Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-03 / 1. szám

ELENA LITVAJOVÁVAL, a CSKP KB Elnöksége tagjával, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnökével LIBUSA MINÁCOVÁ, a Slovenka főszerkesztője beszélgetett

a jö

v

ő

é

r

t,

— Az esztendő első napjaiban mindannyian tervekkel, elhatározásokkal látunk munkához. Hiányainkat, többleteinket egyaránt összeadjuk, hogy az új esztendőbe tiszta lapokkal indulhassunk. Mint amikor olvasásra nyílik egy könyv. Az elmúlt években sokat gondolkodtunk azon, milyen volt, milyen és milyennek kellene lennie a mai nőnek. Természetesen nem maradtunk meg a gondolatoknál, az kevés lenne. Mindig a tett volt és lesz a legszükségesebb, az, ami nyom a latban, ami győz, ami előre viszi az ügyet.

— Emlékszem, nyolc évvel ezelőtt néhányan a Vlagyimir lljics Lenin születésének századik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi szemináriumra mentünk, ahol lehetőségünk volt nemzetközi viszonylatokban marxistaleninista alapállásból vizsgálni, milyen a nők helyzete, fejlődése és feladata; hogyan közeledik ehhez a kérdéshez a Szovjetunió és a szocialista országok. A világ, benne a nők élete az utóbbi években óriási léptekkel haladt előre. A forradalmi változások nyomán a nő személyiségének legjellegzetesebb jegye, hogy cselekvőén figyeli belső és külső világát, hazáját, munkáját és családját; ezt nemcsak a közvetlen kapcsolatok határozzák meg, hanem a mai történések, a nemzetközi élet eseményei is befolyásolják.

Miért épp ezt mondom új esztendei gondolataim bevezetőjeként? Az elmúlt esztendőben számos nemzetközi találkozón, szinpóziumon vettem részt; legutóbb a NOSZF 60. évfordulója alkalmából Moszkvában. Őszintén örülök, hogy a szocialista országok asszonyai a forradalmi változásokban sugárzó példával elöljárnak.

— Számomra nagy élmény volt a nők nemzetközi éve és az azt bezáró berlini nemzetközi nőkongresszus. Egy, a szó szoros értelmében béketalálkozót látva, amely a fejlődő országok asszonyaira nemcsak lelkesítőén hatott, de ma is befolyással van a történelem fejlődésére, nem lehet elfelejteni. Azóta gondolom, hogy korunk asszonya nemcsak anya és feleség, nemcsak új életet ad, hanem mérhetetlen erőt is hordoz magában, amelyből a haladáshoz, ennek védelmezéséhez kész áldozni; gyakran fegyverrel a kezében.

— Talán az előbbiekben sokat időztünk a világban, eltávolodva hazánk asszonyainak életétől. Hazánk fejlődése tartósan összekapcsolódott a dolgozó nő munkájával. A társadalom tud róluk, tevékenységüket értékeli, ezt bizonyítják pártunk legmagasabb szerveinek ülései is. A társadalom különböző területein gazdálkodnak, nem a hagyományos értelemben vett gazdasszonyokként; sokkal tágabb, magasabb népgazdasági szinten. Vezetőként és beosztottként az üzemekben, képviselőként a közéletben.

— Hozzám a kultúra, a művészet áll a legközelebb. Ügy vélem, hogy asszonyaink eziránt is érzékenyek, fogékonyak. Egy-egy novella, film, festmény vagy tévéjáték hatására sokan közülük aktivan bekapcsolódnak a kulturális életbe, nem egy közülük hivatásos szinten mond verset, fest, táncol, nem is beszélve a népművészetről, annak minden megnyilvánulásáról.

— Évekkel ezelőtt a Szlovákiai Nőszövetségben elkezdtük a kulturális és szakköri tevékenységet. Sejtelmünk sem volt, hogy ez a kezdeményezés milyen eredményeket hoz, hogy ez lesz majd munkánk leggazdagabb, legszínesebb területe. Elég, ha csak az olvasómozgalmat említjük. Sok nő itt barátkozott meg először a könyvvel, itt ismerte meg személyesen az írókat, költőket. Nem hiszem, hogy alkotó író figyelmen kívül tudja hagyni a gyárakban, a mezőkön,

a hivatalokban, a kutatóintézetekben dolgozó asszonyok életét. Minden alkotó igyekszik találkozni velük, hogy elbeszélgessenek, hogy megismerje őket. Ez a tény számomra is örömet szerez. Talán azért, mert emlékszem gyerekkoromra, amikor otthon apám segítségével, nővéreimmel együtt hangosan olvastuk a könyveket. Minden kedves szóban, új gondolatban, minden újonnan megismert érzésben örömünk telt. Ma családok ezreinek van saját könyvtáruk, amelyben a legkedvesebb könyveik találhatók. Nők ezrei élnek úgy, hogy életüket a könyv nélkül már el sem tudják képzelni.

— Különös időket élünk. A tudományos-műszaki forradalom idejét — szokás mondani. Sokszor nem is értjük, milyen következményekkel jár. Annyit azonban tudunk, hogy tudomány és technika nélkül egyetlen munkahely sem létezhet, s e két fogalom a valóságban is része életünknek. Soha ennyi lány nem tanult a műszaki főiskolákon. Soha nem beszéltünk ennyire magától értetődően matematikusnőkről, atomfizikusnőkről, biológusnőkről, mint most. Ebből is kitűnik, hogy korunk asszonyát a tudományos és műszaki fejlődés sem kerülte el.

— Nem kezdhetnénk az új esztendőt anélkül, hogy ne térnénk vissza napjaink leggyakrabban emlegetett fogalmához, a munkához. Hányszor örülünk, ha jól megy? Hányszor csodáljuk azt, aki rendkívüli eredményt ér el? Hányszor épp a munka gyógyítja meg a beteg embert? Hányszor emlegettük az elmúlt évben, amikör üzemeink, szövetkezeteink, iskoláink, kórházaink, kereskedelmünk, szolgáltatásaink feladatairól beszéltünk? A kongresszus előtti lázban égő szövetségünkben sem volt másképp. A „Mindent az emberért" mozgalmunk is elsősorban munkát jelent. Mindent megtenni az emberért, hogy munkája sikerüljön. Ha ez sikerül, élete is boldogabb lesz. Vagy az „Élet szépsége" mozgalom. A nevét alkotó két szó a maga puszta létében is mély szépségeket hordoz. Egyértelmű a jelentésük. A mozgalom tartalma is példázza azt, amit a név takar.

— Végül mit kíván asszonyainknak, népünknek az új esztendő küszöbén, amely a nemzetközi gyermekév és a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója jegyében telik el?

— Örülök, hogy az év elején köszönthetem mindannyiukat. Mindenkinek tiszteletet, minden jót, a hozzátartozók szeretetét, elvtársiasságot, barátságot kívánok. Szükséges, hogy figyelmünket a gyermekek sorsára irányítsuk, ez egyetlen nőnek sem lehet közömbös. Figyeljünk saját gyermekeink sorsára, boldogságukra, kiegyensúlyozott környezetükre. Figyeljünk az éhezőkre, azokra, akik nem tanulhatnak írni, olvasni. Figyeljünk azokra, akik gyenge gyerekként is dolgozni kényszerülnek. Figyeljünk a gyerekekre, akiknek anyja a kizsákmányoló társadalmi rendszer embertelenségei között jogfosztottságban él. Egyformán kedves számunkra a fekete és a fehér gyermekarc. A gyermek és az anya sorsa, éljenek bárhol a világon, a mi sorsunk is. Hiszen ebben a világban egyre növekszik az olyan emberek száma, akik készek a békéért, a haladásért, a forradalomért harcolni, úgy ahogy mi tettük azt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Ezért a jövőért, ezért a békéért, ezért a haladásért, ezért az emberi boldogságért szól kívánságom: Minden jót a jóakaratú embereknek.

N01 3