Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-10-13 / 41. szám

BESZÉLJÜNK A SZERELEMRŐL

A szerelem csak magánügy?

Soha nem volt annyi baj a szerelemmel, mint ma. Soha még ennyit nem beszéltek a társas kapcsolatok körül keletkező problémákról, és soha nem volt az emberekben ekkora igény tisztán látni „szerelem-ügyben“. Baj van a szerelemmel! Válságban a szerelem ! — verik félre sokan a vészharangot. De gondolkozzunk csak el egy kicsit, valóban a szerelemmel van baj?

Nem kell különösen sokat érvelnünk, hogy ma többet foglalkoztatnak bennünket a társas kapcsolatok, mint akár egy emberöltővel ezelőtt. A folyóiratok legnépszerűbb rovatai épp azok, amelyekben bizalmas emberi dolgokról írnak. Az újságírók, a rádió és tv rovatvezetői a megmondhatói, mennyi levelet kapnak „bizalmas“ ügyben. A levelekre válaszolva, nemhogy csökkenne a megoldatlan problémák száma, hanem épp ellenkezőleg: mások is fölbuzdulnak az olvasottak alapján, s újabb és újabb kapcsolatokra derül fény.

A párválasztási és házassági tanácsadó központok dolgozói túlterheltségre panaszkodnak. Az emberek egyre inkább szeretnék a szakember véleményét is hallani. A társas kapcsolatoknak az, emben életben betöltött szerepe egyre inkább előtérbe kerül, s ezzel egyidőben megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy ne legyen többé tabu, minél többet megtudjunk a kapcsolatok lényegéről.

Korunkra tehát nemcsak az jellemző, hogy többet foglalkozzunk a társas kapcsolatok alakulásával, a párválasztással, házasélettel, a problémákkal, mint elődeink, hanem az is, hogy másképpen. „Senki sincs, akivel őszintén beszélhetnék érzéseimről. Édesanyámmal nem vagyok bizalmas viszonyban, mert azt hiszi, még gyerek vagyok. Pedig 15 éves korban ma egy lány már majdnem mindent tud a férfi és a nő viszonyáról.“ „Nem az a kérdés számomra sem, hogyan születik a gyerek, hanem az, hogyan nem.“ Az ilyen és hasonló típusú esetek kapcsán több általánosítható társadalmi gondra mutathatunk rá. A felnőtteket, szülőket felkészületlenül éri a fiatalok korai szellemi és lelki érettsége. Míg a mai szülők nagyjából elfogadták saját szüleik „útmutatásait“ . az életben, szerelmük, párválasztásuk, házasságuk a szüleikéhez hasonló lefolyású volt, a most felnövekvő generáció számára szüleik példája gyakran elfogadhatatlan. És amit leginkább hiányolnak például, s valljuk be, nem ok nélkül, az a rugalmasság. A napról napra változó kor követelményeihez és igényeihez való alkalmazkodást kérik számon szüleiktől a mai fiatalok. A példa a nemi felvilágosítás körüli problémákon kívül egy sokkal súlyosabb problémáról is lerántja a leplet. Fenyegetni látszik az a veszély, hogy a fiatalok még mielőtt társadalmilag is éretté válnának, a serdülőkori nevelés bizonytalansága következtében elvesztik a felnőttek világába helyezett bizalmukat, és fölöttük

valónak érzik majd magukat. Az idézett eset is ezt látszik bizonyítani.

Még mielőtt belebonyolódnánk a fölvetett példák boncolgatásába, nem árt leszögezni, hogy csak a szerelemről vitázni — önmagában — nem nagyon érdemes. Sokkal termékenyebb lesz a vita, ha a szerelmet úgy fogjuk fel, hogy az a társas kapcsolatok fejlődésének egy szakaszát képezi. Vagy egy más értelmezésben: a szerelem a társas kapcsolatoknak egy jellemző vonása, de csak egy a sok összetevő közül. Továbbá azzal is szélesíteni kell a megvitatandó témakört, hogy az ember magánélete csak látszólag magánügy. Két ember kapcsolatának alakulását közvetetten az egész társadalom befolyásolja. A kapcsolat alakulására — ki kételkedne ebben — hat mindkét fél elképzelése. Ezek az elképzelések a hazulról hozott szülővagy családmodellek, melyeket az iskolában tanultak, a baráti körben; a munkahelyen dívó nézetek alakítanak, befolyásolnak

Annak veszélye nélkül, hogy a merevség gyanújába keverednénk, hangsúlyozhatjuk, hogy a fejlődés egyetlen szakaszában sem volt a társadalom érdekeltebb az emberi kapcsolatok harmonikus alakításában, mint ma. Még belátható ideig nem nélkülözheti az emberi társadalom a család intézményét, hisz a gyermek harmonikus fejlődése számára ez biztosítja a legjobb feltételeket. „De jól szolgálja az egyéni érdeket is. Az egyén a házasságban megszabadul egyedüllététől, társat kap, aki mellette áll az élet nehézségei között, akivel megosztja örömét, baját. Az otthon, a család biztosíthatja a nyugalmat és a kiegyensúlyozottságot, azt a légkört is, amely a munka végzésére és a kulturális fejlődésre kedvező feltételeket teremt.“ (Hirschler Imre)

A vitaindítóban illusztrációként közölt levelek bizonyítják, hogy mennyi megoldatlan problémánk van. Amit mi „a szerelem problémái“ gyűjtőnév alatt közlünk, azok valójában nevén nevezhető társadalmi problémák. A teljesség igénye nélkül íme néhány: a szülő és a serdülő viszonyának válsága, a nemi felvilágosítás elmaradottsága, a szülők téves tilalmi rendszere, a szülők helytelen érzelmi viszonya serdülő gyermekükhöz, a párkeresés és a párválasztás régi mintáinak elavultsága, és az új minták kialakulatlansága, a nemek kölcsönös tudatlansága egymásról, hamis és leegyszerűsített képek a másik nemről. A panaszos levelekben, ha nem is típusokról, de jellemző esetekről van szó. S közülünk talán mindenki tudna felhozni példát egy-egy, úgymond, típusesetre.

A problémák fontossága felismerésének birtokában kimondhatjuk, hogy az emberek talán soha nem igényelték jobban a társadalmi segítséget, az eredményes beavatkozást „magánügyeikbe“, mint éppen napjainkban. Az utóbbi években tapasztalhatjuk, hogy ez a társadalmi és egyéni igény egyre inkább összhangba kerül. Az

iskolai nevelés, amely ma oly meghatározó szerepet kapott az ember személyiségének alakításában, igyekszik hatáskörét a családi életre való nevelésre is kiterjeszteni. Napirendre kerül a szexuális felvilágosítás, a nemi életre való nevelés, az ezzel kapcsolatos értelmetlen tilalmak, félelmek és bűntudat felszámolása a párválasztás, s a családtervezés és egyéb problémák. Megnyugtató, hogy komoly tudományos intézményeink is széles körű kutatásokat végeznek ezen a területen. Nemcsak orvosi kutatásokról és intézetekről van szó, hanem kutatják a párválasztás és a partnerkapcsolatok biológiai alapjait, történelmi alakulását, társadalmi és gazdasági hátterét. A pszichológusok például figyelemmel követik a szexuális fejlődés lelki sajátosságait, az ismerkedés, a rendevúzás, a szerelem, a jegyesség problémáit, a házasság változásait, a válás okait és megelőzését.

Már most nagyon fontos gyakorlati hasznunk van a rövid múltra visszatekintő párválasztási és házassági tanácsadó központoknak. A társadalmi vitának felbecsülhetetlen értéke van ezen a területen több szempontból is. Az emberek különböző fórumokon,

széles körben győződhetnek meg tapasztalataik helyes vagy helytelen voltáról. Az ilyen eszmecserék folytán általános érvényűvé válhatnak az egyénenként bevált megoldások. A folytonos társadalmi eszmecsere jól jelzi az e téren bekövetkező változásokat, így a szakembereknek is szinte kimeríthetetlen forrásul szolgálnak.

A folyóirat kollektívája jól érzi a feszültséget a terület problémái és a megoldások között. Nem válságról beszél és nem válsághangulat teremtésére törekszik. E vita megindításával is jó ügyet szolgál. A visszahúzó terrográd nézetek és a mai kor emberéhez méltó egészséges elképzelések ütköztetésével még jobban megingatja a társadalmi konzervatizmus bástyáit. Egyben arra is figyelmeztet, hogy a szerelem szélesebb értelemben a párválasztásra való felkészülés, a társadalmi kapcsolatok alakulása ma olyan közügy, amely túlfeszíti még egy családi folyóirat kereteit is. Így hull le a lepel — amely annyira befolyásolja az ember közéleti és munkatevékenységét — a magánélet kényesnek tartott kérdéseiről, mindannyiunk hasznára.

A. NAGY LÁSZLÓ