Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-01-17 / 3. szám
Л KÖNYV MINDENKIÉ 1979 KÜSZÖBÉN kező években pedig feltétlenül meg kell teremtenünk a feltételeit, hogy minden olvasóköri tag, olvasómozgalmunk minden résztvevője kialakíthassa saját könyvtárát (kezdetben) az olvasómozgalom könyveiből. A idei év vonzó, szép válogatást kínál, amely bepillantást enged a történelembe - a magyar szabadság utolsó védvára, Munkács ostromáról, Zrínyi Ilona hősi életéről, Thököly kurucainak reményeiről, küzdelmeiről olvashatunk Dénes Zsófia • könyvében. Csingiz Ajtmatov könyve a hazaszeretet, a szülőföldhöz kötődés költeménye, Soltésová Gyermekeim-je a szülői szeretet, a gyermeknevelésre összpontosított anyai figyelem iskoláját kínálja. Mindezekből éppúgy közlünk részleteket az idén, mint most ban elképesztő szépségű sálakat lehet kapni, olyan gyönyörűeket, hogy az ember kétli, hogy háború van. Hallgatta őket, még bólintott is néha, szótlanságát azzal magyarázták, hogy megint ilyen végzetes pech érte. Délután különben nagy volt a jövés-menés, a tanárok és a prefekták sorra el-eltűntek a tanári lakrészben, Szabó megmagyarázta, ez a névnap miatt van, március huszonkilencedikén mindenki köszönti a fekete szörnyet. Ha jókedve van Gedeonnak, vacsora után tovább velük marad ilyenkor, áhítat is későbben szokott lenni, ha szokatlanul elérzékenyül, még ahhoz is hozzájárul, hogy az önképzőkörön elhangzott legsikeresebb vallásos költeményekből bemutassanak néhányat a szavalok, persze ma este nem lehet tudni, mit engedélyez, mert elég sötét arcot vágott ebéd közben, és hát Gina se villanyozhatta fel túlságosan a kedélyállapotát a bazárjával, az ilyen Gedeon-napi külön szórakozásoknak az a fő feltételük, hogy semmi zavar ne árnyékolja be az ünnepelt jókedvét. Nem, valószínűtlen, hogy a tegnapi betegszobai leleplezés után még volna hangulata ünnepelni. Pusztán attól a ténytől, hogy látott egy szájfestéket, napokra mélabús lesz. A vacsora csendben folyt, valóban semmi jele nem volt annak, hogy az este ünnepivé válhatnék, az igazgató alig beszélt. Aznap egy hetedikes olvasott fel, rosszul, monoton hangon, azt időnként idegesen kijavította, ennyi volt az egész társalgás, amit folytatott. Aztán egyszer csak kicsapódott az ebédlőajtó, és mintha tavaszi funalom sepert volna át a termen, kacagás hangzott, mozgás kezdődött, mindenki felpattant, ragyogó szemmel vigyázzba állt. Hangosan köszönni ilyenkor, ha váratlan vendég jött, csak az olvasást azonnal abbahagyó felolvasó növendéknek volt szabad, így a hetedikes Huszár rikoltotta oda azonnal színt kapó hangon a belépőnek a többiek nevében: Jó estét kívánunk, Isten áldásával! Horn Mid ott állt az ebédlő küszöbén, karja tele barkával, mögötte az öregasszony, akit Gina a múltkorról már ismert, két kezében elképesztő terjedelmű csomagok, óriási demizson. „Matula leül" — mondta Torma Gedeon, aki tüstént engedett egy kicsit a merevségéből, s maga is felállt a többi férfi nevelővel együtt, hogy üdvözölje Horn Micit. — „Isten éltesse sokáig — kiáltotta a vendég, és az igazgató karjába rakta a rengeteg barkát —, míg a tenger ki nem szárad bokáig, jöttem ünnepelni! Ma este különlegesen jó kedvem van.” „Nekem nincs — mondta az igazgató —, ma nem tartok névnapot, Mid.” „Jaj, dehogynem — nevetett Horn Mid —, az összes maradék lisztemet felsütöttem délután ezeknek a gyerekeknek. Ma minden lesz, Gedeon, táncolni fog a Matula, finom tésztát eszik és mulat. Kérek szépen vacsorát én is!” Torma Gedeon felelni akart valamit, de mire megszólalhatott volna, a vendég már átrohant a termen, illetlenebb gyorsasággal, mint egy elsős, megverte öklével a tálalóablakot, úgyhogy a minderről semmit sem tudó konyhás diakonissza rémülten Szabó Magda Abigéljéből. A lánynevelő intézet, a szigorú Matula falai mögött is eléri a világból keveset ismerő lányokat a fasizmus, a háború. De a legtávolabbról indulók számára is adott a lehetőség: harcolni ellene. Szenvedélyes szép tisztasággal keresik önmagukat, helyüket az embertelenné váló világban Szabó Magda hősei. Akiket a tévésorozatban már mindenki megismert — Gina, Horn Mici, König, Zsuzsanna — azokkal a regény lapjain ismerősként találkozhat az olvasó. kötelező olvasmányai: Szabó Magda Csingiz Ajtmatov Elena Maróthy-Soltésová OLVASÓMOZGALMUNK 1979-es Abigél A fehér hajó Gyermekeim kicsapta a fatáblát, és kinézett, Horn Mici meg rákiabált: „Nem vacsoráltam, enni kérek!” Az egész Matula elindult, hogy evőeszközt vigyen neki, a prefekták alig tudták helyükre parancsolni a lányokat. Maga Zsuzsanna hozta a terítéket, azzal a szép, lassú, méltóságteljes járással, ahogy minden diakonissza lépkedni tudott. Az igazgató asztalánál székeket tologattak, hogy helyet csináljanak neki, Hajdú odébb húzódott, hogy a vendég Torma mellé kerülhessen, ő maga átült az asztal szélére, így a vendég az igazgató és König közé jutott. Mikor Zsuzsanna odaért hozzájuk a tálcával, s megterített Horn Micinek, nem az asszonyra nézett, hanem Kőnigre, aki észre se vette. Volt valami elképesztő, még abban a különleges lelkiállapotban is figyelemre méltó Gina számára, melyben a kislány ma este volt, hogy Könignek mennyire nincs másra szeme, csak Horn Midre; azonnal suttogni kezdett a fülébe valamit. Mire Zsuzsanna visszatért az asztalukhoz, piros volt, mint akit megütöttek. „Ez a Zsuzsanna voltaképpen nem szereti ezt a nőt — gondolta a kislány —, féltékeny rá, és nyilván szégyellt ezt az érzést, harcol ellene. Csakhogy hiába.” Egyszeriben felborult a rend. A vendég azt kiáltotta, ma a felolvasó is ünnepli a jó igazgató urat, ezért abbahagyja az erkölcsös svájci lány történetét, ehelyett a konyhába rohan segíteni, szétosztja a süteményeket, kivéve a tortát, amit ő külön az igazgató úrnak sütött, mert azt ide kéri a tanári asztalra, de azonnal. A hetedikes boldogan elviharzott, az igazgató meg úgy nézett Horn Midre, mint egy elképedt oroszlán, ha kolibri száll a fejére, és részint azt dalolgatja, fogalma sincs, mi félnivaló volna egy oroszlántól, részint meg arról énekel, hogy az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges, és minden gyönyörűség között a legszebb, legédesebb az ifjúság. Megtörtént az a csoda, hogy Torma Gedeon kétszer is kinyitotta a száját, hogy rászóljon Horn Midre, visszaparancsolja a felolvasót az erkölcsnemesítő szöveghez, de aztán mégiscsak hallgatott. Erezte, mint árad el az áldott, a vidám meleg a teremben, látta a szemek csillogásából, milyen boldog most körötte mindenki, s még a rúzsrejtegető Vitay is elvesztette egy pillanatra gondterhelt arckifejegesét: varázsló ez a Horn Mici. Most meg már Wszédet mond, méghozzá felállva, mint egy férfi: a vénasszony, akit magával hozott, demizsonnal mászkál a terítékek mögött, az ő poharukat telitölti borral, s a növendékek is kapnak egy-egy ujjnyit. — Isten éltesse, igazgató úr, adjon sok boldog névnapot, hogy az emberi kor végső határáig itt állhasson ennek az intézménynek az élén, amely annyit ad mindenkinek, akit csak felnevelt, hogy megőrzi gyermekkora emlékeit mindhalálig. Bizonyos, hogy boszorkány, mert még el is érzékenyíti. Hanem az emberi kor végső határa, az túlzás. „Ugyan meddig leszek a helyemen — töprengett Torma Gedeon —, ha nem adom ki Vitay Georginát?” Felemelte a poharát, ráköszöntötte Horn Midre, aztán bólintott az osztályajánlott olvasmányai: Dénes Zsófia Dunajovec A Csallóköztől a Bodrogkö (összeállítás szülőföldünkről/ Zrínyi Ilona Ember és folyó zig ;i\ főnökök, sőt a tanulók felé is, és akkor az egész Matula intézet egy azonos mozdulattal kiürítette a poharát, és mind hallgattak egy pillanatig, nem mosolygott még a legnevetősebb elsős sem. Persze a meghatottság addig tartott, míg Horn Mici azt nem kiáltotta, jó lesz iparkodni az evéssel, mert ő mindenféle szórakozást tervezett ma estére, akkor meg akkorákat nyeltek a matulások, hogy a prefekták nem győzték szidni őket. Horn Mici tempót diktált a kezével, mint valami sportmérkőzésen, és azt kiabálta: „Gyorsabban, gyorsabban!" Az orvosnő is majdnem megfulladt, úgy evett, pedig egészségtanórán sokat beszélgetett a gyerekekkel arról, miért kell lassan enni, és miért fontos a gyomornak a jól megrágott étel. Horn Mid csak verte az ütemet, kísérteties volt látni, hogy valamennyi tanár hogy iparkodik a vacsorával. König nem is leplezte az érzelmeit, szünet nélkül fecsegett szerelmének. Zsuzsanna alig nézett fel, ha mégis, vigyázott, ne pillantson a tanári asztal felé. Gina, aki érzékenyebb volt ezen az estén, mint egyébkor, úgy szerette volna megsimogatni a karját, megmondani neki, az ő szíve is csupa szomorúság, és nagyon sajnálja őt, de nem érinthetett meg nevelőt, és ugyan mit is szólt volna a prefekta, ha a gonosz, a ma is megbüntetett Vitay vigasztalni próbálja. Horn Mici egy darabig hallgatta König suttogását, aztán megint az igazgató felé fordult, s az egész tanári asztal rázkódott a nevetéstől, olyan mulatságosakat mondott, olyan jókedvű volt, szórakoztató. Persze megkapta az engedélyt arra, amit kért; ugyan mit nem tudott elérni, amit kívánt? Zsuzsanna félrefordított fejjel segített rendezkedni, mikor azt kérte, tolják el az asztalokat, és Hajdú, akit szintén megbabonázott, becipelte kedvéért a gramofont, Gigus tanárnő meg — Torma Gedeon nagyot nézett, mikor kiderült, hogy ilyeneket őriz a szobájában — kölcsönadta a tánclemezeit. Horn Mid egész hangosan azt mondta: „Háború van, ki tudja, holnap mire ébrednek szegények” — erre nem volt mit mondani, hát nemsokára felhangzott a világi zene, valamint egészen más melódia, mint a klasszikus muzsika vagy a szentének, és a diakonisszák és a tanárok csak nézték, milyen jól tudnak táncolni a felsős matulások. A kicsik nem, azok tanácstalanok voltak, kipirulva ügyetlenkedtek, akkor Truth Gertrúd külön terelte őket, bevitte a társalgóba, hogy ott játsszanak valamit, míg a nagyok hálóznak, s az ajtóból visszaszólt a felsősöknek, tessék úgy táncolni, olyan partnerrel, ahogy a tanórákon a páros gyakorlatokat végzik, különben rendetlenség lesz, kavarodás. Az ötödik osztályból csak Torma hiányzott aznap, aki újabban Gina tornatermi párja lett a váratlanul nagyot nőtt Bánki helyett, ez most kapóra jött a kislánynak, nem vágyott ő táncolni, félrehúzódott egy sarokba, onnan nézte a kavargást. Még csak nem is irigyelte őket, nem vágyott részt venni semmiben. Ketten álltak a félrehúzott asztaloknál, székeknél Zsuzsannával, mint két lány, aki kívül maradt az életen, s reménye sincs, hogy még egyszer visszakapcsolódik. N01 z
