Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-02-03 / 5. szám
Ha most lenne az alapiskola utolsó éves tanulója, hová adná be felvételi kérvényét? — Egyszerűbb lenne most őzt válaszolni: csakis ezt a szakmát választanám. Az is lehet, hogy fedné a valóságot. Én mégis azt mondom, a pólyaválasztásban sok tényező játszik közre, amelynek együttesen határozzák meg a döntés szerencsés vagy szerencsétlen kimenetelét. Az egyéni érdek, a társadalmi szükséglet, a szülők ösztönzése, a pedagógusok szakmai segítsége az a négy szempont, amelyeket feltétlenül figyelembe kell venni. A két utóbbit én külön kiemelném. A szülő, érthető módon, minden szépet, jót beleólmodik gyermeke jövőjébe. Kiindulópontja: a gyermekem több legyen, mit én voltam. Több, mindenkinél több ... Egyéni, szubjektív szemlélet ez, amely a legjobb indulat esetén is a visszájára fordulhat. Nem titok, éppen a szakmunkásképzésben találkozunk számtalan olyan esettel, hogy a fiatalok kitanulják o szakmát, amelyet a pólyaválasztáskor vonzónak találtok, aztán szakmunkáslevéllel a kezükben, az első alkalmat megragadják, hogy máshol helyezkedjenek el. Ahol könnyebb, ahol többet lehet keresni, ohol az üzem nagyobb előnyöket biztosít, ohol szélesebb körben érvényesülhetnek ... A tanító viszont objektívon méri fel a tanuló képességeit, szellemi, fizikai adottságait, és ismerve a társadalmi követelményeket — azt a szakmát ajánlja, amelynek sikeres gyakorlására a legnagyobb valószínűséget látja. Hiszem, hogy ma, amikor külön pályaválasztási tanácsadók léteznek az iskolákban, a járási nemzeti bizottságokon, ezt a segítséget a fiatalok igénybe veszik, és az eredmény sem marad el. Én legalábbis így emlékszem vissza egykori iskolámra, főleg néhány tanítómra, akik valóban az élet kapuját nyitották meg előttünk. Tehát pontosan azt választotta, ami egyedül a legmegfelelőbb? — Egyetlen szakmáról, hivatásról beszélni talán csak kivételes tehetségű embereknek való. Szerintem egy egész sor szakma létezik, amelyet egyforma sikerrel tudnék, — vogy tudnánk végezni. Én varrónő lettem. De talán éppen ilyen sikerrel lehettem volna szövőnő, kozmetikus, textilmunkós, bőrfeldolgozó, vagy bármi más. Hogy ezt o szakmát választottam, meghatározta az akkori érdeklődési köröm. Hogy ennél a szakmánál maradtom, továbbképezem magam, meghatározta az üzem, a munkahely légköre, törődése, ösztönzése, anyagi, erkölcsi elismerése, támogatása. Öten vagyunk testvérek, négyen szakmunkások vagyunk. Azt hiszem mindegyikünk ezt a nézetet vallja ... Mit vár a munkahelyétől? —Azt, amit általában minden munkahelynek adnia kellene: hogy éltessék az emberben azt a belső nyugtalanságot, ami növekvő igényeink hajtóereje. Ne „skatulyázzák" be a szakmunkásokat egyhangú, rutinmunkára, hanem minden lehetőséget megragadva éltessék bennük a munkakedvet, az alkotó fantáziát, kezdeményezést, szakmai gyarapodást. Hogy még a nyugdíjba se agyongyötört, fáradt emberek Címzett: A Holicei (géléi) Kilencéves Alapiskola. Aki üzen: Tóth József né, szakmunkás-vezető, a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Kommunális Üzem dolgozója. menjenek, hanem úgy tekintsen valaki vissza o ledolgozott éveire, mint egy kész életműre, amelynek érzi társadalmi szükségszerűségét. Mint szakmunkás-vezető mit tesz ezért? — Csupán második éve vagyok vezető beosztásban. Néha úgy érzem, túl korán is jutottam ilyen nagy felelősséghez. Ebből adódik, hogy sok egyéni, vagy inkább „belső* gyötrődésemmel is meg kellett (vogy kell) birkóznom. Mert aki másokat akar vezetni, annak nemcsak szakmai tudásra van szüksége, hanem a munkában eltöltött évek során felgyülemlett tapasztalatokra, pszichológiai ismeretekre. És még így is azt mondanám, hogy nem is az egyén, a vezető egyéniségétől függ, hogy a fiatal szakmunkások egyénisége hogyan fejlődik, hanem a kollektíva személyiségformáló erejétől. Elsősorban a társadalmi szervezetekre gondolok itt. Konkrétan: a mi műhelyünkben is vannak tanulólányok, akik még csak most szerzik meg szakmunkáslevelüket. Szakmai képzést kapnak nálunk, ez a feladatunk, ami papírra van vetve. De az is a mi feladatunk, hogy az íratlan szabályokat is elsajátítsák. Sokan olyan szülői házból jöttek, ahol az édesanya csak a háztartásban dolgozik, nem járatos forgalmasabb helyeken, nem fontos számára az embertársi kapcsolatok csínját-bínját ismerni. Ezt nem is tudja megtanítani gyermekének. így sokszor pótolnivalónk is van. Néha a legegyszerűbb dolgok (köszönés, udvariasság, figyelmesség, a panaszok meghallgatása, az előlegezett bizalom, jószándék a vevővel, a rendelővel, az ügyféllel szemben.) Ugye milyen bosszantó a tiszteletlenség, ha még néha találkozunk vele? Megbecsült embernek érzi magát? — Ha nem érezném, talán nem is tudnám ezt a munkát végezni. Azonkívül, hogy biztos helyem van, hogy a munkám szükségességét naponta érzem, sok tómogotást kapok oz üzemtől. A szakmunkáslevél megszerzése után beiratkoztam a dolgozók esti iskolájába. Vagyis az üzem támogatásával érettségit is szereztem. Most gyorsírást tanulok, ez érdekel. Gyermekem óvodában van, egész nap nyugodtan dolgozhatok, tanulhatok. A jövőben a fiataloknak még nagyobb szerencséjük lesz, mert a lassan életbe lépő iskolatörvény már az ipari tanulónak is érettségit — szakérettségit biztosít, és nem kell többet az iparitanuló-iskolákat zsákutcának tekinteni. Ha valakinek kedve tartja, a legfelsőbb fokú képesítést is megszerezheti. Milyen üzenetet küldene egykori iskolájába, ha eddigi élettapasztalatait összegezné? — Talán csak annyit, hogy o pályaválasztás kérdésével lelkiismeretesen, körültekintően és főleg állandóan foglalkozzanak. Ezen belül pedig: erősítsék a tanulókban a munkásosztályhoz tartozás érzését, büszkeségét, tanítsanak meg minden gyermeket ennek történelmi szerepére, nyissák meg a biztonságot jelentő távlatot a szakmunkásnak jelentkező fiatalok előtt Ehhez fontosnak tartanám, hogy többször találkozzanak a tanulók a munkásokkal, gyakrabban szervezzenek tanulmányi kirándulást egy-egy üzembe, beszélgessenek el a dolgozókkal, ismerkedjenek meg a munkaeszközökkel, a kész termékekkel. Vagyis az oktató-nevelő munka célját korunk igényei irányítsák, szabják meg. Beszélgetett: MEGYERI ANDREA 3
