Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-31 / 5. szám

(С^^)/л\[1_,/д\(~р)Г| г Т Т ду érzem, sosem ha­­j, yj lók meg, örökre veletek maradok, figyellek benneteket, szólok hozzátok, csak ti nem hall­játok majd.“ Mosolygott. A betegség ideje alatt arca megnyúlt, szögletes lett, és most külö­nösen, jobban, mint eddig bármikor, fiatalkori önma­gára hasonlított. De férje, gyermekei azt a régi ifjú arcát elfeledték — másnak ismerték, másként emlékez­tek rá. Mostani arca, nyug­­talan-fürkésző tekintete, halvány, bizonytalan, cso­dálkozó mosolya aggodal­mat keltett bennük, bár igyekeztek leplezni, hogy különös, szokatlan és fájó így látni a mamát. Ö pedig mosolygott. A sok-sok mindennapi gond, mely annyi erejét felőrölte, hirtelen elvesztette korábbi értelmét. Mintha valami magas dombra ért volna, onnan nézne szét — és szo­morúan, gúnyorosan, ön­magán mosolyogna. Nemcsak a teste lett könnyebb — megszabadult lelke sokéves terhétől, de a keletkezett űrt mással, újjal kitölteni, úgy érezte nincs már sem ereje, sem ideje. Bizonyára ezért me­rült gyakran félálomba. Le­hunyta elnehezülő szemhé­ját, bús ráncok jelenték meg a szája körül: aludt, eltávolodott a valós időtől, de álmaiban nem sietett sehová, nem vágyott sem­mire. Az otthoniak igyekeztek őt nem háborgatni; lábujj­hegyen jártak, suttogva be­széltek, ő pedig szendergé­­sében hallotta félszeg ta­pintatukat és valami ellen­séges, sőt bosszúálló dolog volt már-már születőben a tudatában, de nem mint feleség, mint anya jobb is lehettél volna, s lám nem lettél. S családtagjaidnak az jutott, hogy szeressenek téged. Azt tartják, a szere­tet együtt születik a meg­bánással, azaz a megtisztu­lás vágyával, a kísérlettel, hogy fölülemelkedjen ko­rábbi önmagadon. Régi vét­keid felidézésével és a vággyal, hogy jóvátedd azo­kat. Bármi áron — amit rád szabnak. Hisz a meg­váltást csak úgy érheted el, ha megbocsájtanak. De ők, a szeretteid, meg­bocsájtanak különben is. Hisznek neked. Meg tudják, te magad sem tartod be sokáig a fogadalmaidat. És mit tagadjam! — igazuk van. Nos, a lányom egyelőre semmiről sem tud. Nem emlékszik. Nem látja sem magát, sem engem. És ar­ról, hogy kis testével, gyen­geségével, hosszú Pinoccio­­lábaival szánalmat kelt, fo­galma sincs. Enni akar. És aludni. Élni! Igaz, hogy a szeretet so­hasem lehet békés és elé­gedett. Állandó gyötrelem, benne lüktet az elvesztés rettenete. Minél inkább sze­retsz, annál erősebben félsz az elvesztésétől. A szeretők­nek nem adatik meg a nyugalom. Lehetséges per­sze egyensúly, de nyugalom nem. Az egyensúly — az akarat erőfeszítése, az ér­telem erőfeszítése. Ez a fel­nőtté válás, amikor meg­érted. hogy sok függ tőled. Nem a sorstól, nem a babo­náktól és jóslatoktól, ha­nem mindennapi tetteidtől, döntéseidtől. Amikor ma­gad választhatsz: így vagy úgy. Anya vagy. Tehát változ­tatnod kell gondolkodásmó­dodon és életmódodon egyaránt. Szerencsére a gyermeked lassan nő majd. így lesz időd, hogy vele együtt változz. Hogy felnőjj és okosabb légy. És, talán, közelebb kerülsz ahhoz, amit elért a te anyád, aki gyermekeibe az anya iránti szeretet olyan erejét oltotta, hogy ha volna valaki, aki ezt tudná, azt mondaná: „Az ilyen anyának örökké kel­lene élnie . N. KOZSEVNYIKOVA (Vallomás-töredék) Ford.: B. Petrák Márta RÁTALÁLNI Dr. BERTHA GÉZA Házasság, család — V. Végezetül meg kell jegyezni azt is, hogy a szövetkezeti lakás nem képez közös vagyontárgyat, amit másra lehet átruházni (el­adni, elajándékozni), vagy amit a házassági vagyonközösség fel­osztásánál meg lehet osztani. Vagyoni értéket ugyanis csak a lakás-szövetkezeti tagsági illet­mény, illetve ennek a házasság megszűnése napjával kiszámított értéke képez, s így ez az érték képezi a vagyonfelosztás tárgyát. A szövetkezeti lakást átruházni (eladni, elajándékozni) a szövet­kezeti alapszabályok értelmében nem lehet. Átruházás tárgyát csak a szövetkezeti tagsági illet­mény képezheti, amihez minden esetben a szövetkezet vezetősé­gének hozzájárulása szükséges. A gyermekek neveléséről a szülők, az állam és a társadalmi szervezetek, különösen a Szocia­lista Ifjúsági Szövetség és ennek pionirszervezete teljes egyetértés­ben gondoskodik. Döntő szere­pük a nevelésben azonban a szülőknek van, akik magánéle­tükkel, egyéni példaadásukkal, egymáshoz való jó viszonyukkal, kifogástalan viselkedésükkel és a társadalom érdekeivel összhang­ban levő magatartásukkal köte­lesek hatni gyermekeik érzelmi és erkölcsi fejlődésére, amint ezt a szocialista társadalom erkölcsi szabályai megkövetelik. A gyermekek nevelését úgy kell irányítani, hogy mind nagyobb és szélesebb körű tudásra és műveltségre tegyenek szert, hogy tudatukat és minden megnyilvá­nulásukat, cselekedetüket a szo­cialista társadalmi erkölcs szabá­lyai hassák át és irányítsák. Ezekhez tartoznak a hazaszeretet, a nemzetek közti barátság, a tár­sadalmi tulajdon védelme, a sze-SZERETNÉK mélyes érdekek alárendelése a közösségi érdeknek, a szocialista együttélés szabályainak öntuda­tos és önkéntes betartása, tiszte­let mások iránt, egyéni szerény­ség, becsületesség és áldozat­­készség. A szülők felelősek a társada­lomnak gyermekeik neveléséért és fejlődéséért, kötelesek tehát anyagi ellátásukról, anyagi és személyi szükségleteik kielégíté­séről, szellemi fejlődésük irányí­tásáról minden tekintetben gon­doskodni. Gyermekeiknek minden cselekedetét úgy kell vezetniük és irányítaniuk, hogy belőlük majdan egészséges és öntuda­tos, szilárd erkölcsi alapokkal rendelkező polgárok váljanak. A gyermekek nevelésében mindkét szülőnek egyenlő jogai és kötelességei vannak. Termé­szetesen ezek a gyermek kora, neme és állapota szerint más­más formában nyilvánulnak meg. Kezdetben, amíg a gyermek ki­csi, különösen a csecsemőnél, elsősorban az anyai gondosko­dás érvényesül, aki gyermeke elsődleges életszükségleteinek ki­elégítését biztosítja. Az apa sze­repe kezdetben inkább csak a segítség, a család, a gyermek számára a kedvező külső, anyagi és tárgyi feltételek biztosításában nyilvánul meg. Az apa nevelő, irányító, esetleg fegyelmező sze­repe később kerül előtérbe. Természetes azonban, hogy a szülőknek mindig és minden körülmények között egyöntetűen kell eljárniuk, gyermekeik neve­lését teljes összhangban és egyetértésben kell irányítaniuk, s elvszerűnek és következetesnek kell lenniük. (folytatjuk) Huszonöt éves, 167 cm magas, érettségizett, szemüveges, bar­na hajú városi lány ezúton sze­retne komoly, becsületes, intel­ligens férfival megismerkedni, aki harmonikus családi életre, szeretetre, boldog­ságra vágyik, akivel megoszthat­ná örömét és bánatát. Van saját lakása. Szereti a természetet, és mindazt, ami értelmet ad az életnek. Jelige: „Akácos út“ Huszonnyolc éves, 183 cm ma­gas. kék szemű, jól kereső bra­­tislavai technikus komoly szán­dékkal keresi korban hozzá illő, intelligens, magyar ajkú lány ismeretségét. Házasság esetén lakás biztosítva van. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Ardis“ Huszonhárom éves, 170 cm magas, szüleivel falun élő vil­lanyszerelő, társaság hiányában ezúton szeretne komoly, intelli­gens lánnyal megismerkedni. Szereti a tánczenét, és mindazt, ami szép és nemes. Lehetőleg fényképes leveleket kér. Jelige: „Szívem a tiéd“ Harmincegy éves, 165 cm ma­gas, barna hajú, érettségizett ápolónő ezúton szeretne szolid, érettségizett férfival megismer­kedni. Kedveli a természetet és az irodalmat. Jelige: „Fáj a magány“

Next

/
Thumbnails
Contents