Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-24 / 34. szám
' ár olyan szép volt a lakás, az üres négyszögre alig emlékeztetett. A holmikat darabonként vette, szerezte, cserélte — darabonként az érdes, hosszú évek alatt. Voltak már szőnyegei. Ha rájuk lépett, elhitte, csak a szőnyeg süpped, s nem alatta a föld. Megvédték már a csontszínű, súlyos függönyök. Nagy, puffatag párnái befogadták este a fejét Szeme — a nyúlós csókok között — kapaszkodhatott a képek híg holdsugarában. Keze alatt billentyű lett a síkos politúr, s nem félt a hidegtől, ha szombatonként térdére terítették a medvetakarót. Lágycsontú fia, agyagtekintetű férje ült a szobában, és csak néha moccant egyet a szigorú kompozíció. Elhazudták már a tárgyak a puszta falakat. Nem izgatták a rendet a csavart díszgyökerek — cserepükben páfrány nőtt, télen-nyáron ugyanaz, mint a paradicsomban. Mögötte volt már a villamosok fagyos fogantyúja és a benzingőz a hajnali buszon. Mögötte a csecsemők álomgyilkos sírása, s elmaradtak a tulipiros kénsárga szerelmek. A toronyházban fotel várta, körbeforgó, szédítő. Szabályos pecsétek, kobratestű toll, sziszegő tollheggyel. Már olyan szép volt a lakás, olyan kerek. Törhetetlen lakk a padlón, bizonyságul: íme, minden folt lemosható. És nincs már vér, csak a cékla vére a fehér zománcon. Minden tökéletes. Változnak az évszakok. Nézhette az életét tükörből, mint isten a világot, a teremtés ötödik napján. Aztán a hatodik napon — ez volt a szabadnapja — elindult sétálni, mert tudta, hiányzik neki valami még. Talán egy kristályváza, hogy görbületeiben egyszerre százötven példányban láthassa önmagát. Talán egy kalap, kétoldalt lógó cseresznyével, fantasztikus és ostoba. Ráért, nem sietett, világítottak a neonok a ködben. Megevett három habos rizst a sarki büfében. Igazított, kanyarított a haján, száját összeharapta - körbekenődött ajkán a festék, mint a zenebohócnak. Hamar fáradt. Most se ment messze. Mindig ugyanazon az úton, ismert kirakatok közt. Látta is a vázát meg a ka-F lapot, de annyira nem kellett, hirtelen, hogy szinte sírt. «Valami van pedig - gondolta amit még hazavihetek. Lehetetlen, hogy ennyi az egész. Egy csecsebecse, lega lóbb. Ami napokra leköt." Sóvárogva figyelte a Képzőművészet Bolt figuráit. A rézálarcokat, kócszakál lat. Gyertyafejű kentaurok. Lapos hó üveg, kristálygömbök. — Nem, nem — motyogta szórakozot tan —, nem ez az. Tovább akart lépni nem tudta miért, mintha nagyon fogyot volna az idő, szaladni akart, benyomn kesztyűs csuklóval sötét kirakatokat, ku tatni a cserepek közt, s kiemelni vak tóban, ami éppen a kezébe akad.------- eltekintett, esik-e? Feltekintett az elkerített égre, s tekintete, viszszafelé a legmagasabb, legeldugottabb polcra esett. És akkor meglátta. Ott állt, alig megvilágítva, mintegy véletlenül, a keretléc és egy szál deszka között. Szobor. Anyaga megállapíthatatlan, szobor, egyetlen tömbből, kevéssé faragva, talán faragás nélkül, csak a szél, az eső, a nap... Talán köpeny az a burkolat, vagy a nyers, sebes test maga. Bal kezében bot, magához húzza, védekezik, jobb keze térdig ér, megroggyan földre hulló térdéig, mintha sárból rántaná vissza, mintha süllyedne az egész. Utolsó kísérlet ez, az ellenállás utolsó mozdulata. Az arc tudja már, de a nyak megfeszül. A szem pedig — ki tudja, miféle könnyű kőzet - repül. Elpusztíthatatlanul repül, mint a madarak a temetőben. Nincs alatta árcédula. „Mindegy — gondolta —, megfizetem. Bármibe kerül." — Ez az — kihúzta magát, az üzletajtón belépett. — Ezzél lesz teljes. Ha ez is ott áll, a falak közt. örült. Éveket fiatalodott. „Istenem, istenem — gondolta izgatottan —, csak eladják magánszemélynek “ Kérem szépen — szólt. Először nem hallották, a nagy forgalomban. — Kérem szépen azt, onnan levenni A tanulólány nem értette. — Melyiket? A felső polcról... — Meg akarta MOLDOVÁN DOMOKOS A hileiililí — Mindenben meg van elégedve, úgy hogy semmit a világon nem kíván, mert a temetését, mindent jól csináltak, úgyhogy, szóval fölöltöztetve is, rendesen fölöltöztették. És ott hoz magával két kicsi gyereket. Kettőt. (Egy asszony): — Igen. — Azok ott vannak mellette. (Egy férfi hang): — Köszönjük szépen. — Köszönöm szépen. A teraszon fehér hajú, fekete kendős asszony sírva bizonygatja a halottlátó igazát: — De teljesen mindent, mindent. Mindent úgy mondott. Mint ahogy élő szavaival. (Mégis mit mondott? Próbálja meg felidézni!) — Nagyon nehéz errűl beszélni. Mindenesetre (sírva) sajnál nagyon, (Magát?) — Hogy egyedül maradtam, igen. Van ugyan családom, de fél, hogy nem tuggya majd, hogy bánnak velem. És, hogy a lakást is ne adjam ki a kezemből. Ott maradjak, ahol ő élt velem. Meg mindent, mindent, amíg otthon vöt is, mindent úgy mondott pontosan. (Miket?) — És a kórházba is, mondta, hogy sajnál, és ha vittem bármit, akkor úgy mondta, hogy mindennek örül, de a legjobban annak, hogy elmentem: neked örülök a legjobban. Mindig így mondta. És pontosan így vanl r mutatni, odavonta a kislányt a kirakat belső oldalához — Azt az... alakot! — bökdösött fel a magasba, de innen csak a deszkalap látszott, ahogy meghajlik a súly alatt. A lány rázta a fejét. — Fogalmam sincs... A falitól, gyümölccsel? Jött az üzletvezető, az eladót félreparancsolta. — Kérem — magyarázta ő, ingerülten —, azt a szobrot akarom ... — s még egyszer felmutatott, bizonytalanul. Az üzletvezető utánanézett az ujjának. Lehunyta szemét, tűnődve. — A Koldusasszonyt? - kérdezte hirtelen, majdnem dühösen. - Nagyon drága. — Nem baj — kiáltotta vissza. — Meg tudom fizetni. Van miből. Dolgoztam idáig, eleget. — Készpénzben. Részlet nincs - mondta az üzletvezető halkabban, és gyanakodva szemlélte az alacsony termetű asszonyt, s szája körül a szomorúság szürke zárójeleit. — Készpénzben — felelte. Tömött táskáját föltette a pultra. — Onnan leszedni... - Az üzletvezető hadarni kezdett. — Onnan leszedni, rendkívül körülményes ... csak így egyszerre ... azonnal... Ö nem szólt. Követelőén nyomogatta a pénztárcáját. — Nem tudom, jól körül tetszett-e nézni — folytatta a férfi —, ugyanattól a mestertől, ajánlhatom ... Gyerekangyal, szeplőkkel. — Szerintem szebb. .. vagy valami praktikusabbat: fonott itolkosár, agancsfülekkel ... farsangi busómaszk az ágy fölé .. .-.ehetetlenül tárogatta kezét a makacs asszony előtt. — Kérem — mondta végül elgyengülve. Mintha sajnálta volna. - Le fogjuk venni. Beállították a kislétrát a kirakatba, a főnök felmászott, csúsztatta a szobrot, fejjel lefelé, a tanulólány alulról támasztotta.- Hát igen — súgta a lányka tudálékosan —, ez szép. Maga a művészet, így ahogy van. Arcra fektették a pulton, selyempapírba hengergették, több réteget hajtottak rá, azután hullámpapundekli, végül a durva, barna csomagoló. Körülkötötték erős nejlonspárgával, valahol a nyakánál. Leszámolta a pénzt. A pénztáros irigykedve figyelte.- Tessék — mondta az üzletvezető, s homlokát összehúzva, fölemelte a csomagot —, az ajtóig kiviszem. Ezzel haza is kell ám érni. — Kocsival van — legyintett a pénztáros. — Aki ennyit ad, egy rücskös, randa öregasszonyért. .. Az ajtó előtt kinyújtotta a karját, tenyérrel fölfelé, könyéknél kissé begörbítve. A férfi előrehajolt, és a batyut belepottyantottá. Aztán gyorsan, zavartan visszaugrott az ajtó mögé. Csaknem leroskadt — a súly olyan hirtelen érte. Nehezebb volt ez a közepes barna csomag, a legnehezebb szatyornál is nehezebb. „De megvan. Megszereztem - gondolta ujjongva. - És tudom, több, mint otthon az egész ... Csak a villamosig kell eljutnom vele- Vagy egy szabad taxinak füttyenteni." Megpróbálta a nejlonmasni-fogónál. Kettőt lépett. A nejlonszál mélyen bevágott a tenyerébe. Feltornászta a hóna alá, vóllizma recsegett. így vitte a legközelebbi villamosmegállóig. Homályosan látta a kocsit a sűrűsödő ködben, megcélozta a lépcsőt, de üres keze nem volt a kapaszkodásra, fellépni nem tudott, a súly visszahúzta, indítottak, majdnem alákerült, és valaki lehülyézte. Másik hóna alá csúsztatta, a jelzőtáblának dőlve. Emlékezett egy taxiállomásra. De oda éppen annyi az út, mint innen hazáig. Ki hitte, hogy ilyen nehéz? Hiszen alig nagyobb, mint egy küszöbre kitett csecsemő. Vissza lehetne vinni. Tartsák ott holnapig, vagy majd holnapután, valaki, egy erre alkalmas személy ... Elképzelte az üzletvezető mosolyát. Ahogy elébe siet. Azért sem. Ha már itt tartja a markában. Megindult újra. végtelen lassúsággal. Lábafejét csúsztatta a síkos aszfalton. Érezte, hogy a csomag is csúszik. NEGYEDIK JÓSLÁS Most egy fiatalasszony, s a fiatalasszony apósa és anyósa ül a halottlátóval szemben. A halottlátó: — Férfi halottal tetszenek akarni beszélni? (Egy asszony): — Igen. — Itt egy fiatalember halott jelentkezik. Erről tetszenek tudni? Igen. — És a fejének mi baja? A fejit fogja. így félódalt van a feje. Mer én most azt a stádiumát látom, ahogy a halála bekövetkezik. És ki volt mellette három, amikor meghalt? Én is mellette vótam, a felesége is. — Hármat mutat. De a szüleinek szól: AnyukámI Drága jó apám! Nem találok szavakat. Hogyan jutott eszetekbe, hogy eljöttetek? Hisz elmentem tőletek szó nélkül. Anyám I De szeretném megcsókolni a kezed, és azt mondani neked: nyugodjál meg, mer mindenkit vádoltál miattam. Tudod, hogy bárhova vittetek volna, nem vöt orvosom. Fáradtan jöttem idáig. És az fáj a legjobban, hogy sokat elsírod magad, éjszakákat, apuval mindig rólam beszéltek. Nekem a legnehezebb. Mer az életem legszebb idején lezárni a szemem. De sose tudok önmagomnak megbocsájtani. Nagyon rosszul esett. Nagyon fáradtan jöttem el, mert talán nem kíméltem magam. Amikor beszéltetek az orvossal, megmondta-e nektek az igazat? Tudtátok-e, hogy nem segít rajtam senki? — Azt kérdezem: a feleségemmel megvan-e a békesség közöttetek? Mer borzasztó fájdalmam vöt, hogy az Isten csak öt évet adott volna mégl Hisz annyi terv vöt előttem! Fáradt voltam, nagyon fáradt. Sokszor ingerült, idegessé váltam. — Anyám I Amit elhatároztatok, hogy a sírom megcsinájjátok. S nem kívánhatjátok, hogy a feleségem értem áldozza magát. Úgy mongyátok meg neki: én nem akarom. Mer hagytam én ott elég bánatot. Nem vagyok egyedül. Nagymamáékkal találkoztam. — — Tessék kérdezni és válaszolni vissza! (Egy asszony): — Van-e kívánsága, valami, tőlem? — Semmit nem kér. Mindent megkapott, mindenbe bele van nyugodva. Különben 6 saját magát is vádolja a halála miatt. (Egy asszony): — Köszönjük szépen. — Tessék a következőket beküldeni)
