Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-12-15 / 50. szám

Háromszor is elolvastam K. Sán­dor levelét, aki őszintén ki­mondta a 18—20 éves fiúk vívódásait. Nyitott szemmel jár, jó a megítélő képessége, s nem ne­vezhetjük zűrzavarosnak gondolko­dásmódját, ha látja és tudatosítja, hogy a lányok érzelmi világának a legfinomabb húrjai ma, a husza­dik század második felében nem pengenek érzékenyen, hanem erő­teljesen, mindent beleadva, durván szétzúzzák az ifjúkor oly szép érzel­meit. A szülőkkel való bizalmas meg, keserű vagy boldog tapaszta­latok alapján. Tizenhét éves va­gyok, nagyon sok mindent nem értek még az életben, de ha le­írom saját tapasztalataimat, talán sok lány problémáját érintem. Az idén nyáron kerültem köze­lebbi kapcsolatba egy fiúval. Né­hányszor meglátogatott, gyakran telefonált. A szünidőben sokáig nem láttuk egymást, de a falunk­ban rendezett ifjúsági mulatságon együtt voltunk. Azóta nem jelent­kezik. Nem tudom, hol követtem el a szerelemről baráti kapcsolat éppen ezért válik egyre jelentősebbé. Az esti, vacsora utáni családi beszélgetések nem lehetnek felületesek, tartalmatla­nok. Ilyenkor nem titkolni való a szülők múltja sem, mely tanulságul, példaként szolgálhat. A fiatalok az idősebb generáció bírálói, vizsgá­lói, a mi életünkből merítenek pél­dát. Az erkölcsös élet ma sem di­vatjamúlt. A merev tartózkodásnak vége, de az erkölcsi tisztaság a modern világban is jelen van. „A tisztelet többet ér a hírnévnél, a megbecsülés többet ér a tekin­télynél, a becsület pedig többet ér a dicsőségnél." — És becsülete csak annak van, akinek erkölcse is, s bátran néz a tükörbe. HAJTMAN KORNÉLIA, PARKÄNY­NÁNA (5TÚROVO-NANA) Tizennégy éves múltam, s azt hiszem, .szakszerű" nevelésben ré­szesítenek szüleim. Fél éve járok egy fiúval, nem ő az első, akivel szórakozom. Szüleim az első pilla­nattól fogva tudnak az ügyről, ba-' rútságunkat nem ellenzik. A fiú három-négy hónapja jár hozzánk, s én is voltam náluk. Mindenhová elengednek vele. Nagyon jól érez­zük magunkat együtt, és boldog vagyok, hogy szüleim előtt nem kell titkolóznom. Édesanyámék nézete szerint az ilyen szórakozás nem árthat. Azt mondták, hogy amíg rendesen viselkedem, nem megy tanulmányaim rovására az együtt­­járásunk, addig engedélyezik. Az édesapám sokáig nagyon szigorú volt hozzám, de amióta látja, hogy mindent megteszek, amit kérnek, megváltozott. Nagyon szeretem a szüléimét, és örülök, hogy meg­értők, kapcsolatunk alapja a köl­csönös bizalom. B. ILDIKÓ, ÓGYALLA (HURBANOVO) A szerelem nehéz és bonyolult téma. Több oldalról közelíthetjük hibát? Talán a nyakába kellett volna varrni magam? A barátnőim szerint nem jó egy fiúval huzamo­sabb ideig együtt járni. Jobb az olyan, akivel eltöltünk egy estét, s ezzel vége? Nem hiszem! Isme­rek egy lányt, akinek 18 éves korá­ban nem volt állandó társa, most 25 éves, és még nem ment férjhez. Én nem szeretnék az ő sorsára jutni! P. MARIA, KOMAROM (KOMARNO) Három gyermekünk van, 19, 17 és 15 éves, de soha sem fordult elő, hogy azzal vádoltak volna bennünket, keveset törődünk velük, türelmetlenek vagyunk velük szem­ben. Az igaz, hogy egyedüli szórako­zásunk az, hogy nekik élünk, velük törődünk. Nekik nagy szükségük van ránk, szülőkre, mert a meleg családi fészek pótolhatatlan szá­mukra, és nagyra értékelik a köl­csönös szeretetet, megbecsülést, tiszteletet. A szórakozásra szánt idő beosztását nem tőlünk várják, sza­bad idejüket legjobb belátásuk Szerint töltik el. ! A diákszerelem szele még nem csapta meg egyiküket sem, így nincs okuk arra, hogy házon kívül tartózkodjanak, csavarogjanak. S ha nagy ritkán mégis elmennek vala­hova, biztos vagyok abban, hogy hol találjuk meg őket, s mindig hazajönnek sötétedés előtt. Sokat olvasnak, diákolimpiákon vesznek részt sikerrel, cikkeket írnak a diák­újságba, óriási sakk-csatákat vív­nak otthon, s együtt nézik meg velünk a televízió egy-egy érdekes, értékes adását. Minden gondunkat közösen beszéljük meg, nincs tit­kunk egymás előtt, mi, szülők épp olyan bizalommal fordulhatunk hozzájuk, mint gyermekeink hoz­zánk. S tudjuk, hogy ha arra kerül majd sor, nem kell titokban rande­vúra járniuk. PETÖCZ KÁLMÁNNÉ, KOMAROM EGY MEGSZÓLÍTÁS ÉS AMI KÖRÜLÖTTE VAN Alit a székek és asztalok között, állt és várt. Szemével kérte a csen­det, s mikor érezte, hogy a jelen­levők neki ajándékozták figyelmüket, szavalni kezdett. Olyan egyszerűen, ahogy Nagy László után belépett a vágsellyei Vörösmarty klubba. Haja simán oldalra fésülve, hátul parányi csattal összefogva. Mondják, hogy az egyszerűség nem lehet póz, mímelt szépelgés. Nem lehet szüntelen arra figyelni, hogy egyszerűnek látsszon az ember. A nemes egyszerűség született külső és belső tulajdonságok ötvözete, aranyveretes ékkő, amely furcsa mó­don, nem csillog, csak van. Ügy su­gárzik ki a szemből, az arcból, a vég­tagok hús-vér játékából, mint valami gyógyító sugár. Nem téveszthető össze a szerénységgel, de gyakran együtt járnak; kiegészítik egymást. Verset mondani, s azt egyszerűen, rájátszás nélkül előadni a jó színé­szek erényei közé tartozik. Talán a mimika mesterei elsajátíthatják, ugyanúgy, mint a gőg, a ravaszság, a gonoszság eljátszható tulajdonsá­gait. De hétköznapi halandó aligha. Pálfy Elíznek megadatott az a ritka szerencse, hogy a természet kegyé­ből egyszerű. Versmondás közben nincsenek tanult pózai. Nem har­sány, hanem kemény. Nem olvadó, ^ hanem lágy. Nem elandalító, hanem m szuggesztív. Gábriel!... Gábriel! — sóhajtja fiatalos vágyakozással. A Szépasszonyok mondókái Gáb­­ú rielhez című Nagy László verset már jjí. sokfajta előadásban hallottam. Eddig % a két legmaradandóbb élmény: Berek O Kati, az érett asszonyiság vágyako­­ü zásával előadott és Jancsó Adrienne n varázslatos férfibűvölőként elmon­­dott változata tetszett. Többször el­­olvastam már ezt a verset. Foglal­­ß koztam is vele, úgy is mint elemző, fei úgy is mint férfi. Asszonykívánság ez a vers, de melyik férfi nem sze­retné így hallani egy nő szájából. Ezért is tetszik. Nem tudtam szaba­dulni a kétfajta előadásmód vará­zsától. S most, alig két hónapja egy budapesti színésznő elfeledtette ka­maszkori emlékeimet. Pálfy Elíz nem lángolt, maga gyújtott tüzet a hallgatóságban. Az érett nők után végre a fiatalos hevület, az a szép­ség, amelyet fiatalasszonyok százai tudnak adni egy szóban férjüknek. Pálfy Elíz újrateremtette Nagy László versét. Az egyre zúgó taps közben leülj közénk. Hevülő egyetemisták, suttyó diákok, tudást szomjazó munkás­gyerekek, családot teremtő fiatal férjek közé. Jött a költő is. Körülnyilaztuk kérdéseinkkel, két óra hosszat oda­szegeztük székéhez, s mellette a fia­tal színésznő — hallgatott. Már befejeződött a csata, amelyet mégiscsak Nagy László nyert meg ... vagy tán a vasút? Mert a kérdezők többsége sietett a vonatra. Mi ma­radtunk, hivatásos kíváncsiak. Meg­szólítottam a haját igazító Pálfy Elízt: — Művésznő, legyen olyan ked­ves ...! Hirtelen zavarba jött. Néhány másodpercig alig reagált rá. Láttam, nem tudja mit válaszoljon. Csak állt és mosolygott, úgy mondta: — Még nem vagyok művésznő, csak a Nemzeti Színház stúdiójában játszom. Egy percig sem halványult arcán a mosoly, sugárzott a nemes veretű egyszerűség. Eljátszható, de ilyen fokon megtanulhatott«n. DÜSZA ISTVÁN 5

Next

/
Thumbnails
Contents