Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-20 / 42. szám
A különbségeket legtöbbször elmossa az emberi jellemből fakadó vélemény, az egyénenként változó életvitel. Az időtöltés negatív előjelű. Az unatkozó ember beszél az idő eltöltéséről, ő mondja, hogy lassan múlik, telik az idő. Csupán arra vigyáz, hogy ne tudatosítsa az idő jelenlétét. Tevékenysége leggyakrabban üres, tartalmatlan álcselekvés: kártya, kocsma, kávéház, aszfaltkoptatás. Nem állítom, hogy a műkedvelők között nincsenek időmilliomosok, de idejüket gazdag, egyéniséggyarapító, művészeti tevékenységgel, tanulással, aktív szórakozással, pihenéssel töltik. A műkedvelés csak annyiban hordozza magában az időt, amennyit a műkedvelő rá tud fordítani. Tornaiján (Safárikovo) néhány évvel ezelőtt reménykedni kezdtek az emberek. Átadták az új könyvtár épületét, ennek alagsorában pedig az ifjúsági klubot. A remények azonban nem váltak valósággá. A könyvtár író-olvasó találkozó szervezésén kívül csupán könyvkölcsönzéssel foglalkozik. Pedig helyiségeiben tartalmas klub-tevékenységre is volna lehetőség, főleg az ifjúsági klub egyoldalú munkáját látva. Művelődési otthon, megfelelő támogatás hiányára hivatkozva több tánccsoport, irodalmi színpad, színjátszócsoport szüntette be tevékenységét az évek folyamán. A környező falvakban sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak országos hírű éneklőcsoportok, táncegyüttesek. A tornaijai kísérletek kudarcainak mintha csak ellentmondana egy csoport, amelynek példája talán vonzó lehet mások számára is. A CSEMADOK helyi szervezete mellett működő énekkar alig három éve alakult. Vezetőjüktől, Barassó Katalintól és néhány kórustagtól kérdeztem: Mi az összetartó erő egy heterogén csoportban, ahol tizenévesektől a nyugdíjasokig minden korosztály és szakma képviselői megtalálják a pihenés és szellemi gyarapodás ritkán együtt járó perceit? Jóba Mihály mérnök, a helyi mezőgazdasági szakközépiskola tanára, feleségével járt a hétfő esti próbákra. A kislányuk olyankor a szomszédban várja, míg szülei hazaérkeznek. — Az átlagember adottságaihoz hozzátartozik az énektudás. Nem hivatásos színvonalra gondolok, de a családi ünnepeken én is szívesen neki-nekieresztettem a hangomat. Amikor Barassó Katalin, a zeneiskola igazgatója a CSEMADOK szervezet ösztönzésére megszervezte az énekkart, örömmel jöttünk. Nem azért, hogy szerepeljünk, hogy fellépjünk ... — Nálunk elsősorban a pihenés, a felüdülés fogalmába tartozik az ének — szól közbe a feleség, aki fogorvosi asszisztens. — A férjem gyakran elmarad egy-egy sporteseményről, vagy mindannyiunk egy jó tévéműsorról. Ha ezeket részesítenénk előnyben, nem lennénk műkedvelők. A családok többsége így van itt, a problémák ismeretlenek ... A fogászatban sok emberrel találkozom, akik egy-egy fellépés után megemlítik a szereplésünket. Ilyenkor mindig megerősödik az elhatározás, hogy folytatjuk. Szakmai és korösszetételben hasonlít a Szlovákia-szerte működő énekkarokhoz. Azt azonban igen kevés kórusról lehet elmondani, hogy egy családot három generáció is képvisel. — Mi hárman járunk hétfő este énekelni. A nagymama, az anyuka és az unoka. Családi hagyománnyá vált a zenélés. Nem véletlenül, a szakmám is megkívánja, hogy értsek a zenéhez. Övónő vagyok. A kislányom is zenét tanul. A nagymama pedig már gyerekkorában énekelt a helyi kórusokban... A próbák pihenést jelentenek. A közös éneklés több puszta időtöltésnél, ha kívülről fárasztónak is látszik, az ember fáradsága egyben megtisztulást jelent — mondja Csutor Zoltánná. — Hazafelé menet gyakran beszélgetünk egy-egy próbáról. Mondogatjuk, hogy a fegyelmezetlenséggel tönkretesszük a karvezetőnk idegeit. — Kezd új témába a nagymama, Csutor Jánosné. — Katika igazán nagy erőfeszítéseket tesz, hogy jól szerepeljünk, hogy haladjunk előre. Bizony vannak olyanok, akik nem veszik azt figyelembe, hogy, neki munka a karvezetés. Marika elgondolkodva hallgatja a nagymamát. Kilenc éve tanul zenét. Mi vonz egy „hivatásosnak“ mondható fiatal gimnazistát a többségükben kottát nem olvasó énekkari tagok közé? — Jobban megismerem az embereket, pontosabban: szeretném megismerni. Ezzel együtt kikapcsolódom, pedig néha a tanulásra szánt időből lopok el egy-egy órát. Bizonyára hasznos lesz, hogy idejárok, mivel zenei pályára készülök. Nemcsak értelmiségiek, pedagógusok, mérnökök énekelnek a tornaijai kórusban. Nem igaz a mendemonda, amit a városban terjesztenek, hogy ez csak a tanítók énekkara, „elit társaság“ jár ide. Szakmunkások, háziasszonyok is tagjai az együttesnek. Balajti Lászlóné a szolgáltató ház fodrásznője: — Mi is a férjemmel járunk az i énekkarba. Sőt a sógoromék is. A gyerekeket egy-egy hétfő este a nagymamánál helyezzük el. Soha nem szól érte. Így szoktuk meg. Családi programmá lett a karéneklés. Sőt, már a legkisebb fiam is gügyögi a dalokat, ha otthon gyakorolunk ... Az elismerés sem mellékes. Rengeteg nő fordul meg a fodrászüzletben, s a szerepléseink után nemegyszer megdicsérnek bennünket. A vallomásokat végighallgatva Barassó Katalin karvezető már szólni sem akar. Szerény, munkáját szerető pedagógusnak ismeri a széles környék. Mint általában a hozzá hasonlóknak, magánéletét is a zene, a zene oktatása tölti ki. Több száz gömöri gyerek tőle tanulta meg a kodályi üzenetet a zenélés tiszta öröméről. W — A CSEMADOK vezetőségében évek óta folyt a tervezgetés. Az azóta tragikusan elhunyt Szőke István ösztönzésére született meg a végleges szándék: vegyeskart alakítani. Az igazsághoz tartozik, hogy egy fiatal kórusnak át kell esni az indulás gyerekbetegségein. A lemorzsolódás megszüntetése, a fegyelem megtartása nagy energiát követel. Én a szó meggyőző erejét tartom a legjobb eszköznek, sajnos a fegyelem emberi magatartás kérdése is... Nem veszem észre, hogy a karvezetés többletmunkát adna. Sokszor mondtam már, hogy abbahagyom, de tudom, ha megtenném, újra alakítanánk a kórust. Emberek, akiknek kevés a szabad idejük. Éppen ezért nem töltik fölöslegesnek és kényszerűnek érzett dolgokkal. Kedvtelésüknek, műkedvelő művészeti tevékenységnek lopnak el a családra, a pihenésre szánt időből. A hétfő esti órák a tornaijai vegyeskar negyven tagjának a dal, a zene varázsában születnek és múlnak el. DUSZA ISTVÁN em kell cím, nem kell házszám. Könnyű rátalálni a komáromi (Komárno) hajógyár lakótelepi bölcsődéjére. Kertjében játékos szimbólum, egy hatalmas kőcica áll őrt, nyújtózás közben hátát domborítva, akár a valóságban — vagy mint a mesében. Nyakán csokorra kötött masni. A mesevilágot azonban nemcsak őkelme idézi. Van itt terpeszkedő, piros kalapos, óriás gomba, „lakható mézeskalácsház“ és kerekeken guruló, „üzemképes“ gőzmozdony is, öt-hat kisgyerek beleül és cérnavékony hangocskáján énekli, hogy: — Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára ... Amikor Ogyesszában, a Buratino bölcsőde-óvoda kombinátban jártam megcsodáltam a gyerekek sok sajátos játékát, amit a szülők maguk készítettek. Most hasonló kép fogadott a hajógyári bölcsődében is. A felnőtt foglalkozásoknak sokféle játékos változata feszített a szobákban azzal, hogy: — Na, mit szólsz hozzám, engem is egy apuka ... egy anyuka készített?! Én nem szóltam semmit, csak néztem a sok szépet s egy kicsit irigyeltem is a hajógyári bölcsődéseket... Ebben a környezetben dolgozik az idei sajtónap óta lapunk nevét viselő szocialista brigád. Tulajdonképpen névadóra jöt- V ' tünk. Az ilyen nagy megbecsülést nem lehet „csak úgy“ tudomásul venni. Találkozni kell azon melegében a dolgozókkal, akik lapunk nevét választották. Elmondani nekik, hogy örömmel és büszkeséggel töltött el a hír; hiszen nem akármelyik szerkesztőség dicsekedhet azzal, hogy lapját már a bölcsődések is olvassák. Hacsak közvetve is. Mert a Nö brigád tagjai megtanítják a legkisebbeket a mondókákra. versikékre, megtanítják szeretni a népmesét és a lapot is, amely ezeket közzéteszi. Mikor és hogyan foglalkoznak a kicsinyekkel ők a bölcsődei segéderők, szakácsnők, konyhai dolgozók, takarítónők, amikor a nevelés a képesített nővérek dolga? Milyen kötelezettségvállalást tehetnek a jó munkatársi kapcsolatok ápolásán kívül egy szocialista
