Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-21 / 38. szám
I 1 lyan korban élünk, amikor eljutni sok ezer kilométeres távolságba nem okoz gondot. Az ember elindul és felfedezéseiből lassanként elvész a romantikuus kalandok izgató mellékíze ... De az. amit a Kaukázus és az Elő-Ázsia között elterülő kis országban láttunk, új érzésekkel ajándékozott meg bennünket: Örményországban úgy éreztük magunkat, mint az igazi felfedezők! örmény földön már az első órákban a benyomások özöne borítja el az embert: Az élettől duzzadó-lüktető jereváni bazár, egy szupermodern építmény idegen, érdekes arcok hullámzó tengere. Armenia, kis ország a bibliai Ararát hegy tövében, egyike a legkisebb szovjet köztársaságoknak, tudósok, művészek és műépítészek, sakkozók, hősök bölcsője, élő történelemkönyv. Örményországról azt szokták mondani, hogy kőből van. S valóban, kövön járunk, kőből építkeztek és építkeznek ma is, kőbe vésték a történelmet is. Ennek az országnak az emlékei nagyon meszszire nyúlnak vissza a régmúltba. A legrégebbi feltárt objektum — Jerebuni a mai Jereván tőszomszédságában fekszik. A hajdan erődítményvédte város az urarti fejedelem székhelye, ma régészek munkahelye. És természetesen romos kövei és a már konzervált városi építmények maradványai között hazai és külföldi turisták tömege. S ugyancsak kevés kőrengeteg büszkélkedhet olyan fölülmúlhatatlan értékkel, mint ez itt Jerebuniban: az ország huszonnyolcezer éves történelmét lehet belőlük kiolvasni. S amikor más városokba is ellátogattunk — a 7. századbeli Zvartnocba, a 13. századbeli Gegaardba vagy Garniba az 1. században épült Naptemplomba — egyre erősebben kerít hatalmába az érzés, mintha állandóan a történelemben járkálnak, mintha minden egyes aszfaltozott járda alatt rég letűnt idők emlékei várnák a percet, felbukkanhassanak a napvilágra. S elég néhány napig szívni az örmény levegőt ahhoz, hogy el is higgyük: nem is olyan valószínűtlen ez a gondolat. Hiszen a huszadik század jelenében mindenütt jelen van a múlt is, s talán nincs is itt olyan építkezés, amelynek alapozásakor ne bukkanna fel valamilyen régi szobortörmelék. ornamens, több száz éves falak maradványa. Az ősi és az új e sajátos összefonódása, látványos szimbiózisa s nemcsak az építőművészeiben. hanem az életmódban — lélegzetállítóan szép élmény. Csodálva a templom, amelyben az ősök Napistent imádták — monumentális méreteit, viszsza-visszatérő gondolat, hogy a kő halhatatlan. Nap perzseli, eső veri évezredeken, évszázadokon át, fokozatosan töredezik, porlik. Homokot, földet hord rá a szél, végül belesüpped, szinte elvész a talajban. És mégis, mintha kívül esnék az idő múlásának törvényén. Noha egész városok tűntek el így a föld színéről, de egyszer mégis mindig elérkezik az újjászületés pillanata, az igazság pillanata, amikor a régészek keze nyomán élön felragyog szépségük, kőpompájuk. Valóban a fantasztikummal határos, hogy Örményországban mennyi felbecsülhetetlen értékű műkincset tártak föl, s ezek közül hánynak adták vissza az eredeti alakját, formáját. A rendszeres, a szovjet kormány által támogatott régészeti kutatások, illetve feltárások óriási kincset jelentenek, azért is. mert ezekből az ősi hagyományokból nőtt ki és merít a jelenkor csodálatos örmény építőművészeié is. Járva-kelve az országban, olybá tűnik, mintha a hajdani paloták és erődítmények és templo-Egy országos körutazás mindennél többet mond. Főleg ónnak, oki csak címszovökban ismeri Bulgáriát: Fél évezredes török elnyomás, Orfeusz földje, Kossuth-emlékek bolgár földön, Hrisrto Botev-a „bolgár Petőfi“, Dimitrov... Ez utóbbi nevet tanultaim meg legelőbb. De megvallom, a „lánglelkű forradalmár" jelzőn kívül nem maradt meg más bennem a történelemkönyvekből. S hogy mö mégis elsőként jut eszembe Dimitrov neve Bulgária hallatán, annak több oka von. Szeles, esős koranyári délelőtt várakoztam Szófiában a Dimitrov-mauzáleum előtti őrségváltásra. A csendben megütötte fülem egy-egy szófoszlány bolgár, német, orosz, lengyel nyelven. Fekete szemű kamaszgyerekek várakoztak, korombeli turisták, botjukra támaszkodó öregek... Aztán a hosszasan kígyózó sor végére álltam, hogy egy pillanatra megláthassam Georgi Dimitrov balzsamozott testét. Akkor már elevenen élt bennem az országos körutazás néhány emléke: a szófiai utcák pezsgő ritmusa, a közeli diákváros üde légköre, Plovdiv, Sumen zöldségtől roskadó piacai, autó után bámészkodó juhászok az Orfeusz dalát visszhangzó hegyekben, Neszebar hosszú, forró nyara. És élt bennem Jankó Dabrev dedikált könyve egy nemzet felemelkedéséről, Najda Mancsévá a szövőnőnek, a szocialista munka hősének negyven év küzdelmes munkájáról tett vallomása, és Má ria Dicseva fiatal új ságiró-kolléga, aki Dimitrov-szak dolgozatán munkálkodva lelkesen magyarázta nemzete történetét, Dimitrov munkásságának Internacionalista jelentőségét. A beszélgetés, a vita lelkesített, összekötött bennünket. Elmondtam, hogy láttam Dimitrov emlékeit Lipcsében, az egykori törvényszéki palotában, a mostani munkásmozgalmi múzeumiban, ahol a lipcsei per folyt. Most a per (amit a világ inkább Dimit-NAGY IDŐK TANÚI A LIPCSEI PERRŐL ,"ov-perként tart számon) negyvenötödik évfordulóján ez a beszélgetés ötlött fel bennem. 1933 jauárjában, közvetlenül a nácik németországi győzelme után a fasiszták terrorhadjáratot indítottak о forradalmi gondolkodású munkások ellen, megszervezték a Reichstag provokációs felgyújtását. Ilyen ürüggyel fogták e1 Ernst Thölmannt, az NKP vezetőjél és Georgi Dimitrovot, a Komintern Végrehajtó Bizottsága Nyugat-Európai Irodájánok vezetőjét aki Németországban tartózkodott, hogy előkészítse az európai antifasiszta munkáskongresszust. Amikor a hitleristák a pert megszervezték, arra számítottak, hogy „bebizonyítják" : a kommunisták gyújtották fel a Reichstagot és polgárháborút készítenek elő az országban. Dimitrov a per folyamán az egész világ előtt a proletár forradalmár magatartásának nagyszerű példáját adta „Magamat mint vádlott kommunistát védem — mondotta védőbeszédében. — Védelmezem saját kommunista forradalmi becsületemet, védelmezem eszméimet kommunista meggyőződésemet, védelmezem óletem ér leimét és tartalmát.“ A negyvenöt évvel ezelőtti eseményekről mindennél Dimitrov Moszkvába érkezése a per után: Mellette Roman Karmen, aki elsőként örökítette meg érkezését.
