Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-12-08 / 49. szám
oo L^@[r3 KIHEZ FORDULJUNK? i „Ez év januárjában a 18. életévében levő fiam munkabalesetet szenvedett. A beteg----------- állomány után több mint háromezer korona fájdalomdíjat számítottak ki, de nem kapta meg, mert gondatlanságból saját maga okozta a balesetet. Mi a döntéssel nem vagyunk elégedettek, szerintünk, ha nem is az egész összeget, de valamennyit magára kellene vállalnia az üzemnek“ — panaszolta Sz. Zs. olvasónk. Az elszenvedett munkabaleset ügyében jogi tanácsadónk a következőket válaszolta: A munkaadó szervezet kártérítéssel tartozik az olyan munkabalesetért, amelyet alkalmazottja a beosztásból eredő feladatok teljesítésénél vagy ezzel közvetlen összefüggésben szenvedett. Ha a munkaadó szervezet bebizonyítja, hogy a balesetből folyó kárt a dolgozó is okozta, akkor a szervezet felelőssége illetve kártérítési kötelezettsége arányosan csökken. A munkaadó szervezet teljesen mentesül a kártérítési kötelezettség alól akkor, ha a kár azáltal keletkezett, hogy a dolgozó saját hibájából megszegte a munkabiztonsági vagy egészségvédelmi rendelkezéseket, holott ezeket ismerte és ezek ismeretét és betartását tőle megkövetelték és ellenőrizték. Továbbá akkor, ha a kárt részegségével okozta és a szervezet a kárt nem tudta megakadályozni — feltéve ha ez az ok a kár (baleset) kizárólagos oka volt. A munkaadó szervezet részben mentesül a kártérítési kötelezettség alól akkor, ha bebizonyítja, hogy a kárt szenvedett dolgozó saját hibájából történt a baleset, és ez a körülmények egyik oka volt. Továbbá, ha a dolgozó kára (balesete) azáltal keletkezett, hogy a megszokott viselkedéstől (eljárástól) eltérő módon járt el, és emellett nyilvánvaló, hogy nem szegte meg a munkabiztonsági vagy egészségvédelmi rendelkezéseket, de könnyelműen járt el, és képzettségére való tekintettel, a tapasztalatai alapján tudatában kellett lennie annak, hogy a balesetet szenvedhet. A kárt szenvedett dolgozónak igénye van fájdalomdíjra, a társadalmi érvényesülés megnehezüléséért járó kártérítésre (orvosi vélemény szerint), valamint a munkaképtelenség idejére a táppénz és a megelőző havi átlagkereset közötti különbség megtérítésére. Ha ezt az igényt a munkaadó szervezet nem ismeri el, illetve a balesetből folyó kárt nem téríti meg, akkor a dolgozó (a baleset napjától számítva) egy éven belül bíróságnál érvényesítheti. Ezt az eljárást javasoljuk levélírónk esetében is, részbeni kártérítés jöhet számításba. D. KOZMA ELZA Szülőknek nevelésről Bizony, egyikben sem szűkölködnek az iskolások szülei! Gondjaik gyarapodnak, ha túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az iskolai osztályzatnak! — Miből feleltél? Hányasra? Kik feleltek még? ök hányast kaptak? Te miért nem tudtál olyan jól? Mi lesz így belőled? — Záporoznak a gyermekre a számonkérő kérdések, szemrehányások. A szülő természetes joga, sőt kötelessége ellenőrizni gyermeke eredményeit, előrehaladását. Ahhoz, hogy segítse, ismernie kell felkészültségét, hiányosságait. Az osztályzás ezt tükrözi, de ne a jegy legyen az egyetlen cél. Ha pedig mégis az, a gyermek túlhajszolt lesz. Hibás az a felfogás, mely a társadalmi boldogulást, az előrehaladást csak a felsőfokú oktatásban látja. A gyermekek nem egyformán kiemelkedő képességűek: az iskola elsőrendű célja nem kis tudósok nevelése, hanem a gyermek egész személyiségének formálása. Ezért kellene önmagunknak ilyen kérdéseket feltennünk: — Milyen ember lesz a gyermekből? Szeret-e tanulni? Hogy alakul erkölcsi felfogása, magatartása? Melyik tárgyat szereti legjobban és miért? Hol vannak nehézségei, mit nem értett meg az iskolában? Képes-e többre, mint amennyit felmutat? És így tovább ... Nem öröm a rossz osztályzat, a gyenge eredményt tükröző értesítő. A hirtelen indulatok és következményeik azonban nem oldanak meg semmit. Nem igaz, hogy az átmeneti hanyatlás, a pillanatnyi gyengébb eredmény meghatározó lehet gyermekünk boldogulása szempontjából. (Mi sem nyújtunk mindig egyenletes teljesítményt!) Nem azt jelenti ez, hogy nyugodjunk bele a gyengébb eredményekbe; keressük a gátló okokat, és tegyük meg, ami tőlünk telik, hogy ezek elháruljanak. Mindenáron elő kell segíteni, hogy a gyermek magában keresse a hibát, mert a változás igénye komolyan csak így alakulhat ki benne. Az a fontos, hogy a tanuló önmaga is tartósan akarja a több tudást. A gyermek számára legyen természetes, hogy feladata van, amelyet a saját örömére és a szülők, a pedagógusok kérésére old meg, s amit helyesléssel, dicsérettel nyugtázunk. Ilyenkor adjunk neki alkalmat arra, hogy önmaga is Ítéletet mondjon a munkájáról. A túlzott és indokolatlan dicséret azonban éppúgy kárára van a gyermeknek, mint az, ha mindig elégedetlenek vele. Van olyan gyermek, akit bátorítani kell, és van, akit nem — de mindenikkel törődni kell. KICSIK ÉS NAGYOK Marika ötéves, városán nevelkedik. Töltött Г v már néhány napot falun, de csak az idén maradt hosszabb ideig a nagymamánál. Mindent megcsodált, megjegyzett. Kérdezett és leste a választ. Még az őszi séták idején is a nagymama udvarát emlegette. Az új lakótelep szélén, amerre anyja vezette, száraz gazt zörgetett a szél. Marika előresietett, majd hirtelen megállt: Anya! Ez dudva, vagy virág? Dudva. Nagy, csúnya dudva. — Akkor ez tud enni — mondta szorongással teli hangon a kislány és gyorsan elrántotta a gyom leié nyúlkáló öcsi kezét.- Enni? — kérdezte a mama. Már megint miket találsz ki? — Te mondtad a nagymamánál, anyu: kigyomlálom ezt a kertet, mert megeszi a dudva. SZERETNÉK RÁTALÁLNI XXX — Anyu, menjünk el Líviékhez, olyan babája van, amelyik pohárból iszik, azt is mondja, hogy „mama“, „papa“, még pisilni is tud. — Könyörög Jutka édesanyjának. S már rohan az előszobába, magára kapja kabátját, cipőjét. — Gyere, gyere! — lelkendezik. — Otthon vannak egyáltalán? — kérdi a villamoson a mama. — Igen, az anyukája tegnap jött meg Franciaországból, a papája délután soha nem in: j.'i?'. Pihen. De nem fogjuk zavarni. Nyugtatja anyját. Lívia hatalmas szalagcsokorral a hajában nyit ajtót. Fodros-bodros ruhájában illeged magát. — icj de csinos vagy! Honnan van ez a szép ruháai — fordul hozzá mosolyogva Jutka mamája. Livi. Anyuci hozta Párizsból — pukedlizik — Ugye milyen elegáns? — fordul ki a szobából Lívia anyukája. — Hát igen, nem veszek akármit a kislányomnak. Minden pulóvere nyugatról van, a szoknyáit a tuzexban vásárolom, a nadrágjait a varrónőm készíti, mert ez a konfekció rettenetes, a fenekén bő, a szára meg rövid. Az átmeneti kabátját Olaszországból hozattam a kolléganőmmel. Nézze ezt a fantasztikus tizszinü tollat, osztrák. — Anyuci, a berlini mackós tolltartómat és táskámat is mutassuk meg! Anyuci ugrik, hozza a táskát. — Jé, ilyen van Petinek is, a szomszédunkban. — Kottyantja el magát Jutka, de Livi mamájának tekintetére a szája elé kapja a kezét. — Az melyik iskolába jár? — csattan fel Livi anyja. — A kislányom nem élné túl, ha valakinek ugyanolyan holmija lenne, mint neki. Ugye bogaram? — vonja magához a már szepegő gyereket. GAZDAG MARIA Huszonnégy éves, 170 cm magas, barna hajú lány, aki kedveli a tónczenét és szívesen táncol, ezúton szeretne becsületes, komoly, já megjelenésű, korban hozzáillő férfival megismerkedni házasság céljából, akivel megoszthatná bánatát és örömét és ugyanúgy boldogságra vágyik, mint ő. Fényképes levelet vár Léva környékéről. Jelige: „Nem lehet boldogságot venni“. XXX Harmincöt éves, 175 cm magas értelmiségi fiatalember ezúton keresi becsületes, kedves. intelligens, jálelkű lány ismeretségét, aki harmonikus családi életre, szeretetre, boldogságra vágyik, úgy mint ő. őszintén válaszol. Leveleket lehetőleg a Közép-szlovákiai Kerületből kér. Jelige: „Rád találok?" XXX Falun élő fiatalember házasság céljából megismerkedne rokonszenves, kedves lánnyal, harmincnégy éves korig. Jelige „Kiválóság". 11
