Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
közölték a rendőrséggel követeléseiket: a svéd kormánytól félmillió svéd korona váltságdíjat, és a nemrég meggyilkolt jugoszláv követ gyilkosainak és további négy elítélt usztasa terroristának a kiadását követelték. A svéd kormány teljesítette a feltételeket, hogy megmentse az utasok életét. Miután a terroristák megkapták amit akartak, kényszeritették a pilótát, hogy Madridba repüljön, majd ott a Franco-rendőrség kezére adták magukat. A francoista fasiszták nem vájták ki a horvát fasiszták szemét. (Annak idején a Stockholmból Belgrádba repülő nagy utasszállító gép katasztrófáját, amelyet csak a légikisasszony, Veszna Vulovica élt túl, szintén usztasa terroristák okozták, abban a hiszemben, hogy a fedélzeten jugoszláv miniszter tartózkodik.) 1972. október 22. — 8 óra 50 perckor szófiai idő szerint a bolgár főváros repülőterén leszállt a török légitársaság Boeing 707 típusú gépe, amelyet négy felfegyverzett török nemzetiségű férfi az Isztambul—Ankara vonalról kényszeritett Szófiába. A gép fedélzetén 66 utas és 9-tagú személyzet tartózkodott. A fegyveres légi kalózok felkérték a bolgár hatóságokat, hogy a török kormánynak tolmácsolják követeléseiket: 12 elítélt személy szabadon bocsátása, a sztrájkokat tiltó törvény megszüntetése, a török parasztok helyzetének javítása, a török alkotmány megváltoztatása stb. s hogy a követeléseket sugározza a török rádió. S ha a török kormány mindezt azonnal nem teljesíti, megsemmisítik a repülőgépet utasaival, személyzetével és saját magukkal együtt. A bolgár hatóságoknak azonban sikerült meggátolniuk a katasztrófát. Az északnyugat-afrikai Arab Emirátusok Szövetségének Dubai nevű légikikötőjét nem most fedezték fel a német terroristák. 1973. július 19. — Egy japán utasszállító Jumbojetet négy ismeretlen bandita — egyes hírforrások szerint három arab és egy japán — Dubaiba térített el. Dubaiban csupán nagyon rövid ideig tartózkodtak, innen Damaszkuszt útba ejtve, a líbiai Bengházi város repülőterén szálltak le. Az óriásgépet itt a levegőbe repítették — ismeretlen okokból. Mielőtt a gépet megsemmisítették volna, az utasok és a személyzet is kiszállhattak a banditákkal együtt. A légi kalózokat a líbiai katonaság vette őrizetbe. 1973. november 27. — Ugyancsak Dubaiban szállt le a KLM holland légitársaság elrabolt Boeing 747 típusú gépe, amelyet három fegyveres terrorista térített el az Amszterdam — Tokió vonalról, miután Bagdad, Kuwait, Szaúd- Arábia és Bahray nem adták meg az engedélyt a leszállásra. A gépet Máltában rabolták el, ahol leszállították az utasokat, s Dubaiba csak A. W. Witholt-tal, a KLM légitársaság alelnökével érkeztek meg. A cél nyilvánvaló: váltságdíj. A légikalózkodás történetéből a teljesség igénye nélkül, csupán néhány kirívóbb esetet ragadtunk ki. Szemléltetésképpen, hogy e korunk szülte veszedelmes, erőszakos cselekménynek is két oldala van: nálunk kisszerű bűnözők az igazságszolgáltatás előli menekülés eszközét látják benne, vagy azok vetemednek rá, akik elvakultan és mindenre elszántan epekednek a nyugati világ képzelt paradicsomába. Amott pedig szervezett bűnöző csoportok brutális pénzszerzési eszköze. A polgári demokrácia „szabadság" fogalmába nemcsak, hogy belefér, hanem maga termeli ki az anarchizmust, a terrorizmust és eszközeit: merényleteket, emberrablást, légikalózkodást. LÁNG ÉVA Amit szabad Jupiternek ...szabad másnak is?! A nyugati világban tovább virágzik a gyermekkereskedelem, törvény ide, botrány oda, minden csoda három napig tart, és különben nagyok és ugyancsak prosperálnak a cégek, sebaj, ha a nyakukba akasztanak egy-egy pert, ha a közvetítő vagy a közvetlen kereskedő lebukott, akad helyette más, nem is egy. Hallottunk már amerikai szülésznők „magánklinikáiról", a szicíliai gyermekpiacról és a Vietnamból hazatakarodó amerikai katonaság barbár akciójáról, a „baby-lift“-ről. Most ősszel Párizsban a diáknegyed Rue Toullier nevű festői utcájában — a Sorbonne falánál hetekig működött zavartalanul egy közvetítő iroda, ahol libanoni csecsemők árusítása folyt. Az iroda, ahogy már a kereskedelemben dukál, persze, megrendeléseket is fölvett, ha az érdeklődő kifizette a felárat is, átszámítva kb. 150 000 koronát, s belenyugodott, hogy a szállítási határidő mintegy hat hónap ... És csupán a véletlennek köszönhető, hogy — Párizs kellős közepén! — felfedezték mivel foglalkozik a Rue Toullier 10-es számú házában a „Libanoni Felügyelő Társaság". A La Vie katolikus hetilap figyelt fel a „társaság" fura nevére, és Francoise Colombel, a lap szerkesztője, utánanézett a dolognak. Az újságírónő természetesen, mint „érdeklődő lépett fel a gyermekkereskedőnél, aki egy beiruti bíróság ügyészének adta ki magát, de különben jómódú, tapasztalt szatócsra emlékeztetett". A férfi megmagyarázta: „Az örökbefogadási piacon jelenleg a libanoni apróságok ára a legmagasabb, mert világos, illetve fehér bőrűek és kitűnő egészségnek örvendenek, mivel Libanon tulajdonképpen hegyvidék ...", s mivel a bébik „még a nyugati kultúrzónán belül születtek" ........Különösen Svájcban, Nyugat-Németországban és Hollandiában keresettek". Amikor az újságírónő kifejezte aggodalmát, hogy ha ilyen nagy a kereslet, netán hiába is jött, a lélekkufár megnyugtatta, hogyha előlegként kifizeti az árnak a felét — legalább vagy 60 000 koronának megfelelő összeget — ő igazán mindent megtesz ... Ebben azonban Francoise Colombel megelőzte, és fellármázta a francia sajtót. A botránnyal érdemben foglalkozott a L’ Humanité, a francia kommunisták lapja is. A gyermekkereskedő — még sikerült kinyomozni a nevét: Paul Awad, valóban beiruti ügyvéd — nyomtalanul eltűnt. Az újságcikkek külön kiemelték, hogy Franciaországban különösen szigorú rendelkezések szabályozzák a gyermekek örökbefogadását, tehát a gyermeket vásárló „adoptálóknak" a törvény előtt kell felelniük tettükért. Gyermekkereskedelem, csecsemöpiac — már csak a puszta szavak hallatára is felindulás vesz erőt az emberen, még akkor is, ha a középkori sötétségből ki sem emelkedett Szicíliáról van szó, s a szerencsétlen anya esetleg a biztos pusztulástól akarja megmenteni ily módon nyolcadik vagy tizedik újszülöttjét, s a többin, a családon valamiképpen segíteni. Dehát Párizsban? Ahol megszületett a Szabadság, Testvériség, Egyenlőség jelszava? Párizsban, ahol a kommünárok fala áll? A „fény városában", ahol Marat és Barbusse szelleme fenyegetőn tornyosul még ma is Versailles fölé? S miért ne éppen Párizsban? — kérdezhetnénk az érem másik oldala felöl. Párizsban éppoly „szagtalan" a pénz, mint a nyugati világ ama másik fővárosában, Washingtonban, ahol a Kapitoliumban Washington György hatalmas szobra áll, — és ahonnan a már említett „baby-liftet" irányították. S amit szabad nagyban, hivatalosan, ugyan miért ne szabadna egy nyomorult kis beiruti ügyvédnek?! — I — i • • y. ' I * 11
