Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-05-25 / 21. szám
VARGA DOMONKOS Kicsi bántja a nagyot mint máskor, mert ezen méri le: hálás-e neki a gyerekért, s mire megszüli, jó apja lesz-e. Arra vágyik, hogy kényeztessék. Hogy a lérje őt is úgy tekintse, mint egy becézni való kisbabát, akit simogatni, tutujgatni kell, esetleg még gügyögni is neki, s mindig újabb meglepetéseket eszelni ki, apró-cseprő ajándékokat, ezt-azt, amin ő is úgy kacaghat, ahogy az еду-két éves kiskölykök kacagnak. Sok állapotos asszony úgy beleéli magát ezekbe az érzésekbe, hogy még mások előtt se nagyon türtőzteti magát. Selypítve játssza meg, hogy ő most kislány, aki az apukája nyakán csüng, s tőle vár gyöngéd babusgatást. Hát még ha kettesben vannak! Oly gyermetegül gagyarásznak sokszor egymásnak, hogy ha egy magnószalag Айет minden asszony viseli egy** formán a terhesség megpróbáltatásait. Az egyik hónapokig émelyeg, az első időkben alig marad meg benne az étel; a másik alig érez hányingert. Az egyik beleszédül az áldott állapotba, átszellemült Madonna-arccal sugározza szét a világba betelni készülő örömét; a másik belecsúnyul: barna foltok ütnek ki a bőrén, arca elkinzottá válik, teste esetlenné. Az egyik bírja lábbal, bírja erővel; a másik elgyöngül, s ha néhány percig állnia kell, már rogyna össze. Az egyik teszvesz, sürög-forog mindvégig; a másik hónapokig az ágyhoz kötve őrzi veszélyeztetett magzatát, el ne vetéljen, világra ne jöjjön idő előtt, „idétlenül“. Az egyik alig várja, hogy megszülje és meglássa gyerekét, kezébe lógja, és mellére vonja; a másik retteg a perctől, amikor meglesz, mert nem tudja, mihez kezd majd vele, hogy tudja majd berendezni az életüket (kivált ha nincs apa, aki segítene). Az egyik magától a szüléstől se igen fél; a másik viszont vacog tőle, mert hisz ma is vannak különlegesen nehéz esetek ... Hozzátehetném: maguk a térjek is megkönnyíthetik vagy megnehezíthetik feleségük terhét. A testit is, még inkább a lelkit. Egy asszony mindig elvárja, hogy a hozzá tartozó férli figyeljen rá, törődjön vele, de most még inkább elvárja, mindezt megőrizné, s később hideg lejjel hallgatnák vissza, ők maguk csodálkoznának a legjobban. Ezek mi voltunk? Meg kell szakadni! Holott végül is: nincs ebben semmi nevetséges. Ki Így várja a gyerekét, ki úgy. Ki komolyabban, ki játékosabban. S akinek — hasában a születendő picivel — játszani van kedve, az miért ne élné bele magát ebbe a sírás-nevetős gyerekszerepbe, ebbe az apatogó komédiába, nyűgösködésbe és bolondozásba? Hisz erről van szó, semmi másról. Ha az ifjú lérjet sikerül beleszéditeni ebbe a másféle szerelembe, amelyben már apa módjára kell, nemcsak erősnek, hatalmasnak, hanem megértőnek, kedvesnek, tapintatosnak is lennie, akkor az asszonynak — legalább egy időre — nyert ügye van. Akkor már együtt várják a gyereket, s együtt örülnek majd neki, ha megérkezik. Vagy mégse csupán erről van szó? Hisz sok asszony nem is gondol semmiféle játékra. Egész egyszerűen: nehezen viseli az állapotát. Bántja a nagyot a kicsi: gyötri a benne megfogant gyerek. Ezért nyűgösködik, de még nyafog is, még zokog is néha nagyokat, nem is csak a testi rosszullétek miatt, hanem mert sokszor minden különösebb ok nélkül is olyan szorongatóan furcsákat érez. S ha a férje netán nem sokat törődik vele, ha a maga bajára hagyja, akkor már nemcsak furcsákat érez, hanem megtelik sötét szomorúsággal, a saját személye, de a méhében mocorgó gyerek miatt is, hogy az milyen apátion árva lesz. Mert érezni nagyon tudnak az aszszonyok. Néha már túlságosan is. Ha nagyon örülnek vagy nagyon szenvednek, már ki is lépnek az időből, s úgy érzik: ez már mindig így lesz. Ez a titka, hogy miért tudnak boldogabbak is lenni, de boldogtalanabbak is a férfiak java részénél. A gyereküket várók meg különösen. Köztük vannak csak igazán boldogságos és boldogtalanságos kismamák. De hogy ki micsodás, afelől többnyire nem a testi bajok, nem a májfoltok és a visszerek határoznak, s még az idő előtt kinyíló méhszájak, a váratlan vérzések vagy a nyugtalankodó vesék is csak ritkán. Sokkal inkább az, hogy érzi-e az asszony: nemcsak őbenne érik a gyerek, férjében is érik a jövendő apa. Hogy ő maga megváltozik ezekben a hónapokban, az úgyis nyilvánvaló. Mire kibújik belőle a kicsi, ő már egészen másvalakivé válik, mint volt a fogantatás előtt. Anya lesz. Méhe megszabadul a tehertől, de a lelke nem: anyasága egy életre szál, s ez — józan ésszel mérlegelve a dolgot — legalább olyan rémitő, mint csábító. Ö szerencsére nemigen mérlegeli józan ésszel a dolgot, milyen lesz mindhalálig hozzákötöznie magát a saját gyerekéhez, s táplálni nemcsak a két megduzzadt melléből kicsorduló tejjel, hanem azután is: munkával, gonddal, szüntelen szeretettel. Az ösztön úgyis errefelé viszi: naponta ábrándozik felőle, hogy de jó lesz, sokszor még a kisingeket, rékliket, pelenkákat, pólyát, kezeslábast is előszedi, hogy legyen mibe a kicsit beleképzelnie .. . ... de ezt is mennyivel vidámabban lehet együtt játszani, közösen örülni már előre a kis rúgkapálódzónak, aki most egyelőre odabent kapál a kezével, és rugdos a lábával, csak oda kell tenni a tenyerünket, hogy érezzük, vagy szemmel követni az imbolygó dudorokat, amelyekről oly vicces volna tudni: a kis öklének vagy a sarkának a pillanatnyi nyomai. De aztán majd meglesz, igen, meglesz, s akkor már nem kell találgatni, hol a keze, hol a lába, hol a feje, legfeljebb azt: hol az apja? Merre császkál, mikor már itthon kellene lennie? Ez a szorongás, mondom, ritkán hagyja nyugton a terhes fiatalasszonyokat. Férjük, aki eddig inkább csak a mézét ízlelgette a házasságnak, hogyan állja meg ezt a próbát, vállalja-e teljes szívvel őket kettejüket, tehát a kicsit is, éjszakai nyivákolásaival, a lakást belengő pelenkaszaggal, mindennel egyetemben? És addig is? Kiállja-e azt a másik próbát, hogy еду-két hónapig nem ölelheti meg a feleségét úgy, ahogy eddig ölelgette? Vagy máris más kell neki, sőt mások, olcsó — vagy nagyon is sokba kerülő — kis lenge nők? Bánnám, ha egyetlen fiatalasszonyba is belebeszélném, hogy izguljon, borongjon mindezek miatt, s ettől hordja nehezebben, várja szomorúbban a testéből táplálkozó kis kölyköt, aki a félidőtől, élete első moccanásától fogva már oly szivmelengetően fészkelődik odabent. Nem, én könnyíteni szeretném inkább kinek-kinek a gondját. De azt hiszem: vannak dolgok, amikről jobb beszélni, mint hallgatni. Sokszor о házasfeleknek is jobb, s nem ingerülten veszekedve, hanem csöndesen összebújva s egymás szive dobogására figyelve. Házasság család XVII. A nemzetközi kereskedelmi és kulturális kapcsolatok állandó bővülése és az idegenforgalom soha nem látott fejlődése magával hozza, hogy állampolgáraink külföldi személyekkel ismerkednek meg, és gyakran kerülnek velük családjogi kapcsolatokba is. Ilyen esetekben a külföldi állampolgárok jogállását és jogviszonyait külön jogszabályok, nevezetesen az .1963. évi 97. Tt. számú — a nemzetközi magánjogról és perjogról szóló — törvény szabályozzák. A külföldi állampolgároknak a családi és vagyonjogi viszonyaikba!! ugyanolyan jogaik és követeléseik vannak, mint a csehszlovák állampolgároknak. — Ha valaki csehszlovák állampolgár, de ugyanakkor egy más állam is a saját polgárának tekinti (ún. kettős állampolgárság), a csehszlovák hatóságok és bíróságok szempontjából a csehszlovák állampolgárság a döntő. Külföldi állampolgárral házasságot kötni belföldön a nemzeti bizottságon, külföldön az illető állam illetékes anyakönyvi (vagy más) hatósága előtt lehet. Ilyen esetben a házasságkötés alakiságát (formáját) illetően a házasságkötés helyének törvényei a mértékadók. Azonban a csehszlovák állampolgárnak külföldön kötött házasságnál is mindig be kell tartani a polgári házasságkötés formáját. Nem volna érvényes tehát a csehszlovák állampolgárnak külföldön (egyházi formában) megkötött házassága akkor sem, ha például a külföldi jog megengedné az egyházi házasságkötést. Ez a törvényeink azon alapelvéből következik, hogy a házasságot a polgári hatóság előtt kell megkötni és ez előtt bármiféle egyházi szertartás tilos. A külföldivel kötött házasságnál azt a kérdést, hogy az illető köthet-e házasságot (az ún. házassági jogképességét például, ami a törvény által megkívánt kort illeti) a saját államának törvényei szerint kell megítélni. A házastársak személyi és vagyonjogi viszonyait, valamint a házasság felbontására vonatkozó szabályokat azon állam törvényei szerint keli megítélni, amelynek állampolgárai a házasfelek. Ha különböző államok polgárai, akkor a csehszlovák törvényeket kell alkalmazni A házassági bontóper lefolytatására a csehszlovák bíróság illetékes akkor, ha legalább az egyik házasfél csehszlovák állampolgár. Az apaság megállapításánál és megtagadásánál annak az államnak a törvényeit kell alkalmazni, amelynek állampolgárságát a gyermek a születés tényével megszerezte. Ha azonban a gyermek Csehszlovákiában él, akkor a csehszlovák törvények szerint lehet az apaságot megáHapítani, mégpedig a csehszlovák bíróság előtti eljárásban. Dr. BERTHA GÉZA
