Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-31 / 35. szám
[1д И 1 ч !Г?пП?|Т^1 A montreali olimpia előtt jqzt Bratislavában néhány kubai atléta társaságában. Már akkor is Alberto Juantorenának hívták, „neve" mégsem volt. Az ünnepi megnyitón is csupán magas termetével tűnt ki. A négyszáz méteres síkfutásban állt rajthoz. Amikor a táv felénél tartott — ebben a számban teljesen szokatlanul —, már olyan előnye volt, mintha a többi versenyzőnek legalább az egyik lába fából lett volna. A közönség szótlanul csodálkozott. Csak amikor a győztes Alberto idejét kiírták, tört ki a nagy taps. Izmaim ismerik ennek a távnak, és a vele rokon 800 méternek minden követelményét. A kubai atléta futását látva éreztem, hogy Juantorena a montreali olimpia sokáig ragyogó csillaga lesz. Neve azóta fogalommá vált az atléták körében és a közönségre is mágnesként hat, nemcsak eredményeivel, hanem egy igazi sportolóhoz illő magatartással is. Alberto Juantorena az utóbbi években is rendszeresen ellátogat Bratislavába. Az idei Pravda — Televízió Slovnaft, immár tizenkilencedszer megrendezett nemzetközi atlétikai versenyen ismét rajtolt. Megszerette a jó légkörű, színvonalas rendezvényt. Esztétikus, lendületes, könnyed futását mi is megcsodáltuk. Sokan sajnálják, hogy Alberto nem tízezer métert fut. Kép és szöveg Nagy László