Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-04-20 / 16. szám
p— EGY FRANCIA REGÉNY CÍME, U/ DE MINDENNÉL JOBBAN ЬЬ ILLIK AZ ALÁBBIAKRA... Ai időpont: 1977. december 24. A sötétedés beálltával rakéták és harci repülőgépek kavarják fel a karácsonyesti lakószoba levegőjét. A „Tirpitz" csatahajó őrködik a karácsonyfa alatt. Az év ajándékötlete, a golyók és gránátok tépte, félig leégett ház műanyagból. Hadd játszanak egy jót a gyerekek 1977-ben, válaszul a háborús játékok fokozottabb gyártására, soha nem látott méreteket öltött az ellenük való küzdelem. Nürnbergben például egy háborús játékok elleni kiállításon gyerekkezek törték össze a műanyag bombákat. Hamburgban a német békeszövetség (DFG) géppisztollyal felfegyverzett télapókat küldött az utcákra, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a háborús játékok veszélyeire. Mindezek ellenére a bombázók és a géppisztolyok 1977-ben jelentős üzletnek bizonyultak. 1978 januárjában a játékgyártók szövetsége (VÉDÉS) már számszerűleg is ki tudja mutatni a háborús játékok eladásából származó óriási nyereséget. így természetesen érthető, hogy a háborús játékok elleni megmozdulások meglehetősen hidegen hagyták a gyártó cégeket. Az egyik ilyen cég, a „Reveir igazgatója elmondta: „Az ellenünk irányuló akciók során felszólítják a gyerekeket, hogy törjék össze az általunk gyártott játékokat. Minden összerombolt repülőgépért 5 DM-t ígérnek. A gyerekek össze is törik őket, aztán vesznek egy újat." 1977-ben új forrásból táplálkoztak a háborús játékokat előállító vállalatok, újra felfedezték a nácizmus korszakát, a horogkereszt több náci vezér társaságában bevonult a játékok birodalmába. Már 5 DM-ért kapható a köszönésre lendülő karú műanyag Hitler. Egy szociáldemokrata parlamenti képviselő szerint „elviselhetetlen, hogy ilyen neofasiszta jelenségeket tolerálunk, míg békeharcos írókat üldöztetésnek teszünk ki". A háborús játékokat gyártó cégek karácsonyi békéjét szolgáló mottó a „Play-Big" óriás cég prospektusában olvasható: „Drága hazánk, nyugodt lehetsz!” Az, hogy a nyugatnémet játékpiacot náci katonai játékokkal árasztották el a vállalkozók, annál is visszatetszőbb, sőt morbid jelenség, mivel közben politikusok és katonai szakemberek százai megfeszített erővel tanácskoznak a leszerelésről, fegyverzetcsökkentésről, mivel a világ minden részén emberek milliói — szülők — tüntetnek a neutronbomba ellen. Náci militarista játékok a gyermekek kezében: a nyugatnémet pénzmágnások álláspontját fejezik ki, mégpedig a leszerelés, a haderőcsökkentés, a nemzetközi feszültség enyhülése — elleni „MIVEL JÁTSZANAK A HÓHÉR SAS VÁRI TIBOR MÉRNÖK ÉS MUDr. WALTZER IVÁN i\ \ A fJ V fj-f _r_i J J _ni U J J VI. (A havas Himalája karsztvidéke) Korán reggel indultunk lefelé a Banihal hágóról. Utunk veszedelmes szerpentineken vezetett. A nap éppen kibúj't az egyik havas csúcs mögül. Megdöbbentően szép látvány tárult szemünk elé. Hatalmas, lépcsőzetesen készített rizsföldeket láttunk, melyeken a felkelő nap sugarai simogatóan meg-megcsillantak. Megcsodáltuk a hatalmas rizsföld vízellátását. Autóink nagyszerűen bírták az állandóan váltakozó tengerszint feletti magasságot. Pedig a veszedelmesen keskeny út néha 2000 m magasban, majd pedig lenn a mély völgyekben vezetett. Ebéd előtt értük el Kasmír fővárosát, Srinagart. Miközben a város előtt lemaradt autónkra várakoztunk, észrevettük, hogy két kislány közeledik hatalmas kosárral a fején, melyek majdnem nagyobbak voltak, mint ők maguk. És mégis könnyedén vitték kosaraikat! Mosolyogva megálltak előttünk, és valamit kértek. Mi elővettük fényképezőgépeinket, hogy megörökítsük bájos gyermekarcukat. Csakhogy erre ők futásnak eredtek. Talán mohamedánok - gondoltuk. De mégsem, mert néhány perc múlva visszaóvakodtak, de még soká tartott, amíg rávettük őket, hogy álljanak a fényképezőgép elé. Ezen a vidéken más alkatúak a nők, mint általában Indiában. A jellegzetes indiai női törékenység és finomság nincs meg bennük. Széles váll, rövid nyak és alacsony termet jellemzi őket. A férfiak alakja is teljesen elüt az indusokétól, inkább a pastúni afgánokra emlékeztetnek. Srinagarba érve elindultunk, hogy megismerkedjünk a vízre épült várossal. Nemcsak a házak, hanem az utcák is a vízbe vert cölöpökön vezetnek. Az egész nagyon kedves és romantikus. Még a gondolák sem hiányoznak, épp olyanok mint Velencében. Sűrűn és ügyesen közlekednek. A nagyobb méretű csónakokon, üzletet, kisebb lakást, sőt szállodát is berendeznek. Srinagar igen látványos és hangulatos város. Különösen megkapó, amikor kánikulai hőség telepszik a városra, ugyanakkor a háttérben a hóval borított havasok látszanak. Benéztünk néhány üzletbe, ahol főleg faragott bútorokat árulnak. De milyen csodálatosan, művészien kifaragott népművészeti alkotások! A legapróbb részletig pontosan és szinte leheletfinomon van kidolgozva. Nincs első, vagy másodosztályú áru. Minden darab mestermű. Ezek a munkák egyébként gyárakban készülnek, de kézzel faragják. Az üzem területén apró kis szobácskákban állítják ki a munkadarabokat. Srinagartól kb. 100 kilométeres út vezetett táborunkhoz. Innét a magashegyi karszt kutatására indultunk. Az út eleinte enyhén emelkedett, de később egyre meredekebb lett. A festői szépségű völgyekben a bennszülöttek apró kunyhói álltak. Szegényes, szalmatetős lakhelyek voltak. Sem kényelmet, sem meleget nem nyújtanak, pedig amikor magas hó borítja a tájat, és süvít a hideg szél, jólesne a bentlevőknek a meleg. Megélhetésüket a rizs- és juhtenyésztés biztosítja. Csodálkoztunk, hogy a juhpásztoron nem láttunk prémbundát. Vékony, rongyos ruhája volt, vállára elnyűtt takarót borított. Mindenki mezítláb volt, vagy hatálmas elnyűtt cipőben. Gyakran észrevettük, főleg az idősebbeknél, hogy kezüket a takaró alá bújtatták. Biztosan fáznak — gondoltuk, de nemsokára meglepő dolgot láttunk. Az egyik bennszülött ledobta takaróját: kezében egy kis agyagedényt szorongatott. Az edényben parázs volt. Megkavarta, megfújta, majd újra magára terítette a takarót. A meleg prém, ruha és cipő helyett így küzdenek a hideg ellen. Útközben többször láttunk katonai csapatokat, hosszú sorban a Kasmír-pakisztáni határ felé vonulva, ahol igen feszült volt a helyzet. Nekünk, szerencsére, sikerült kikerülni ezt a politikai zavargást. Utunk a Zolija-szoros felé vezetett, mely átszeli a Himalája hegységet Drason keresztül Léhbe tart a Tibet és Karakorum hegységek lábához. Legveszélyesebb útszakaszunk a Zolija hágón át vezetett, 4300 méterre a tengerszint feletti magasságban. Az út sziklába vájt, veszedelmesen emelkedő szerpentin. A víztől alámosott helyeken földcsuszamlás veszélye fenyegetett. Kocsijaink motorja nyugodtan, egyenletesep működött, de ennek ellenére nagy gondot okozott az autók túlterhelése. Még kb. 40 km út várt ránk, amely cseppet sem látszott jobbnak, mint eddig, így hát elhatároztuk, hogy visszafordulunk. Igen óm, de hogyan? A hosszú Tatra 148-as csak centiméterről centiméterre tudott fordulni. Fellélegeztünk, amikor az minden baj nélkül sikerült. Lementünk az alattunk levő völgybe és letáboroztunk.
