Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-21 / 8. szám
„így jutottunk ki и csiltugokhoz93 (Dante) A futószalag szabályos időközönként lódul egyet. Amott egy sima, fehér lemezre néhány pánt kerül; így vonszolja tovább állványos hátán, majd két végét foglalatokkal koronázzák érzékeny asszonykezek. „Hétköznapjaimat három dolog tölti ki; a munka, a család: lányom és férjem. Nélküle nem élhetnék a harmadik dologgal, a könyvvel. Valójában neki köszönhetem, hogy másképp nézem a világot, másképp látom a munkámat. Ha erről kell beszélnem, azokban az időkben járnak gondolataim, amikor megismerkedtünk. 1949— 50-ben történt, ö CSISZ-funkcionárius volt, mi pedig fiatal lányok, akik a polgári iskola utolsó osztályába jártunk. Nem, az még nem volt az első látásra szerelem. Később igen, de még így is azt mondják, fiatalon mentem férjhez, tizenkilenc évesen. Tudatosan, vagy ösztönösen követve a kor mozgásait dolgoztunk építkezésen, szövetkezetben. Ma már jó érzés erre az időre gondolni. Persze... a fiatalságunk volt. Mégis, aligha emlékezhetnénk így az 1948 februárját követő évekre, ha nem állunk be a sorba. Férjem az ifjúsági mozgalomban mint kondenzátor, feltöltődött a tudás utáni vággyal. Könyvek, könyvek, az otthonunkban nem is tudom, mennyi a könyv.“ Fehér homlokú kapcsolókból indul az áram, hogy csiklandozza a futószalag lomha testét. Cipeli a lámpaformát öltő lemezeket. Fojtótekercsek őslényhez hasonló bordázatát elektromos csápok fűzik az indítókhoz, amelyek áramot szippantva magukba, felvillantják a fénycsöveket. „Együtt sok mindent megéltünk. Tudtunk örülni — és még ma is ugyanazzal az izgalommal várjuk — minden mozinak, színháznak. Persze, ha jól belegondolok, nem volt semmi különös az életünkben. Talán csak az, hogy mélyebben éltünk az átlagosnál ... A könyvek hatása? Nem állíthatom egyértelműen. Csöndes életünkhöz hasonlót sokan élnek. Tavaly ünnepeltük a huszonötödik házassági évfordulónkat.“ Néhány percre megpihennek a kezek. ölbe mégsem hullanak. A futószalag végén Stefanik Györgyné kezében perdül a csavarhúzó, kijavítja az apróbb hibákat. Némelyik lámpatestbe menetet vág, másikról a lecsöpögött horganyt kaparja le. Utolsó állomása ő egy szocialista brigád keze nyomán mozaikként gyarapodó fénycsöves lámpa útjának. Az utolsó mozdulat: spirális csápokon hintázó tapogatók kétezer volt feszültséggel megcsípik a lámpatestet. Nem szór lilás csillagokat, nem fúj kénes füstöt: kiváló minőség. Naponta hatszázszor ismétlődik meg ez a folyamat az Érsekújvári (Nővé Zámky) Elektrosvit egyik futószalagjánál. „Ezüstérmes a brigádunk. Amikor két évvel ezelőtt átadták ezt az üzemrészleget, még egymásnak segítettünk. Ma már mindenki el tudja végezni a munkáját. Az újonnan érkezőket is hamarabb betanítjuk. Persze, az öszszefogásunkra most az üzemnek is szüksége van. Az áramtakarékosság kieséseket okoz, amit csak túlórákkal lehet pótolni. Természetesen vállaljuk... Miért? Komolyan kell venni a munkát, a hétköznapokat. Ezért van aztán, hogy néha bosszankodunk is, ha ilyen vagy olyan alkatrész miatt át kell állnunk más típus gyártására. Ez időveszteség, nekünk is, a gyárnak is. Az összeszokottságunk sem oldhat meg mindent. A munkaerőhiány nálunk is gondokat okoz. Gyorsabban termelünk többet, de a teljesítményünk csökken, ha a tervezettnél kevesebben vagyunk. Ha nem akarjuk, hogy meglátsszon a boríték vastagságán, bizony rá kell hajtanunk.“ A futószalag szabályos időközönként lódul egyet... szaporodnak hátán az alkatrészek ... elkészül a lámpa. A fény az energiaínséges időkben sem luxus. Szükséglet, tudatunkban aligha tudnánk mással helyettesíteni. Fizikai jelenség, amely minden formájában a Napunkat utánozza. Így szépek az olvasással eltöltött esték, ahhoz elég egy huszonöt wattos olvasólámpa. Bár sok ilyen csillag világítana az éjszakában. „Mit kívánhat az egyszerű munkásember az élettől. Azt, hogy termeljenek a gyárak, s hogy holnap legyen hová munkába menni. Onnan haza, ahol várnak ránk. Férjünk, gyerekeink, no meg a könyvek ... Látja, erre mindig visszatérek. Kitöltik életem légüres tereit. Az útirajzok idegen népekhez hoznak közelebb, Verne az örök emberi fantáziát példázza és ... Ezt nem merem bevallani... Talán legnehezebben megértett könyvem Dante Isteni színjátéka. Háromszor is végigolvastam, amíg jelképeit megértettem. Ebben a férjem is segített. Ezt a művet tartom az emberiség sorsáról írt legnagyobb* alkotásnak. Nem tudom idézni, csupán a záró gondolatára emlékszem, ez az én vágyam és célom is: Mindig szeretetben élni.“ Csüggedtem volna, lankadt képzelettel, de folyton-gyors kerékként forgatott vágyat és célt bennem a Szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot. (Részlet az Isteni színjátékból) DUSZA ISTVÁN
