Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-10-20 / 42. szám
A VILÁG plblBk ШяйьшШШк ж» яшавИ Lm» '■ В хЯ В ' ■■ |^В швяжяягч II. AZ ARTEMISZION т. ВГ'*” яЬ. I м HI мН I Н Hl Hg ■ ■ wJ Lh sJcSODÄJA Jóformán minden görög istennek és istennőnek, minden olymposzi „égi lakónak” van római mása. Artemiszt a rómaiak Diana néven tisztelték, mint az erdők, a vadászat fide istennőjét, aki csaholó ebfalkákkal és bájos nimfákkal a nyomában járja a ligeteket és a rengeteg erdőt. Ephezoszhan is állt egy neki szentelt templom, minden Artemiszion közül a leghíresebb. Most azt gondolnánk, Ephezosz olyan ókori város, amely vagy kétezer éve halott, mint Pompeji. Pedig a XIV. századig fennállt, vagyis az utolsó Árpádokig, bizánci körzeti székhelyként, amikor aztán valóban lerombolták к szeldzsukok, az oszmánok és a sánta zsarnok, Timur Lenk mongol lovasai. Ephezosz igazi nagyváros volt: a századforduló óta végzett ásatások bizonyítják, hogy a göröglakta Égeitengerpart ázsiai oldalának egyik szép központja, 24 ezer nézőt befogadó körszínházzal, könyvtárral, gimnáziummal, fürdővel és templomokkal persze. A római korban is virágzott-épfilt, de valahogyan mindig maradt valami ázsiai jellege. Szobra után ítélve az ephezosz! Artemisz nem hasonlít a milói Vénusz (vagyis Aphrodité) érett és klasszikus nőalakjára. Fejdísze, köpenyének állatfigurái, de főként apró emlői arra utalnak, hogy egy ősi kis-ázsiai Földanyaistennő alakja olvadt itt össze a görög hagyományokkal. Egy őrült, valamikor i. e. 356-ban, egy sötét éjjelen csóvát vetett Artemisz szentélyére, a világ egyik csodájára. Es azon az éjszakán született a rideg Makedóniában egy gyermek, aki a történelemben az Alexandrosz nevet kapta. Igen, Nagy Sándor ő, az Ázsiát hódító nagy hadvezér. PHEIDIÁSZ ZEUSZ-SZOBRA Ismerjük az évet, amikor elkészült a legnagyobb klasszikus görög szobrász gigászi alkotása Olympia híres városában: időszámításunk előtt433- ban. A görögök persze nem így számoltak, ők a mi számításunk előtti 776. évet jelölték meg időszámításunk kezdeteként, amikor először találkoztak az egymással annyit civakodó hellén városállamok ifjai a nagy sportversenyen. A versenysorozat háttere igazán ismert, de annyit azért említsünk meg róla, hogy az „összgörög””, a pánhellén összetartozás gondolata mellett vallási jellege volt a versenynek. Az olymposzi istenatya, Zeusz tiszteletére a 470. évben kezdték építeni a híres templomot. Fanatikus társadalmi összefogással, jó szervezéssel 456-ban (tizenöt évvel később) már készen állott a világcsodát magában rejtő gigászi templom. Nem is akármilyen, mert a hatalmas oszlopok mellett volt itt számos, kisebb csoda: esővizet köpő oroszlánszobor, izmos hősök és a tudós Athéné istennő szobrai, a háromfejű Cerberus is itt vicsorgott. A világ hét csodája közül nem egyet pusztított el a földrengés. Két súlyos katasztrófa Zeusz templomát is romba döntötte i. sz. 523. és 551. között, vagyis majdnem egy évszázaddal a római birodalom bukása után. De a világcsoda így is ezer évet élt meg épségben. Pausanias római történetíró nyomán rekonstruálhatjuk a templom fő ékességét, Zeusz óriás szobrát, Pheidiász nagy alkotását. Trónon ülő óriás volt ez a kultikus csodaszobor, cédrustörzsekből összeállított trónxzékét kisebb szobrok és domborművek ékesítették. Tizenkét méteres istenalak, bal kezében hosszú jogarral, elefántcsont-lapocskák fedte ülő óriás, amelynek szakálla és haja színaranyból készült parókautánzat. Pheidiász nyolc éven át dolgozott a remekművön. A földrengés romba döntötte a templomot, a barbárok kifosztották a szentélyt, annyit mégis tudunk, hogy mindig helyreállították. Időszámításunk 393. évében a kelet-római császár „pogánynak” nyilvánította az olimpiai játékokat, s a szobor — vagy ami megmaradt belőle — a keresztény Bizáncba került, ahol 394 után nyoma veszett. S amit nem végeztek el a barbárok, azt elvégezte a bizánci császár: 426- ban uralkodói parancsra porrá égették Zeusz templomát Olympiában. (folytatjuk) Sok felnőttben tovább él és talán sohasem csillapul a serdülőkor romantika-éhsége, jó értelemben vett kalandvágya. A legtöbbje olykor-olykor sóhajtva legyint: hja, már mindent felfedeztünk, már mindenhova eljutottunk, már mindent korszerűsítettünk, csak a kozmosz rejt még kalandot, kockázatot, romantikát Sok-sok ezren azonban tudják, hogy a keresőknek jó Földünk tartogat még meglepetéseket, lehetőségeket. Például a ВАМ építői még dédunokáiknak is mesélni fognak arról, hogyan törték föl Szibéria ember nem látta tundráit, irtották ősvadonjait És azok, akik évekkel ezelőtt Orenburgba sereglettek — Bulgáriából, Csehszovákiából, Lengyelországból, Magyarországról, az NDK-ból, és természetesen a Szovjetunió minden részéből — a Barátság Gázvezeték építésére és végig kitartottak 2677 kilométeren át, tűrve perzselő nyarakat, az orosz telek farkasordító zimankóját s minden porcikájukkal élték a MUNKA nagy kalandját, nos ők sem fognak kevesebbet mesélni kalandosromantikus élményeikről gyermekeiknek, unokáiknak. Valóságos hőstetteket hajtottak végre az orenburgi építők az Urál-hegység déli körzetéből indulva, végig három szovjet szövetségi köztársaságon — Kazahsztánon, az Oroszországi Föderáción és Ukrajnán — a Szovjetunió határáig — hazánk keleti határáig. Az 1420 milliméter átmérőjű csővezeték útját, amelyet évente több milliárd köbméter földgázt lehet továbbítani a nyomvonalán épülő 22 kompresszor-állomás segítségével, 168 vízakadály, 37 vasútvonal, 262 közút, 496 vízmosás és szakadék és 41 kilométer hosszúságban mocsár keresztezte. És micsoda feladat volt a csőrendszert átvezetni a Volgán! Ezen a helyen az óriásfolyam 4 kilométer széles s helyenként 28—30 méter mély, és ezen a vidéken rendkívül gyakoriak az erős viharok .. . Az elmúlt napokban bensőséges ünnepségre gyűltek
