Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-05-09 / 19. szám

DÉNES ZSÓFIA amxim I M II A — Indulunk, húgom, nagy sé­tára megyünk a kertekbe. Nem közönségesek ám ezek a kertek, hanem kincses szépek és meg­csodálni valók, merthogy Lo­­róntffy Zsuzsanna, hites uram igoz szívű nagyanyja tervezte, gondozta, istápolta őket. — Tudjad meg, ott nemcsak minden fűszerszám, minden za­matot, jó ízt, illatot adó értékű megterem, de a gyógyfüvek is mind, könnyű és nehéz beteg­nek, amitől meggyógyulnak, Lo­­ránttffy Zsuzsánna nagy asszony volt óm! Bárd és bölcső Tíz év. Tíz hosszú év. Huszon­két éves volt, amikor férjhez ment. Most harminckét eszten­dős. A tükörre esik tekintete. Ez a fehér esik itt a homloko kö­zepétől végig, sötét hajában ez­alatt nőtt. Azon az éjszakán, mi­kor kivégezték apját. Hat évvel ezelőtt, 1671. április utolsó éj­jelén. Azóta meghalt anyja — nyomorban és elhagyatottan —, meghalt elsőszülött gyermeke, György, meghalt az ura is. Az ura ez idén nyáron, július nyolcadikán. Felutaztak Makovicára, hogy házasságuk tízéves fordulóját megünnepeljék. Ott maradtak a tavaszon át. A gyönyörű hársfa­sor fenn, a várkápolna előtt hogy illatozott! A várkápolnában, ahol esküdtek, ott nyugszik ide­iglenes sírjában a fiatal feje­delem. amíg el nem szállíthat­ják Kassára, a jezsuita rend új kéttornyú templomába, melyet ő, Ferenc és anyja építettek. De nem viheti addig ónkoporsóját kívánt nyughelyére, amíg az újult erővel kitört belvillongósok valamennyire el nem ülnek. Az országutakon végig megtámad­hatnák őket. Messze az út Ma­­kovicától Kassáig. És nagy feje­delmi temetést szánnak neki, anyja is, Ilona is, bár addig volt csak Ferenc Erdély tényleges fe­jedelme, amíg jogara helyett a katolikus hitet nem választotta. A protestáns Erdély protestáns fejedelmet követelt. Rákóczi Fe­renc, aki apja hősi halála után anyjával együtt katolizált, nem cserélt vissza hitet Erdélyért. így lett két rövid uralkodású feje­delem után Apafi Mihály Erdély fejedelme. Ilona, mikor a temetés pom­pája kérdésében kivételesen egy szándékon van az öreg fejede­lemasszonnyal, talán-talán vala­mit jóvá szeretne tenni, amivel adósa maradt urának. A har­mincesztendős férfi, aki mind­végig imádta őt, már elment. Hirtelen betegedett meg, hirte­len halálozott el, és házasságuk tíz éve alatt őt Ilona miatt igen sok baj érte. Az ö családja vit­te összeesküvésbe, ezen keresz­tül anyagi romlásba. Igaza van Báthori Zsófiának: legalább te­metése legyen fejedelmi. A harmincéves elment, és ő, Ilona, itt maradt. Ennyi minden­kije odaveszett, és ő él tovább. Lehet-e mindezt túlélni? Lehunyt szemmel merengett maga elé, de most ijedten nyit­ja ki szemét, mohón keresi te; kintete lábánál játszó leányká­ját, bölcsőben alvó kisfiát... Ju­liánná, Ferenc. Kisleánya négy­éves, fia öthónapos. Minden el­viselhető, mikor egy anyának két ilyen gyönyörű gyermeke van. Két drága, árva gyermeke, ki­nek ő mindene, támasza, gon­dozója, gyámja és jószágőrzője vagy mindez talán semmi — csak édesanyja. Akkor minden mást el lehet viselni, el kell vi­selni, túl kell élni. Csak ez a kettő maradjon meg szívének, hogy legyen akit életénél is job­ban szeressen. Mert éppen csak azt nem lehet: szeretet nélkül élni. Talpig gyászban ül, keszke­nőt hímez, lábával ringatja a bölcsőt. — Oriska! — szólal meg. A szőke leány meglebbenti a függönyt. Az ő orcát is meghúz­ta a letelt idő. Kék szemét sö­tét udvar gyűrűzi. De tekintete a régi, amikor Ilonára néz. — Parancsol nagyságod? — Vigyed sétálni Julinkát. Könnyű kabátot adj reá, meleg van. Ebédidőre legyetek itthon. — Igenis. Utánuk néz. Hogy állt mellet­te ez az egyszerű teremtés a ne­héz napokban, az elviselhetetlen órákban. Mennyire szavak nél­kül, súly nélkül, mégis úgy. mint az éltető levegő. Nehéz napok. Ott kezdődött legelején a baj, amikor szét­esett, szétzüllött, mondhatná ke­mény szóval: szétrothadt az az egész szerencsétlen összeeskü­vés. Ö itt ült Sárospatakon, min­denen kívül maradt, ő asszony. Nem volt szava, hogy atyjának, nagybátyjának kétes órában vé­leményt mondhasson. Mert ő talán mindig hallotta volna, hogy Miklós bán mit tanácsol az ő egyenes jellemével. Itt csu­pa zűrzavar volt minden. Kap­kodás, árulás és árulkodás folyt az urak között.— így véli; azok­ból, amiket hallott, ezt kell meg-^ állapítania. Stubnyá után más tanácskozások következtek a Fel­vidéken, s ahogy az már lenni szokott, minden egyes úr a ma­ga érdekét kereste. Amikor nem bíztak többé a felkelés sikerében, mert megtud­ták, hogy az udvar is értesült terveikről, akkor egymás hegyén­­hátán árulták el egymást a szö­vetkezett urak. Hol az érsekprí­máshoz, Szelepcsényihez, hol az udvarhoz menesztettek egy-egy okmányokkal felszerelt szerzetest. Nádasdy Ferenc, Magyarország leggazdagabb nagyura, aki ab­ban a reményben csatlakozott a szövetkezett urakhoz, hogy a nagybeteg nádor halála után ve­le tölti majd be az országgyűlés a megüresedett nádori széket, az első órától kettős játékot ját­szott. Azért akart ő beavatott lenni, hogy mindent beórulhas­­son Bécsben őfelségének. Amit több órás kihallgatáson — ahogy ennek utóbb híre kelt — való­ban meg is cselekedett. Utána pedig az ő apja. Zrínyi Péter is. Az ő szegény, megtévedt apja, mintha az udvartól tanulta vol­na el a hamis játékot. Amit ma mondott, azt megszegte holnap, de ugyanígy cselekedett a csá­szár is. Senki szava sem ért semmit. . . Végül az törte ki ap­ja nyakát, hogy követ útján Kan­diában felajánlotta a töröknek adó mellett Magyar- és Horvát­országot, azzal a feltétellel, hogy őt tegyék fejedelemmé. Ilona a fejét rázogatja. Ügy véli, akkor már elvesztette apja a fe­jét. Ezt az ajónlkozását fegyve­res felkeléssel támogatta, és el­ső hőstette volt, hogy Miklós bán fiatal özvegyét, második fe­leségét, a bécsi Lobi Zsófiát né­met származása ürügyén Csák­tornyából kizavarta. — Ö, jaj! Hangosan kiáltott fel, de ösz­­szerezzent, vajon nem ébresztet­­te-e fel kisfiát. A bölcső fölé hajlik, aggódva kémleli a virág­arcot Nem, Ferkó nyugodtan al­szik tovább, és virrasztó anyja tovább fűzi gondolatait. Még nagyban durrogtak a vár­­ágyúk, és zajlott a csetepaté a császáriakkal Horvátországban mikor Zrínyi Péter maga jelen­tette fel hadikészülékeit, előbb egy osztrák gróf, majd a zágrá­bi püspök által. A feljelentés természetesen azt jelentette: egyezkedj, császár, és én lete­szem a fegyvert, de ígérj nekem minél többet — összeesküvő tár­saim rovására. Hanem Lipát császár akkor megelégelte a dogot. Annál is inkább, mert hirtelen a Felvidék is csatlakozott a Délvidékhez. A felkelők az ő hites ura. Rákóczi Ferenc mellé Bocskai Istvánt — az egykori nagy Bocskai fejede­lem dúsgazdag családjából való sarjat — választották meg fő­vezérnek. Rákóczi maga azzal kezdte a fölkelést, hogy Patak várában nála vendégül időző Starhemberget — Tokaj német városparancsnokát — elfogatta. De nem erről van most szó, ha­nem sajnálatosan arról, hogy valamennyien, akik belekevered­tek, milyen irtózatosan megad­ták az árát. Nemhiába írta dü­hösen a császár: úgy rákoppint majd az urak kezére, hogy a fe­jük is leesik belé. Le is esett. A felkelés jóformán el se kez­dődött, hogy» a császáriak már leverték. Zrínyit, Frangepánt, Ná­­dasdyt német törvényszék elé ál­lították. 1671. április havában Nádasdynak a bécsi városházán, Zrínyinek és Frangepánnak Bécs­újhelyen vették a fejét. Zrínyi Ilona összerázkódik. Feje előrekonyul, keze össze­­kulcsolódik, mintha imádkoznék. Halk kopogtatás riasztja fel az előcsarnokba nyíló ajtón. Ki zavarja? — Lehet! — ejti félhangosan. Egyik hajdúja lép be. — Megbocsátani kegyesked­jék, de várják nagyságodat. Bécs városából, Eperjesről és Nyitrá­­ról jött futár. A leveleket szemé­lyesen csak nagyságodnak akar­ják átadni. A regéci és tállyai intézők is várakoznak jelentésük­kel. — Megyek, Esvány, megyek. Csak előbb szaladj át az öreg­asszonyhoz, idejöjjön tüstént pa­lotámba, magára ne maradjon a fiú . A fiú, II. Rákóczi Ferenc. Hát van olyan futár, várparancsnok vagy intéző, kiért ő magára hagyná a gyermeket? (folytatjuk) STANISLAW JERZY LÉC Fésületlen gondolatok Elgondolkoztató, hogy ugyanazon a tűzön égették el Giordano Brúnót, amit Prométheusz lopott el az istenektől. A bolha sem örömében ugrál. Minél gazdagabb az ember fantáziája, annál sze­gényebbnek érzi magát, Átlátok rajta, tudom, ki áll mögötte. A veréb a sasok kalitkájában is szabadnak érzi magát. A liliputiak országában csak nagyitóüvegen ke­resztül szabad az uralkodóra nézni. Freuddal álmodtam. Mit jelenthet ez? A hóhér nem akart kezet mosni a kivégzés után: „Mégse vagyok én Pilátus!” — kiabálta felhábo­­rodva. A legnehezebb megoldani a gordiuszi rejtélyt, ha a saját fejünk van belekötözve a csomóba. És mi van. ha semmi új a nap alatt? Fájdalommal jár a szülés, különösen ha felnőtt korában szüli meg önmagát az ember. A föld — pont egy kérdőjel alatt! Az emberek régebben közelebb voltak egymás­hoz. Mi mást tehettek volna? A fegyvereik nem hordtak messzire. A humanizmus túléli az emberi nemet! Meggondolkoztató, hogy nemcsak a sajtóhiba vál­toztathatja a „racionalizmus”-t „nacionalizmus”-sá. Újdonság: láthatatlan szájkosár. Azt mondják: „Halott már!” És megölik. Elfogadni a babérkoszorút annyit jelent, mint áruba bocsájtani fejünk méreteit. Végtére a legjobb lövészeknek sem kell ismerniük a célba vett fejek kaliberéi. Az ember mégiscsak tökéletesebb a gépnél, mivel­hogy egyedül is el tudja adni önmagát, A törvények nem ismerete nem ment föl a fele­lősség alól. De az ismerete gyakran. Találkoztak a pigmeusok az óriásokkal. „Egyen­lők vagyunk egymással!” — mondják. „Igen” — válaszolták a gigászok. Ki tudja, mit fedezett volna föl Kolumbusz, ha nem állta volna útját Amerika. Amerika fölfedezése nem az amerikaiak érdeme. Szégyen! Nem minden tojásból bújik elő egy Kolumbusz. Idővel a kutyák láncaikkal ugatnak. Magasra tartotta a zászlót, nem akarta látni. A hóhér általában álarcban lép elénk — az igaz­ságéban. Vakok közt az egyszeműek is megvakulnak. Kár, hogy Káin és Abel nem sziámi ikrek voltak. Azok, akik túlnőttek korukon, gyakran lehajtott fejjel jártak. Ne káromkodj, ha nem hiszel! Légy realista: ne mondj igazat! Idővel a babérkoszorú gyökeret ereszt a fejbe. Szezám, tárulj — fci akarok szállni! Ha az emberevők késsel és villával esznek, az már haladás? Ha nem fúj szél, a szélkakas is jellemes. Minden isten halhatatlan volt. Az, hogy meghalt, még nem bizonyítéka annak, hogy élt. Ha el akarod rejteni az arcod, lépj ki az utcára meztelenül. Kezdetben volt a Szó, végül pedig a Frázis. Amikor a pletykák megöregszenek, mítoszokká válnak. Ne légy sznob. Ne hazudj soha, ha az igazság jobban kifizetődik. Még a hallgatásában is nyelvi vétségek voltak. Másképp illatozik a széna a lovaknak, és más­képp a szerelmeseknek. Élni nemigen egészséges. Aki él, meghal. A gondolkodáshoz ész kell, az emberről már nem is beszélve.

Next

/
Thumbnails
Contents