzetközi járatot vezet. — Mór többször is voltom o gyárban — Szabó Klára meséli, hogy gyakran hazakíséri édesanyját, segít bevásárolni ... — Nagyon modern gyár, csupa új gép, tágas csarnokok, sok fény. örülök, hogy ide, Rozsnyóra épült, mert onyóm is jókedvübben jár innen haza, mint az előző munkahelyéről. Rozsnyónok és környékének minden szeglete festőién szép. A gyár mögött, a Bányaoldal nevű hegyen erdő sűrűsödik. Mintha nem is gyár volna, hanem iskola, vogy kórház: nagy ablakok villognak az épületen. Klára édesanyját, Szabó Ilona könyvelőt nem leljük a gyárban, oz adminisztrációs részleg mezőgazdasági brigádra ment. így majd csak a munkaidő letelte után találkozunk. Klára jókedve elrebben. Csokrát anyja íróasztalán hagyja. Katrenics Mária, Mónika édesanyja 1974 óta a Tatrasvit alkalmazottja. Raktárosként kezdte, szülési szabadsága óta mint műszaki ellenőr dolgozik. Az üzemcsarnok tán még egy futballpólyónál is nagyobb. Rengeteg gép, mindegyik mellett asszonyok, lányok görnyednek. Varrnak. Nyolc órán keresztül. Bizony, sajog itt sok derék, nehezül a kar, a fej. Egy asztalsorral odébb, szabnak, ellenőriznek, összeállítják a ruhadarabokat — nyolc órán keresztül talpon vannak. Nehéz munka ez. A lányok a legkülönösebb gépet, a gallérvarró gépet figyelik, majd a sok színes kötött anyagot nézegetik, amiből pulóverek, melegítők készülnek. A munkósnők is vidámabbak mint máskor, mosolyok szállnak a látogatók felé. Mit nyújt, milyen élményt ad a lányoknak ez a látogatás? Az marad meg emlékezetükben amit szeretnénk? Vagy csak a sok színes textília, a csillogó gépek, a ruhák eddig nem látott mennyisége, a szívélyesség? Az sem kevés! Tán érzékelnek valamivel ennél többet is. Azt, hogy a munka áldozat! Hogy egy darabot az életből, üdeségből, jókedvből ezekben az üzemcsarnokokban kell hagyni, mert a fáradság, izzadsógcseppek itt, az ember alkotásává válnak. Megértik-e a gyerekek, hogy az estére hazatérő szülők fáradtsága ennek a következménye? Levonják-e a tanulságot — hiszen mór nagy lányok - hogy az ő munkájukban, a tanulásban is naponta kell fáradni, s ez így van rendjén, és ha segítenek az otthoni apró-cseprő munkákban, nem másnak, o szülőknek tesznek szívességet? — Édesanyám mindig állva dolgozik, ettől fáj a lába - gondolkodik hangosan Mónika. A vendéglátókat Éva néni (Cunderlíková), a mesternő, aki egyben oz üzemi nőszervezet elnöke és Slávko Rovná, o személyzeti osztály vezetője, oz üzemi pártbizottság elnöke képviseli. Szívesen és büszkén mutogatják a gépeket, a korszerű szociális berendezéseket. Optimisták. Bíznak abban, hogy ez az új gyár, amely már a próbaüzemelés alatt is 77 milliós értéket termel (s ennek több mint fele a gyermekek részére készül), megerősödik és munkája a mennyiségi és minőségi követelményeknek egyaránt megfelel majd. Jövőre már jelentős exportkötelezettségeket kell teljesíteniük. így kapcsolódnak majd be a popródi anyaüzem exportjába, ahonnan az idén a Szovjetunióba, Bulgáriába, valamint néhány fejlődő országba küldték termékeiket. Lehetséges, hogy jövőre már a Rozsnyón gyártott trikókban, melegítőkben is szovjet, bulgár, indiai vogy vietnami gyerekek játszanak majd. — Nem könnyű egy új gyárat, annak törzsgárdáját megalapozni, méghozzá így, hogy ennek az iparnak alig volt hagyománya ezen a vidéken — mondja Slávko Rovná. — Mert a tű sem mozog mindenkinek egyforma ügyesen az ujjai között. Sokan csak szerencsét próbálni jönnek, s mikor ráébrednek, hogy ők ezt a munkát másképpen képzelték, tovább állnak . . . Sokan, hiszen sok itt a fiatal aszszony, anyasági szabadságra mennek. Ez természetes, de nekünk nem okozhat termeléskiesést. A szívesen látott vendégek, a két kislány a látogatás végén nem várt ajándékot kap. — Voltatok már manökenek? — Nem. — Hát akkor most lesztek. Az ifjú hölgyek természetesen gyorsan „kötélnek álltak". Felöltik a gyár kötöttáru ruhadarabjait. Még a lépteik is táncossá váltak, pedig zene sem szólt. Végül Klóro édesanyjával is találkoztunk. Szabó Ilona már tizennégy éve könyvelő. Gyermekkorában korán elvesztette édesonyjót, s mint legidősebb leányra, a háztartás gondja is rászakadt. A közgazdasági középiskolát már esti tagozaton végezte el. Szorgalmas, jó munkaerő. — Klárát már felvették a Rozsnyói Magyar Tannyelvű Gimnáziumba, utána pedig a testnevelési főiskola lesz a cél. Klára jó tornász, gimnasztikában elért eredményeire az iskolában is büszkék, de tanulásban is a legjobbak közé tartozik. — A virágcsokor felett a lányára mosolyog, házukhoz közeledőén meg azt lesi, hogy mikor tűnik fel az Öcsi, <xx Bizonyára még sokáig ilyen lesz a világ sora. hogy az otthon melegét a hétköznapi sietésben csak rövid órák, percek alatt érezhetjük, éreztethetjük. Ezért nem mindegy, hogy ennek a szívbéli melegnek milyen az intenzitása. A család, a szülő pótolhatatlan kalauz a felnőttélet, a munkahely megismerésében. Nem csupán gyermekévi ajándéknak szánjuk próbálkozásunk eredményeit, tanulságait. . . Mert ha meggondoljuk, jövőre is gyermekévet kell élnünk, sőt minden ezután következő évben, az új gyárakban, az új iskolákban és a megújuló régiekben egya'ánt. GÁGYOR PÉTER OLVASÓINK NYÁRI OLIMPIÁJA Rozsnyónak és környékének minden szeglete festőién szép. Mit nyújt, milyen élményt ad a lányoknak ez a látogatás? A lányok a legkülönösebb gépet figyelik. A szerző felvételei
