Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-20 / 42. szám
EGYSZERŰ EGYENLET A VERSENYEZZEN VELŐNK A BARATSAGGYÜRÜÉRT AKCIÓNK 7. ÍS 8. KÉRDÉSCSOPORTJÁNAK ÉRTÉKELÉSE PARKANYNANAN (Stúrovo-Nána) Ha egy mondatban kellene leírnom negyedik fordulónk sorsolásának értékelését, a matematikához folyamodnék, és egyszerű egyenletben írnám meg, hogy az állami gazdaság vezetőségének fáradságos munkája meg a nőszövetség helyi szervezetének kitűnő szervezőkészsége egyenlő a sikerrel. Mégsem tehetem, hogy csak ennyit írjak. Nem, mert az emberi boldogsághoz néha olyan kevés, máskor meg annyira sok kell. Márpedig a boldogsághoz, örömhöz nagyon közeli elképzelést keltő szó a siker. Illemet és szerénységet félretéve szerkesztőségi prizmán át vizsgálva a legnagyobb siker a közel háromszáz ember figyelő tekintete, az akció jelentőségéhez mért ünnepélyessége, a felfokozott tűz, mely áthatotta a párkánynánai állami gazdaság főépületének üléstermét, mintha a Nagy Október szelleme lángolt volna két és fél órán át a megjelent nyolc és hetven év közöttiek körében. Öröm, boldogság — siker volt, hogy nemcsak a helybéliek jöttek el, a szomszéd falvakból, sőt távolabbról is érkeztek : autóbusszal, személykocsival vagy biciklivel, ki hogy tudott. Látni, hallani a Ki mit tud? helyi vetélkedőjének három csoportját, csodálni felkészültségüket, figyelni a közönséget, amint segítőkészen szurkolnak — hivatalból, vagy másképp — egy-egy csapatnak — külön sikerélmény. Az est szervezői hozzáértéssel, átgondoltan állították össze a műsort. A helyi éneklő csoport mellett a szalkaiak (Salka) és bényiek (Bína) műsora is népi hagyományaink feldolgozásán alapult, színes, kiapadhatatlanul bő népi művészetünkből táplálkozott. A ..tiszta forrás“ sikere volt az egyórás műsor, méltó jutalom a hozzáértő és hálás közönség vastapsa. Szimbólum is volt ez az egy óra: népi hagyományaink őrzésének, nemzeti kultúránk ilyen körülmények közötti továbbfejlesztésének lehetőségét az Októberi Forradalom győzelme biztosította és annak vívmányai biztosítják ma is. Jó, hogy ezt Párkány környékén is tudják, és sokat tesznek — és sokan is — annak érdekében, hogy szocialista nemzetiségi kultúránk színvonala tovább emelkedjen, népi kultúránk új, eddig ismeretlen értékeivel gazdagodjunk. Ezt volt hivatott szolgálni a kézimunka-kiállítás is, amelyen a nánai asszonyok bizonyították be, hogy nem véletlenül járja a hír ügyes kezükről a széles környéket. Külön öröm, hogy az ifjú generáció is sok értékes munkával képviseltette magát. Tehetséges ifjú nemzedék! Bizonyították a Ki mit tud?-ban is. Az ÁG SZISZ csapata nagyszerűen szerepelt, s csak a plusz pontok miatt szorult a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szövetsége és a nőszervezet csapata mögé. Az ifjúsági szervezet zenekara, a Fortuna együttes viszont osztatlan sikert aratott. A műsor befejezése után sokan csak azért nem siettek haza, hogy hallják a távozó közönséget búcsúztató zeneszámokat és együtt énekeljenek egy-két közismert népdalt a nánai menyecskekórus tagjaival. S miben rejlett a patronáló üzem sikere? ök mondták el: abban, hogy szerkesztőségünkkel karöltve ilyen akciót szervezhetett. őszintén mondták, ezt a búcsú kézszorításokból érezhettük. 1. Forog a szerencsekerék 2. ... s már meg is van az első nyertes! Kovács Ilonának Deák Lajos, o jnb alelnöke adta át a Járási Nemzeti Bizottság diját 3. Dániel Erzsébet is személyesen vehette át a Nőszövetség Járási Bizottságának diját annak titkárnőjétől, Éva Bohumilovától 4. A helyi szervezetek közti Ki mit tud?-dal csúcsosodott ki a nagyszerűen sikerült találkozó Nogy László felvételei ORSZÁGOS VETÉLKEDÜNK VII. ÉS Vili. KÉRDÉSCSOPORTJÁNAK NYERTESEI: A borostyánkő nyakéket Bódi Katalin tornaijai (Safórikovo) olvasónk nyerte A barátsággyűrűket következő olvasóink nyerték: Szakái Márta, Jólész (Jovice) Üregi Ilona, Udvard (Dvomiky) Brezina Júlia, Gömörhorfca (Gemerská Hörka) Magyarics Ferencné, Galónta (Gotanta) Bendula Károlyné, Rozsnyó (Roznava) Sírba Katalin, Érsekújvár (Nővé Zámky) Lelkes Mária, Dunaszerdohely (Dunojská Streda) Loksa Tiborné, Szomotor (Somotor) Csonka Katalin, Bény (Bina) Mázik Dezsőné, Lekenye (Bohunovo) A Járási Nemzeti Bizottság három ólomkristály kosara, nak nyertesei: Tóth Mária, Tardoskedd (Tvrdosovce) Csányi Ilona, Érsekújvár (Nővé Zámky) Kovács Ilona, Kürt (Strekov) A Nőszövetség Járási Bizottságának ajándékát, az ólomkristály vázát Dániel Erzsébet, Párkánynána (Stúrovo-Nána) nyerte. A Nemzeti Front Járási Bizottságának diját, egy piros női kabátot FUlöp Szilvia csúzi (Dubník) olvasónk nyerte. 3