Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-21 / 38. szám
10 Tisztelt Olvasónk E. M.í „Remélem tanácsával segít rendbe hozni megromlott családi életünket” — írja levele végén. Megpróbálom sorba Venni panaszait, amelyekkel bírálja felesége jelenlegi, illetve hónapok óta tartó megváltozott viselkedését, természetesen a kívülálló pártatlanságával mérlegelve a helyzetet. Sajnos, On figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy felesége a több mint húszéves házasságuk alatt elfáradt a három műszakban; tele volt az élete kötelességgel, alkalmazkodással, lemondással. Most, hogy a gyermekek már elkerültek hazulról és Önök ketten maradtak, megengedheti magának, hogy „lazítson” és átrendezze az egész életvitelét. Többet pihen, többet szórakozik és többet költ magára. Leül és olvas, amikor nincsen megtisztítva az ablak, vasalásra vár egy kosár ruha, poros a szekrény teteje. Vagy elmegy a barátnőihez, időnként azok jönnek hozzá és beszélgetnek egész este és utána lefekszik anélkül, hogy el mosogatná az esti edényeket. Ont ez bosszantja, szemrehányásokat tesz, kritizál és összevesznek, de felesége nem akar „megváltozni”, illetve olyan lenni, amilyen azelőtt Volt. Ellenkezőleg, kozmetikai cikkeket teásáról és folyton „saját magával van elfoglalva". Nem olyan veszélyes a helyzet, ahogy azt ön idegességében hiszi, csak azért mert a felesége megváltozott, illetve, változtatott az életén és megenged magának olyasmit, amire sem ideje, sem ereje, sem pénze nem volt eddig! Gondolt-e ön arra, hogy felesége hány este feküdt le későn, mert mindent el kellett végeznie amikor a gyermekek még kicsik voltak? Hogy a kevéske jövedelemből nagyon kevés jutott neki ruhára, illatszerre? Hogy vasárnap délutánokon vasalt, wirrt, amíg On szurkolt kedvenc csapatának? Miért haragszik hát most, hogy ö is pihenni, szórakozni akar, örömét leli az új ruhában. divatos cipőben, jól érzi magát barátnői társaságában? Hiszen — ahogy írja — ön is eljár cimboráival kártyázgatni és még isznak is itt-ott valamit. Biztos vagyok abban, hogy felesége nem költ többet „szépítő szerekre”, mint ön cigarettára, sörre-borra. Es az sem mellékes, hogy dolgozó nő, megvan a saját keresete, tehát nem is az On pénzét „pocsékolja”. Nem az a baj most, hogy feleségének „kinyílt a szeme” — nyitva volt az eddig is — csupán fontosabbnak tartotta a családi, tehát a gyermekekről és az önről való gondoskodást saját vágyainál! Most viszont elkövetkezett életében az az időszak, amikor saját magának is szerezhet örömet pihenéssel, olvasással, szépítkezéssel és ötlözködéssel. Az viszont csak az ön viselkedésén múlik, hogy a családi hangulat ne romoljék tovább. Abban ne reménykedjen, hogy felesége „ismét olyan lesz, amilyen volt”, a család szolgálója. Bele kell nyugodnia, hogy ez az átállított életforma folytatódik, felesége ezután így akar és így fog élni; és ez higgye el, nemcsak neki lesz jó, hanem önnek is, ha vállalja. Viszont az otthoni teendők végzésében kénytelen lesz segíteni, ha azt akarja, hogy „ismét rend legyen a lakásban”. Miért is ne? Hiszen amikor munkából hazaérnek, gyorsabban elkészül minden, ha azt két ember Végzi. Ketten laknak a lakásban, mindkettőjük érdeke, hogy otthonuk tiszta, kellemes legyen. Ezt a munkamegosztást várja most öntől a felesége, azért mondta, hogy „amennyit Te, annyit én”. A közös kassza szétválasztását egyáltalán nem tartom helyesnek, ezzel csak elmérgesítené a helyzetet. Es még annyit, az állandó kritizálás, kötekedés és veszekedés helyett több eredményt érnének el egy higgadt, okos beszélgetéssel. Üdvözli D. Kozma Elza SZÜLŐKNEK NEVELÉSRŐL A gyermek még alig beszél, de már nagyjából tudja, hogy mit szabad és mit nem szabad. A háromévesek csaknem száz százaléka erkölcsi szempontból helyesen ítél meg bizonyos cselekedeteket: például a mindennapi életben kialakított szokásokat, a szüleihez és testvéreihez való helyes magatartást. De az mór a szülőtől, a közösségtől függ, hogy milyen tartalom, milyen ismeret van ezen ítéletek mögött. Nem szabad — de miért? — kérdezi. Mondjuk el az okot, mert a tartalom nélküli tilalomfák nem sok jót ígérnek, s később egyre veszélyesebbekké válnak. A gyermek előbb a kialakított szokások olapján megtanul helyesen ítélni, de az erkölcsi szabály megértése csak később következik. A gyermekek (különösen az óvodáskorúak) gyakran aszerint osztályozzák a tetteket, hogy jutalom vagy büntetés jór-e értük. A jó cselekedeteket éppen úgy tegyük emlékezetessé, mint a rosszakat, de a súlyosabb vétségeket másképpen büntessük, mint a csekélyebbeket. Mindenki tudja, hogy az április szeszélyes: hol süt a nap, hol zuhog az eső. A szeszélyesség, a következetlenség sok fonákságot okoz a családi életben, és ezek a fonákságok sok gyermeki csalódás eredői. A gyermek sokszor tele van jó szándékkal és segíteni akarással, amikor a szülő haragosan rászól; máskor meg — ha a szülőnek jó kedve van — oz sem baj, ha az egész házat felforgatja. Gyakran éppen ez a következetlen magatartás az oka, hogy nem tanulja meg, mit szabad és mit nem. A szokások kialakításához következetes ismétlés szükséges; játék, apró házimunkák mind a gyermek hasznára válnak, ha az életkorhoz szabottak. Ennek alapján kell meggondolnunk, hogy milyen tevékenységet engedünk meg neki (és mit nem), de amit egyszer jónak láttunk, azt nem szabad ok nélkül megtiltanunk. KICSIK ÉS NAGYOK Augusztus végi kedd. Délelőtt tizenegy óra. Fehérkék távolsági busz áll meg a parkoló mellett. A szolgálatos rendőr néhány méterrel arrébb küldi, mert a szabály, az szabály- De nem neheztel, mosolyogva int vissza az utasoknak. A buszban sietős kapkodás, gyermekzsivaj A nyíló ajtón zsongnak kifelé a nyolc év körüli gyerekek. Fejükön színes sütés sapka, vállukon tarisznya. — Apuuu ... nézd, mit hoztam neked! — kiáltja egyikük színes műanyagzacskót lóbálva a busz ablakában. Mint a folyondár a fára, úgy fonódnak anyjuk-apjuk nyaka köré a kicsinyek. Cuppannak a puszik. Az arra menők lelassítanak, meg is állnak egy pülanatra. — ... tudod milyen jó volt a sátorban •.. még elemlámpánk is volt... én is voltam szolgálatos... a kis hal megdöglött szegény, amit a patakban fogtunk... Még egy viszontlátásra a tanító néninek, szia a többiek felé, és indulnak haza folytatni az élménybeszámolót. A busz kiürült. Mindenkiért jött valaki- Egyetlen kislány várakozik. A tanító néni elintézi a formaságokat, azután a kislányhoz fordul. De a gyerek megelőzi a kérdéssel; — Velem mi lesz? — Együtt megyünk, hazakísérlek ... Biztosan dolguk van, nem tudtak érted jönni. — Kézen fogja a kislányt, elindulnak. A parki büfé előtt a kislány kitépi magát kísérője kezéből. Az egyik szalmaszéken ülő, kávézó nőhöz rohan. Anyuuuuu! !! Nahát, Yvetka, már itt vagy? — Miért nem jöttél értem, megírtam mikor jövünk!? ! — Ja, ma van kedd? Egészen elfelejtettem. Apádnak is eszébe juthatott volna! Es mit kísérteted magad a tanító nénivel... egyedül nem tudtál hazamenni? ! Hegedűs Magda
