Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-17 / 3. szám

JULIUS HANUS, AZ SZSZK KORMÁNYÁNAK MINISZTERELNOKHELYETTESE 19S9 a nemzetközi gyermekév и 30 esztendeje, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében elfogadták a Gyermek­jogok Kiáltványát. Az ENSZ-közgyűlés 31. ülésszakán ebből az alkalomból hirdették meg 1919-et & nemzetközi gyermekévnek. Az ösztönzést e jelentős, világméretű megmozduláshoz a haladó nemzetközi szerve­zetek adták, a szocialista országok maradéktalan támogatásával. Egy ilyen átfogó akciónak a követelménye abból az aggasztó tényből eredt, hogy a világ egyes részei­ben rendkívül - rosszak, sőt egyre rosszabbak a gyermekek életkörülményei. S noha fokozott erőfeszítéssel igyekeznek megoldani a gyermekkérdést, Földünkön még mindig rengeteg gyermek szenved táplálékhiányban, nem jár iskolába, nem kap orvosi ellátást, a betegségmegelőzésről már nem is szólva, nélkülözniük kell a legelemibb létfenntartási cikkeket, fillérekért kizsákmányolják őket — és ezeknek az állapotoknak a következménye, hogy gyermekek milliói még ma is, a tudományos-műszaki forrada­lom évszázadában, a nyomor határán túl tengődnek, Ezekben az országokban a társadalomnak alapjaiban kell megváltoztatnia viszonyát a gyermekekhez, és biztosítania is kell sorsuk megváltoztatását, jobbrafordítását. A nemzetközi gyermekév legfőbb célja ösztönözni és egyesíteni azokat az emberi erőfeszítéseket, amelyek valamennyi érintett országban e tarthatatlan állapotok meg­szüntetésére irányulnak. JA nemzetközi gyermekév lenne ez a bizonyos keret, amely összefogná a~ gyermekek érdekeinek védelmét, a közvélemény, valamint a döntésekre jogosult illetékesek figyelmének felkeltését a gyermekek meghatározott, specifikus szükségletei iránt, továbbá támogatását annak a követelménynek, hogy a gyermekek­éről való gondoskodás tervezetei beépítsék,, szerves részévé tegyék a társadalom gazdasági és fejlesztési tervezeteinek. A szocialista országok, amelyekben a gyermekekről való gondoskodás magas szín­vonalú és szerves része a népjóléti és gazdaságfejlesztési programnak, örömmel fogadták a nemzetközi gyermekév meghirdetést, úgy is mint a világban a haladó erők egy további, konkrét politikai diadalát. A szocialista országokban a gyermekek­ről, boldog gyermekkorukról és a jövőjükről való sokoldalú gondoskodás a munkás­­osztály, a kommunista párt, az állam és az egész társadalom figyelmének gyújtó­pontjában áll. A szocialista társadalom nagy reménysége az ifjú nemzedék. Ezért egyik elsőrendű feladatának tartja a fiatalság céltudatos nevelését, a szocializmus és a kommunizmus eljövendő építője és megalkotója személyiségének legkedvezőbb fejlődését. A szocialista országok a Gyermekjogok Kiáltványa megszületését meg­előzően is ezeket az elveket érvényesítették, éppen azért, .mert a gyermekkérdés a szocialista társadalom egyik kulcskérdése, kulcsprogramja,'Még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom léptette életbe^zeket az elveket.' Ma a szocialista országok pontról pontra maradéktalanul teljesítik a Gyermekjogok Kiáltványát. A szocialista országok gondoskodása a gyermekekről méltán állhat példaként az egész világ előtt. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban hasonlóképpen, mint a többi szocialista országban, a gondoskodás a gyermekekről az ifjú nemzedék nevelése és felkészítése az életre s a munkára, a legfelsőbb párt- és állami szervek, a társadalmi szervezetek és az egész társadalom figyelmének középpontjában áll. összhangban a CSKP poli­tikai, gazdasági és népjóléti programjával, amelyet a kongresszusi dokumentumok rögzítenek, mint a társadalomfejlesztés alapvető irányelvét — igen magas színvonala^ értünk el az ifjú nemzedékről való rendszeres és sokoldalú gondoskodásban. Jogos büszkeséggel állíthatjuk, hogy nálunk a szocializmus építése folyamán Cseh­szlovákia Kommunista Pártja vezetésével létrejött a gyermek-, az anya- és a család­­védelem, illetve a gоndoskodájj)jszétesj szociális és egészségüg^komplex rendszere. Teljesen felszámoltuk a polgári sznobizmus emberi méltóságot sértő jótékonyság­­jellegű alamizsnás segélyezését, és a gyermekekről való gondoskodást átvette az állam. .Szervein, főleg a nemzeti bizottságokon, mint az államhatalom és igazgatás szervein keresztül, továbbá számos társadalmi intézménnyel karöltve és a polgárok segítségével, közreműködésével kifejlesztette és gyakorolja a gyermekes családok társadalmi támogatását. A kisgyermekes családok, a dolgozó anyák és a fiatal háza­sok állami támogatásának programja azóta kibővült, különösen a CSKP XIV. és XV. kongresszusát követően. Ez az állami támogatás évente összesen (minden formájá­ban) csaknem 30 milliárd koronát tesz ki. Az állam a társadalmi alapból évről évre emeli e juttatások összegét, hogy az emberek gondok nélkül élhessenek gyermekeik jövőjét illetően. 1 fjlépjójéti^ gondoskodásunkkal,у az anyák és gyermekek díjtalan egészségügyi ellátásának rendszerevei, ifjúságunk fejlődését szolgáló nevelő-oktatási és kulturális intézményeinkkel a világ leghaladóbb államai közé tartozunk. Ilyen kedvező körülmények között nálunk egyre több gyermek születik. Csehszlová­kiában hozzávetőlegesen 4,66 millió fiatal (19 éves korig) él, ebből Szlovákiában 1,68 millió. A népszaporulat alakulása valóban eredményes, 1977-ben az élve szüle­tett csecsemők arányszáma ezer lakosra számítva 18,7 volt, s ez azt jelenti, hogy hazánk e tekintetben az európai élvonalban áll. Az elmondottakat egybevetve tehát, nálunk a nemzetközi gyermekév jellege más mint a tőkés államokban. Az előkészületek Szlovákia-szerte már javában folynak. A minisztériumok, más központi szervek, valamint a társadalmi és szövetkezeti szervezetek, szövetségek intézményei már kiadták rendelkezéseiket (intézkedéseiket a rendezvények tervére vonatkozóan, amelyeket a gyermekév folyamán fognak megtartani). Csehszlovákiában a gyermekév vezérfonala mindenekelőtt a CSKP XV. ko.igresz­­szusa programjának teljesítése lesz, s ezen belül természetesen a gyermekekről és az ifjúságról való gondoskodás szakaszára lebontott intézkedések megvalósítása minden téren, különös tekintettel az egyes területi egységek specifikus adottságaira, feltételeire. A kitűzött célok elérését követő össztársadalmi törekvések szorosan kap­csolódnak a csehszlovákiai gyermekek egységes szervezetének, a pionírszervezet meg­alakulásának 30. évfordulója ünnepségeihez. Ez kitűnő alkalmat nyújt ahhoz is, hogy részleteire is kiterjedően dokumentálják a CSKP, szocialista államunk, társadalmunk és polgáraink gondoskodását a pionírokról és az ifjúságról. Az 1976—1980-as év népjóléti és gazdaságfejlesztési irányelvei, amelyeket a CSKP XV. kongresszusa hagyott jóvá, megszabják, hogy a népgazdaság eredményeivel összhangban a családok és gyermekek támogatásának rendszerét tovább javítsuk, s ilyen irányban is kibontakoztassuk állampolgáraink körében a felnőttoktatást a szo­cialista család helyes értelmezéséről és feladatairól, a gyermekek és felnőttek kap­csolatának dúsabb érzelmi töltéséről. Csehszlovákiában a nemzetközi gyermekévet elsősorban arra kell kihasználni, hogy a CSKP-nak ezt a programját és ezeket az általa kitűzött feladatokat következetesen és tervszerűen teljesítsük. Az eddigi fejlődés alapján tovább tökéletesítjük a gondoskodást a gyermekekről és az ifjúságról. Minden erőt és minden hozzáférhető eszközt mozgósítanunk kell annak érdekében, hogy még gyorsabban tudjuk megvalósítani és népszerűsíteni azokat a feltételeket, amelyek á gyermekek harmonikus fejlődését hivatottak szolgálni. E téren 1979-ben elvárjuk, hogy a nemzeti bizottságok az irányítás minden fokán széles körű aktivitást fejtsenek ki, s ugyanezt várjuk többi állami szerveinktől és minden más érdekelt intézménytől. Helyi viszonylatokban ez elsősorban a Nemzeti Front választási programjának következetes teljesítését jelenti, miközben szorgalmaznunk kell a családokat teher­mentesítő szolgáltatások bővítését, a gyermekgondozási intézmények, a kilencéves iskolák kapacitásának növelését, több új játszóteret, sportpályát, ifjúsági klubot kell építenünk és így tovább. Az érdekelt szerveknek, szervezeteknek és polgároknak arra kell törekedniük, hogy tervezett akcióik ne legyenek túl költségesek, s hogy a lehető legjobban kihasználják a „Z" akció, az üzemek önsegélyezési alapja és egyéb helyi források nyújtotta lehetőségeket. A nemzeti bizottságoknak viszont biztosítaniuk kell a komplex lakásépítésben mind a közművesítést, mind a járulékos létesítmények megépítését. Ezeknek a gondoknak a megoldásában számottevő segítséget nyújthatnak a járási nemzeti bizottságok által irányított helyi gazdálkodási üzemek. A termelési ágazatoknak az eddiginél sokkal jobban kell ellátniuk a piacot (gyermekszükségleti "cikkekkel, főleg gyermekcipővel és ruházattal, és célszerűen ki kell bővTteni~Q~ gyermek tápszerek választékát. A gyermekek szükségleteinek jobb kielégítését elsődleges feladatként kell kezelni társadalmi életünk minden területén. A nemzetközi gyermekév hasznosságát, eredményességét minden bizonnyal hat­hatósan elősegítik az egyes irányítási fokozatok koordinált és közös akciói. A nemzeti bizottságoknak s a többi érdekelt intézménynek az illetékes pártszervek irányításával már most meg kellene állapítaniuk egyes akcióik tervszerű időzítését. Joggal elvárhatjuk, hogy ebben az évben a gyermekről való gondoskodásban szá­mottevő haladást könyvelhetünk majd el, hogy tartós békében boldog jövőt biztosít­hassunk számukra. r Щз

Next

/
Thumbnails
Contents