Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-03 / 44. szám
KÖVESDI KAROLY Kacagó Égigérő diófáról potyogunk a kacagástól. Csiklandanak a meggymagok. Hová tettem a kalapom? Ahol reped a világos oda öntik a sötétet. Ahol a sötét világol oda ülnek a csibészek. Kendnek meghótt a kecskéje! Az a kecske ugye vércse? Vércsét ugyan fejni bajos, adja vissza azt a bakot! Ugrok hatot. De izgága! Tollas zerge! Maga látta? Nem láttam, de aki látott körbeálljon, kiabáljon! Szétkacagjuk a világot! Kedves Gyerekek! Az alábbi betűnégyzetek két verssort rejtenek különböző módon. (Weöres Sándor verse.) Az olvasás útja az első négyzetben nem folyamatos: egy-egy függőleges sor elolvasása után vissza kell ugrani szemünknek az első sor tetejére. A másik négyzetben azonban megszakítás nélküli, vonallal odarajzolhatjátok az olvasás menetét, grafikonját. (Fölülről lefelé majd vissza haladva.) TECRAAÜA TMSARZ Ö А А К A A Y N DKODGŰL К A E P L A L A ERLAÜRÜG TKBRNANR К E KARFAFR T RCAARÜG T A S P R A T A Ö D А О A G Y N А К К ü A ü PINTÉR PÁLNÉ К M E A L Z L V E L R 0 A ö A T T В I N К N К А Megfejtéseteket küldjétek el címünkre: Nő szerkesztősége, 897 36 Bratislava, Martanovicova 20. 35. számunkban arra kértünk benneteket, írjátok meg, illetve rajzoljátok le, hol nyaraltatok, mi volt legkedvesebb, legmaradandóbb élményetek. Füsi Anita alistáli (Hrobonovo) kisdiák Helembán (Chfaba) egy magyar faluban töltötte a szünidőt, ahol nagyon jól érezte magát, kirándult, sokat fürdött, már amikor szép idő volt. Komáromi Attila Nagysallóról (Tekovské Luzany) Kovácspatakon (Kovácovo) üdült, s legnagyobb élménye az volt, hogy megtanult úszni, ök részesültek könyvjutalomban. Kár, hogy beküldött rajzaik kis méretűek — erre szeretnénk figyelmeztetni mindnyájatokat, hogy ha rajzot küldőtök, nagy rajzlapra készítsétek, mert a kis méretű elmosódik, s nem élvezhetitek. tömzsi Mese a tündérleány főkötőjéről Valamikor reges-régen, amikor még Tihany helyén nagy, feneketlen tó volt, fönt Óvár tetején állt egy kakaslábon forgó tündérpalota. Abban lakott a tündérkirály gyönyörűséges leányával. S hogy az ne unatkozzék egyedül, a híres Bakony-erdö kellős közepéből a Bakony-erdő erdészének legszebbik leányát hozatták melléje leány pajtásnak. Mindkettő szép volt, Hatol volt, igen hamar összebarátkoztak, mindenhová együtt jártak. Ha a tündérleánynak ladikázni szottyant kedve, oda is együtt mentek. Mikor egyszer Így ladikáztak, azt mondja a tündérleány: — Evezz a Hármas-hegy leié, megnézzük azt a híres aranyházat, ki lakik benne. De már akkor nagy, fekete felhő jött a Bakony felől, nagy vihar kerekedett, sodorta erősen a ladikot a Hármashegy felé, egyenest az aranyházhoz. Ott pedig a hullámkirály lakott daliás fiával. A királyfi éppen az ablakból nézte a vihart. Akkor vette észre, hogy két tündérforma leány viaskodik a vízzel. Szaladt gyorsan apja trónja elé. — Drága apám, dorgáld meg, csitítsd meg a hullámokat, két leány közeledik felénk ladikon, elvesznek a vízben I A hullámkirály intett kormánypálcájával, éppen akkor csendesedett meg a viz, mikor egy nagy hullám földobta a ladikot egy szikla tetejére. Ott várta a királyfi őket, elkapta a ladik orrát, jó erősen odakötötte egy pöszörcebokorhoz. — Ki vagy te, megmentőnk? — — Én a hullámkirály fia vagyok. Hát te ki vagy, gyönyörű virágszál? — Tündérszép Ilona a nevem, az óvári tündérkirály egyetlen leánya vagyok. Eljöttünk kicsit ladikázni, a vihar meg ide sodort bennünket. Köszönjük, hogy életünket megmentetted, de mi indulnánk is hazafelé, a vihar is elmúlt, apám is kétségbeesik, nem tudja, hol lehetünk. — Ne menj még el, tündérleány — kérlelte az ifjú. — Azt mondd meg inkább: beleegyezel-é, hogy apádtól megkérjem a kezed? — Nem bánom — felelt a tündérleány, mert első pillantásra megszerette a királyfit. — Mire harmadszor jön fel az esti csillag, ott leszek nálad, megtartjuk a kézfogát, ha te is úgy akarod. A leányok beültek a ladikba, indultak vissza Óvárba. Örökkévalóság volt a tündérleánynak az a három nap, harmadik nap estefelé már unszolta leánypajtását: — Siess, a szép fodros főkötőmet hozd ki a tulipános ládikámból, mert abban várom ma este királyfi kérőmet. Akkoriban még nem jártak a tündérek kalapban, hanem keményített, fodros főkötőben. Meg aranyos topánkában. Este pedig megjött a királyfi, illő tisztelettel megkérte a tündérkirálytól leánya kezét. Még azon az estén csaptak akkora kézfogát, hogy Óvártól a Csúcs-hegyig folyt a tihanyi bor. A tücskök olyan zenebonát csaptak, hogy a remeték is táncra perdültek a remetebarlangban. Vígan táncolt kedvesével a tündérleány is. A másik leány meg irigységében gonosz ten/et eszelt ki: „Egy életem, egy halálom, mégis enyém lesz a királyfi! S azt is tudom, hogyan!" Erre a gonosz gondolatra még az ég is beborult, sűrű lelhő takarta el a holdvilágot. S mert hogy akkor még nem volt villany, csak szentjánosbogarak világítottak, vége lett a kézfogának is. A királyfit lefektették a legszebbik szobában, a jó tihanyi bortól el is aludt mélyen. A tündérleány is aludni ment, a másik pedig óvatosan belopakodott a tündérleány szobájába, kivette a tulipános ládából a fodros főkötőt. Lábujjhegyen kiosont, és a maga szobájában a fejére kötötte. Belebújt selyempapucsába, felvette legszebbik ruháját, Így nézegette magát a tükörben. Aztán mikor eleget gyönyörködött magában, beosont a királyfi szobájába, és szó nélkül belefeküdt a királyfi ágyába. Reggel aztán a gonosz dolog kiderült, és a bajkeverőnek pusztulnia kellett, de a lakodalomból Így sem lett semmi, a tündérleány csak sirt meg sirt, a királyfit látni sem akarta. Lett erre olyan háborgás a feneketlen tavon, hogy még az aranyház is összeomlott, hogy még a hegy is kettévált, futott a víz mind a Balatonba, az vetette ki a kővé vált főkötőt is. A tihanyi belső tó pedig a feneketlen tónak az emléke.
