Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-04-25 / 17. szám

ORSZÁGJÁRÁSRA HÍVJUK OLVASÓINKAT. ELINDULUNK. HOGY ÚJRA FELFEDEZZÜK HAZÁNKAT, SZÜLŐFÖLDÜNKET. A HELYET, AHOL ÉLÜNK. NEM ÍGÉRÜNK VILÁGRASZÓLÓ SZENZÁCIÓKAT SOSEM LÁTOTT CSODÁKAT, TÁJAKAT, RENDKÍVÜLI TÖRTÉNETEKET.

CSUPÁN ARRA VÁLLALKOZUNK. HOGY A FEJLŐDÉS TÜKRÉT TARTJUK OLVASÓINK ELÉ: VIZSGÁLJUK MEG ÖNMAGUNKAT MÚLT, JELEN, JÖVÖ VISZONYLATÁBAN.

KUTATÁSUNK CÉLJA A NŐK SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉRE. ÉLETKÖRÜLMÉNYEIKRE HATÓ TÉNYEZŐK; GAZDASÁGI EREDMÉNYEINK, A NŐK MUNKALEHETŐSÉGEI, SZAKKÉPZETTSÉGE, RÉSZVÉTELE A TERMELÉSBEN, A KÖZIGAZGATASBAN, TÁRSADALOMIRÁNYÍTÁSBAN. ÉLETMÓDUNK. CSALÁDIDEÁLUNK ALAKULÁSA, VÁLTOZÁSA.

ÖRÜLNI AKARUNK ANNAK, AMI SZÉP, S JÓ. FELTÁRNI A MEGOLDÁS LEHETŐSÉGÉT, TÁVLATOKBA MUTATÓN MEGHATÁROZNI A Nő, A SZOCIALISTA CSALÁD HELYÉT A TÁRSADALOMBAN. SZÓVÁ TENNI, AMI SZOKÁSOKBAN, NÉZETEKBEN, MAGATARTÁSFORMÁBAN IDEGEN ELVEINKNEK, ELVÁRASAINKNAK.

E KUTATÁST, FELMÉRÉST MOST KEZDJÜK ÉS A JÖVŐ ÉVBEN FEJEZZÜK BE. VARJUK HOZZÁ OLVASÓINK ÖTLETEIT, ELKÉPZELÉSEIT, JAVASLATAIT!

.JAHÍÍWV

ro jKnyok

•DUN. STREDA /AU>AVLMDA«tCjt

H noao/i wo /ALltTft-l

.661*00©

• j&Oi

o icttmi

Nemzedékről nemzedékre

ÖLLÉ GYULA, AZ SZLKP JB TITKÁRA

Az élet előfeltétele a termelés, a termelés pedig olyan, amilyen a munka termelékenysége. így volt ez mindig és mindenütt a világon, miért lett volna a nyers igazság alól kivétel éppen Csallóköz és az annak gerincét alkotó dunaszerdahelyi járás?! A természeti viszonyok semmivel sem voltak itt könnyebbek, mint máshol az országban: a Duna kavicshordalékán lerakodott termőréteg a járás felén alig éri el a tenyérnyi vastagságot; ott pedig, ahol e réteg számottevő volt, a századfordulóig a vízviszonyok tették kétessé a termelést. Ipar nem települt ide, helyette az egykori császárváros, Bécs és méginkább Pozsony közelsége folytán előbb az arisztokrácia birtokai terpeszkedtek mindenfelé, majd ezek hanyatlásával a birtokok nagy része tőkések és nagybérlők kezére került. Csákánytól Kulcsodig, Bőstől Sósszigetig képviselve volt itt gróf, báró, bankár, gyáros és a káptalan, alispán, főispán, ügyvéd, politikus. Csupán a paraszt hasogatta egyre keskenyebb nadrágszíjakra örökölt vagy dobra került poraszttórsától megkaparintott földecskéit, az egyre szaporodó és ipar híján a földhöz kárhoztatott gyerekei között. Kivételt csak a módos gazdák szűk rétege képezett, amely főleg azokban a községekben alakult ki, ahol a századfordulón végrehajtott ármentesítésekkel a közbirtoklású legelők egyéni tulajdonba, szántóművelésbe, kerültek. A tömegek számára csak két lehetőség adódott: vagy cselédnek állni a nagybirtokra és a módosabb parasztokhoz, vagy küszködni a maradék földecskén, mely nemzedékről nemzedékre egyre jobban aprózódott Az 1939-es hivatalos statisztikai adatok szerint: míg az egyik oldalon a föld 68 százaléka 72 család tulajdonát képezte, addig ezer családnak a föld 32 százalékán kellett megélni. Szinte természetes, ahogy aprózódott a föld, úgy vált a megélhetés egyetlen forrásává a robot, a kétkezi munka; akár a maradék földecskén, akár a mások földjein. Nem nehéz elképzelni, milyen munkatevékenységet biztosított a primitív eszközökkel végzett munka, még ha a legdolgosabb kezek végezték is, milyen termést adhatott az a föld, amelyet egylovos eke vagy tehénfogat szántogatott.

Eszerint alakult a termelés, ez szabta meg a paraszti életmód és életforma anyagi feltételeit, kérlelhetetlen szabályait, törvényeit is. Nyers és durva törvények voltak ezek, a létért folytatott könyörtelen viaskodás embernyomorító, mosolyhervasztó parancsai, melyek egyaránt sújtottak öreget és fiatalt, asszonyt és gyereket. Azaz, hogy mégsem: a nőket még a férfiaknál is kegyetlenebből! Gondoskodott erről a hagyomány, a szemlélet és a kialakult erkölcsi értékrendszer. A nőkre nemcsak a robotból jutott ki testi erejükhöz viszonyítva több; rájuk várt a határi munkában való helytállás mellett a háztartás, a szülés, a gyermeknevelés és szinte az egész állattenyésztő munka minden terhe. Szülni pedig sokat kellett — szinte szüntelen, mert pótolni kellett a bölcsőből sírba szállt gyerekek seregét. És mindezt beletörődéssel, némán és alázattal, mint a végzet változtathatatlan kőbe merevült törvényét. Ez így volt a felszabadulásig, sőt még az azt követő néhány éven keresztül is. A lassú oldódás csők az új termelési viszonyok, az új termelési mód és az annak nyomán kibontakozó anyagi — szellemi felemelkedés folyamatában erősödött sorsfordító folyamattá. Ma, amikor a járás szövetkezetei és közös vállalatai 10 100 dolgozójából 2800 nő, közülük pedig 30 főiskolai, 427 szakközépiskolai, 572

szakmunkási képesítéssel rendelkezik; amikora nők érvényesülési jogait illetően lassan már megtanulnak új érték- és mértékrendszerben gondolkodni, szinte már hihetetlennek tűnik, hogy 30 évvel ezelőtt a járás kis- és középparasztjainak sorában alig haladta meg a 20—25-öt azok száma, akik téli mezőgazdasági szakiskolát végeztek. Ezek között nő nem is akadt. A legmagasabb műveltség a mezőgazdaságban dolgozó nők sorában a négy polgári volt. Ezek a nők is főleg azok közül kerültek ki, akik parasztlegényhez mentek feleségül, így akarva — akaratlanul (többnyire kedvük és elképzelésük ellenére) megragadtak a mezőgazdasági munkáknál. Viszont minden elismerést és dicséretet megérdemel az a körülmény, hogy falusi asszonyaink zöme a sanyarú anyagi feltételek, sokszor a reménytelen nyomor, a belőle fakadó idő előtti munkába állási kényszer ellenére már az első köztársaság idején egyre nagyobb számban végezte el az elemi iskola 8. osztályát. A felszabaduláskor az ilyen leánygyermekek aránya 70 százalék felettire tehető. (Nem beleszámítva a cigányszármazásúakat, akiknek zöme egyébként sem dolgozott a mezőgazdaságban.)

A másik jellemző vonás: a tisztaság és a rend szenvedélyes szeretete. Szinte íratlan törvény volt az évenkénti egyszeri-kétszeri külső-belső meszelés minden háznál, az udvar és az utca hetenként legalább egyszeri felseperése stb. A lényeges fordulat a nők számára is csak a termelési folyamatban betöltött helyzetük és a szövetkezeti termelés eredményességének fellendülésével állt be. A szakmai képzettség növelési terén a nők számára jelentős lépés volt a bősi (Gabcikovo), később tallósi (Tomasikovo) mezőgazdasági könyvelőiskola, a baromfitenyésztő iskola, a különböző