Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-11-24 / 47. szám

„Vagyok, mint minden ember: fenség“

ADY ENDRE

Az Értől az Óceánig

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,

Pocsolyás víz, sás, káka lakják.

De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna Óceánig hordják a habját.

S ha rám dől a szittya magasság,

Ha száz átok fogja a vérem,

Ha gátat túr föl ezer vakond,

Az Óceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,

Akarom, mert világ csodája:

Valaki az Értől indul el S befut a szent, nagy Óceánba.

Szeretném, ha szeretnének

SZÁZ ÉVE, 1877. NOVEMBER 22-ÉN

született ADY ENDRE

Sem utódja, sem boldog őse.

Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak,

Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, ha szeretnének S lennék valakié,

Lennék valakié.

EMIL BOLESLAV LUKÄC

Elbocsátlak

Ég áldjon, s megbocsáss, a szív ha túl zilált, igaztalan, szerelmet végül is gyalázhat.

Ég áldjon, s megbocsáss: tudd be ezt a hibát másnak . .. talán a lázas szorongattatásnak.

Ég áldjon, s megbocsáss: nem élő ártalom, a szavam villanását vélhetted gyiloknak.

Ég áldjon, s megbocsáss: idegen volt nagyon — kötés lazultán a gyűrű fénye kilobban.

Ég áldjon, s megbocsáss: gyászom így pazarabb: közös csodákat őriz a könnyes alázat.

Ég áldjon s megbocsáss — mert megbántottalak, bűnhődöm érte. Légy boldog. S most elbocsátlak.

(Dudás Kálmán fordítása)

*