Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-04-11 / 15. szám

Gerstner István festményeit már megcsodálhattuk a hat évvel ezelőtt Bratislavában megrendezett önálló kiállításán. Ugyanúgy mint akkor, idei kiállításán is szűkebb hazája, szülőföldje jelenik meg a képeken. Az Ipoly a Garant és a Duna összefolyásának vidékét festi, impresszionista formákat alkalmazva. Célja nem a természet másolása: a festészet egyszerűsített jelrendszerével bontja ki képein a táj jellegzetességeit. Ábrázolása mindezek mellett mégis realista, az objektiv leírás szintjén álló: kifejező a kellemes és végtelen nyugalom, amely képeiről egyszerre sugárzó, megnyugtató. Mindezek mögött a festő és az objektív világ összhangja érződik. Nem szabad elsiklanunk a festészeti különösség fölött sem, amelyet a színek és az ecset együttes játékával teremt. A festő képeinek legszembetűnőbb sajátossága éppen az a valóság, amely a deko -cativitás határán mozog, vagyis, olyan képzőművészeti szemlélet, amelyben a forma értelmi minősége az elsődleges. Nem az érzékekre ható festészet Gerstner Istváné, ugyanis a színek és az ecset említett játékában eltűnik a szerző szenvedélye, szubjektuma pedig „lecsendesített" marad; egyfajta csendes figyelője a természetnek, amely az előtérbe kerülve jelenik meg. Ugyanúgy, mint az impresszionistákat, alkotónkat is foglalkoztatja az áttetsző atmoszféra, a fénytörés játéka, a fény színbontása. A természeti formák ritmusának és törékenységének kiemelésére törekszik; gyakran aprózza ecsetvonásait, színeit apró foltok tömegéből komponálja. Ezeket a „benyomás vadászata" közben viszi át a felületre. A színeket így nemcsak a palettán, hanem a képen is keveri. Nagyon jellegzetes nála a rajz alkotóelemeinek a használata, ezért néhány képéről inkább mint színes rajzról beszélhetünk, semmint festményekről.

A technika oldaláról nézve festészete nem egységes, különböző munkameneteket és módszereket kombinál. Alapjában véve képzőművé szeti alapállásról van szó, amely a modern impresszionista és posztimpresszionista festészet ötleteit szintetizálja. Az orosz realista, poetizáló tájképfestők közül Szavrasz és Levitant említhetnénk párhuzamként. A szlovák festők közül Slavícekhez, Rabashoz, Spálához, Mailyhoz és Mudrochhoz áll közel.

Gerstner István a természet festője, azé a természeté, amelyet ismer. Szülőföldjén, a Duna mellett, minden évszakban otthon van. Olyan tájat fest, amelynek arca a szlovákiai képzőművészetben szinte ismeretlen. Képei olyan látványt, élményt idéznek fel, amely nem kíván magyarázatot, az ember számára mégis végtelenül vonzó és kimeríthetetlen. Az élet körforgása a természetben örök, és örök törvényeinek harmóniája is. Gerstner képeiből érezni, hogy a festőhöz közel áll az örök harmónia és nyugalom eszménye, amely jelen van életünkben, s amelyet az ember keltette zajtól még nem veszünk észre, nem hallunk.

I

LUBICA PACANOVSKÁ

Faluvégen