Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-14 / 7. szám
Л KÖNYV MINDENKIÉ CSINGIZ AJTMATOV az udvar felé. A kutya hangos ugatással szalad ki elébe. Egy pillanatra fénycsóva villant át a szobán, de rögtön ki is hunyt. A motort leállították. Ajtók csapódtak. A jövevények beszélgetve — hangjukból ítélve hárman lehettek — elhaladtak az ablak alatt, amely mögött a fiú feküdt ágyán. — Megjött Szejdahmat — hallatszott Güldzsamal örvendező hangja, és az is, hogyan siet lelkendezve ura elébe. Már nem győztünk várni! Jó estét — köszöntötték az ismeretlenek. — No, mi újság itthon? — kérdezte Szejdahmat. Semmi különös. Megvagyunk. Miért ilyen későn? — Még most is csak szerencsével. Eljutottam a szovhozba, csak kivárok, mondom, egy alkalmi autót. Legalább Dzseleszájig. Aztán éppen jókor jöttek ezzel a kocsival, méghozzá házhoz, a fáért — számolt be Szejdahmat. Sötét van a szorosban. Az út meg, hiszen ismered Hát Orozkul? Itthon van? — érdeklődött az egyik látogató. Itthon — válaszolta bizonytalan hangon Güldzsamal. — Egy kicsit zsémbeleg. De semmi baj! Itt alusznak nálunk, hely van. Kerüljenek beljebb. Megindultak. Néhány lépés után azonban megálltak. Jó estét, akszakál. Jó estét, bájbicse. omun nagyapót és az öregasszonyt köszöntötték odakinn a jövevények. Az öregek, úgy látszik, magukhoz tértek egy kicsit, kimentek eléjük az udvarba, ahogy illik, ha idegenek érkeznek. Lehet, hogy Orozkul is elröstelli magát? Ha másért nem, hát ne hozzon szégyent magára és a többiekre. A fiú egy kicsit megnyugodott. Igaz, valamivel jobban is érezte magát. Nem hasogatott annyira a feje sem. Még az is eszébe ötlött, nem kellene-e fölkelni, megnézni, milyen az autó, négy kereke van-e vagy hat? Űj-e vagy rozoga? És milyen a pótkocsi? Egyszer, még tavasszal betévedt ide a kordonra egy katonai teherautó is; RÉSZLET hatalmas kerekei voltak és turpi orra, olyan volt, mintha levágták volna. A fiatal sofőrkatona még azt is megengedte, hogy a fiü beüljön a vezetőfülkébe. Pompás volt! Az arany válllapos tiszt meg Orozkullal együtt járta az erdőt. Vajon miért? Ilyesmi még sohasem történt. Csak nem kémet keresnek? — kérdezte a fiú a katonától. A kiskatona elnevette magát: De bizony kémet. Hozzánk még nem jött egy kém sem — közölte szomorúan a fiú. A katona mosolygott: És mit csinálnál vele? Üldözném és elfognám. Nocsak, ilyen szemfüles vagy? Kicsi vagy te még ahhoz! És amíg az arany váll-lapos katona Orozkullal rótta az erdőt, a kisfiú egészen összebarátkozott emezzel. Én minden autót szeretek és minden sofőrt — mondta a fiú. Aztán miért? — érdeklődött a kiskatona. Az autók nagyszerűek, erősek és gyorsak. És olyan jó benzinszaguk van. A sofőrök meg fiatalok, és mind a Koronás Szarvas Anyánk gyermekei. — Micsoda? Kié? — kérdezte értetlenül a katona. — Miféle koronás anyáé? Hát te nem tudod? Nem biz én. Sohasem hallottam ilyen csudát. Miért, te ki vagy? — Karagandai, kazah. Bányásziskolában tanultam. De kié vagy? Hát az apámé meg az anyámé. No és azok kiéi? Az 6 anyjuké, apjuké. Hát azok? Ide hallgass, hiszen így vég nélkül lehet kérdezősködni. Én meg Koronás Szarvas Anyánk fiainak vagyok a fia. Osztán ki mondta ezt neked? A nagyapám. Itt valami nincs rendjén — rázta fejét kételkedve a kiskatona. etszett neki ez a buksi fejű, szétálló fülő kisfiú, Koronás Szarvas Anya fiainak a fia. De az azért egy kicsit zavarta, hogy nemcsak azt nem tudja, honnan származik a nemzetsége, de még hetedíziglen sem tudja visszavezetni családfáját, ami kötelező volna. A katona csak apját, nagyapját és dédapját ismerte. Hát tovább? — Téged nem tanítottak meg a hét ősöd nevére? — kérdezte a fiú. Nem. Mire jó az? Látod, nem tudom, de ettől nincs semmi bajom. Vidáman élek. Nagyapa azt mondja, ha az emberek elfelejtik őseiket, akkor elromlanák. Kik romlanak el? Az emberek? Igen. És miért? — Nagyapa azt mondja, hogy akkor senki sem szégyell rosszat csinálni, mert a gyerekei és a gyerekeinek a gyerekei úgysem emlékeznek rá. És senki sem csinál jót sem, hiszen mindegy, úgysem tudják meg az utódai. — No, neked osztán fura nagyapád lehet! — csodálkozott el őszintén a katona. — Teletömi a fejedet mindenféle butasággal. Pedig neked elég nagy fejed van... És a füled olyan, mint nálunk a lokátor a gyakorlótéren. Ne hallgass te öregapádra! A kommunizmusba megyünk, a kozmoszba repülünk, 6 meg mire tanít? Csak jönne el hozzánk politikai oktatásra, azt hiszem, pillanatok alatt kiközoktatnánk. Ha megnősz, kitanulod az iskolát, hagyd itt öregapádat. Sötét, tudatlan ember lehet. Én bizony nem megyek el a nagyapától sehová — kötötte meg magát a fiú. — Mert 6 jó. — Most még persze hogy az. De idővel majd te is megérted. A beszélgetésre fülelve most eszébe jutott az a katonai autó és az is, hogy akkor csak nem sikerült értelmesen megmagyarázni a katonának, miért fiai Koronás Szarvas Anyának az itteni sofőrök, legalábbis azok, akiket edig igazat mondott neki. Szavai között nem volt egyetlen kitalált szó sem. ő ismert. A múlt évben, éppen ilyenkor, ősszel vagy talán egy kicsit később, a szovhozból teherautókkal jöttek szénáért ide a hegyekbe. Azok nem mentek el a kordon mellett, mert már korábban elfordultak az Arcsa-szoros felé, azon kaptattak föl a hegyre a nyáron lekaszált szénáért. Már akkor nyáron tudták, hogy majd az ősszel viszik el a szovhozba. Amikor a fiú meghallotta az ördombról a teherautók hallatlanul erős zúgását elszaladt az elágazáshoz. Mennyi gépkocsi egyszerre! Egymás után. Egész karaván. Megszámlált vagy tizenötöt. Az időjárás már nagyon a fordulóján volt, akármelyik nap leeshetett a hó, és akkor „isten veled, széna, a jövő évig“ Ezen a vidéken, ha nem sikerül időben elszállítani a szénát, az már az ördögé. A közelébe se lehet férni. A szovhozban valószínűleg elhúzódtak az ilyen-olyan munkák, és amikor már szorított az idő, úgy döntöttek, egy fuvarral hazaszállítják az összegyűjtött szénát, ideterelték hát az összes teherautójukat. De roszszul számítottak A fiú persze nem tudott erről, de hát tulajdonképpen mi köze is hozzá? ö csak elrohant, izgatottan, lelkendezve, minden autó elé, egy kis darabon versenyt futott vele, aztán nyargalt a következő elé. A teherautók újak voltak pompás vezetőfülkével, széles szélvédő üvegekkel. A vezetőfülkében fiatal dzsigitek ültek, válogatott legények, bajusztalanok, némelyik fülkében kettesével. A kísérők segítettek fölrakni és lekötözni a szénát. A fiú szépnek, deréknek, vidámnak látta valamennyit. Általában nem is tévedett. Valahogy így volt. A gépkocsikat jó karban tartották a fiúk, valósággal száguldottak a kővel borított kemény úton, maguk mögött hagyva az őrdombról ereszkedő lejtőt. A legények kitűnő hangulatban voltak; pompás az idő, és ráadásul még egyszer csak mindegyik elé odaszalad egy szétálló fülű, buksi fejű kölyök, majd kibújik a bőréből örömében! Hogyan állhatták volna meg, hogy ne nevessenek, ne integessenek, ne fenyegessék meg tréfásan, hogy még jobban szórakozzék, pajkoskodjék ESZ
